Az egyensúlyozás ára
Peter Pellegrini a hétvégén interjút adott a szlovák hírtelevíziónak, s az újságírói kérdésekre adott válaszából teljesen érezhető, maga is a jelenlegi kormányt alkotó párt elnöke volt korábban. Az államfő láthatóan nem akar szembemenni azzal, amit a végrehajtó hatalom az elmúlt két évben tett, még akkor sem, ha finoman próbál ellensúlyozni.
Talán pontosabb volna, ha úgy jellemzem, egyensúlyozni. Az elnök mostani szereplése azt mutatja, hogy továbbra is a béketeremtő és közvetítő pozícióját keresi, miközben ezzel valójában a politikai bénultságot tartja életben, amely egyre inkább megmutatkozik a mindennapokban is.
A kormány gyengén teljesít, az ellenzék a parlamentben pedig képtelen alternatívát kínálni. Eközben az elnök szavaiban ott a józan megfontolás, de hiányzik belőlük a valódi bátorság.
Miközben arról beszél, hogy a konszolidáció „fájdalmas, de szükséges”, nem meri kimondani, hogy az ország gazdasági és társadalmi feszültségei a jelenlegi kormány tehetetlenségéből is fakadnak, nem a polgárok túlzott igényeiből.
Pellegrini most is úgy próbál lavírozni, hogy egyszerre ne sértse meg a kormányt és ne veszítse el a közvélemény bizalmát. Ez a kettős játék azonban veszélyes. Az államfő, aki mindenkit meg akar nyugtatni, előbb-utóbb senkit sem tud meggyőzni. A kompromisszum politikája, ha túl sokáig tart, átfordul közönybe – és pontosan ez történik most.
A „nem támadok senkit, csak megértek mindenkit” hozzáállás nem elnöki bölcsesség, hanem politikai óvatosság. Korábban sikeres tudott lenni ezzel Pellegrini, de mivel a jelenlegi kormányzási hibák párttársaihoz is köthetők, nehéz ebben a szerepben hitelesnek maradni.
A társadalom ugyanis nem közvetítőt, hanem irányt akar látni. Pellegrini viszont mintha félne attól, hogy bármilyen irányt is mutasson. Nem akar új frontot nyitni a kormánnyal, nem akarja bírálni a miniszterelnököt, és legfőképp nem akarja felvállalni, hogy a stabilitás, amelyről beszél, valójában mozdulatlanság. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök a saját koalíciós partnereivel harcol, az elnök hallgatása nem békét, hanem legitimitást ad a káosznak. Annak a helyzetnek, ami már 2020 óta tart, amikor éppen Pellegrinit váltotta Igor Matovič. A jelenlegi köztársasági elnök akkor stabilitást jelentett még úgy is, hogy a párt, amely jelölte, erős ellenérzéseket váltott ki a társadalom nagy részében, aminek köszönhető volt a kiszámíthatatlan nagyszombati provokátor győzelme. A jelenlegi helyzetben ugyanakkor Pellegrininek sokkal nehezebb dolga van, mert funkciója valódi politikai lehetőséget nem kínál számára.
Ettől még politikai ösztöne most is jó: tudja, hogy a túlzott szembenállás kockázatos. De az ország helyzete nem óvatosságot, hanem irányt és tartást kíván.
Az egyensúlyozás ára ugyanis az, hogy közben elvész minden súly. És ha az elnök már nem képes a mérleg nyelve lenni, akkor előbb-utóbb maga a mérleg is értelmét veszti.
