Az ég kék, a fű zöld, az iskola magyar
A szlovák nyelv alapvető szabályai gyakran fektettek két vállra gyerekként. A faluban csak egy néninek kellett bozkávam-ot köszönni, a többi néni és bácsi, akiket alkalomadtán szlovákul is hallottunk egymás közt beszélgetni, mind-mind nyomta a magyart - a mátyusföldi szülőfalum a tiszteletteljes és boldog egymásmellettiség iskolapélda volt. Mindenki tudta a helyét és mindenkit a saját „áramvonalai” mozgattak. Akkor még nem volt szlovák iskola a faluban, a szlovák óvoda pedig olyan magyarokkal volt zömmel tele, akik szülei azt remélték, hogy ragad a gyerekre egy-két szlovák szócska, könnyebb lesz majd a magyar iskola padjában szlovák nyelvet tanulni.
A magyar iskolában ádáz, de kitartó harcot vívtam a szlovákkal, nálam a „sa” és a „si” szabályrendszere szolgált okot arra, hogy kiverje a magyar gondolatmenet szerint összetákolt szlovák mondatocskák biflázásakor a biztosítékot. Híres voltam arról, hogy az „Išla sova na tanec” kezdetű mondóka nagyon ment, csak azért kulcsoltam imára a két kezemet, hogy a jelentéséről soha ne faggasson senki. Pedig megtette. Egészen kiváló szlovákszakosunk volt, ennek ellenére mégsem ment és mégis becsúszott a szlovák témazáró fogalmazásba egy „Pes sa zimoval!”-megállapítás. Olyan magabiztosan írtam le ezt a borzasztóan hibás mondatot szlovákul, hogy közben talán még meg is sajnáltam azt a didergő ebet.
Aztán jött a komáromi gimi, ahol a silány és nehézkes szlovákommal mégiscsak sikerült 2-esre felhoznom magam, mert szorgalmasan bemagoltam a ragozási mintákat, a konverzációs érettségi tételeket pedig a kék „Pomocné texty”-ből skandáltam, fejből.
Hát így. Pedig mindent megtettem, hogy tudjak – jobban tudjak és többet tudjak. Ám az utca nyelve akkor még a magyar volt és a rokonságunkba se vegyült szlovák vér.
Nem dagad a mellem a büszkeségtől ezért, de tény az, hogy a szlovák nyelv oktatása akkor is már milliónyi apró sebből vérzett. Messiásként vártuk a németórát, mert ott nem voltak versikék és költők, sőt, még ragozási minták sem. Voltak ezek helyett szituációk, szerepjátékok. Lett is ebből sikeres nyelvvizsga, negyedikben.
A gimi után az én esetemben magyar felsőoktatási intézmények következtek, mert szlovák nyelven nem mertem volna bevállalni a tollforgatás tudományát és persze az is borítékolható, hogy a szlovákommal azonnal kivágtak volna.
A tanulmányaim alatt kezdődött a tévés pályafutásom: Balková, Dobrovicsová és Brančan kollégája lettem. Az egyik név hallatán sem a szkíta vonal dereng fel nyilván senkiben, s ekkor kezdődött a „buli”. A szlovák büdösgyatrán ment. Bátorítottak, kedvesek és nyitottak voltak velem és észrevétlenül is tanítottak.
Aztán minden hónapban változott valami. Az élet tanította meg a grammatikát.
Ma sem vagyok nyelvzseni, de szlovákról magyarra rendszeresen fordítok és sokat írok szlovákul – hivatalos leveleket, pályázatokat is. Közelítek a negyedik X-hez és most tudom csak kimondani: szeretem a szlovák nyelvet, mert már nem idegen.
S azért is szeretem, mert szabadon tanulgatom, és egész jól elvagyok most Samo Chalupka és a nominatív, genitív, datív, akuzatív, lokál és inštrumentál nélkül.
A szlovákiai magyar gyerekek valóban nem tudnak jól szlovákul. Ezen nincs mit szépíteni. Legalábbis nem „alapból”, de az élet mindenkit aszerint formál, ahogy azt a saját igényei, céljai és vágyai rajzolják. Ma már igen szívesen beszélem a szlovákot és nem gyötör a vöröspír, ha hibázok. Mert ugye hibázok, nem is keveset, ahogy mindenki, aki idegen nyelvvel dacolgat.
Csak kapkodom a fejem, annyi tartalom zúdul felém az online térben arról, hogy az április az iskolai beíratás időszaka. Ez is most online zajlik, képességfelmérés nincs, óvónői vélemény van a gyerkőcről. Aztán majd lesz valami. Valami mindig van.
Azon gondolkodtam, hogy vajon egy-egy cikkel, vagy egy-egy jól irányzott videóval meggyőzhető-e bárki arról, hogy a magyar gyermekének magyar iskolában a helye. Pontosabban: meggyőzhető-e akkor, amikor ő ezt valami miatt nem így gondolja. Talán, amikor fiatal volt, ő is sokat küzdött a szlovákkal. Talán azt gondolja, hogy az összekuszáltság a gyermeke javára válik, s végülis nem baj, ha a család nyelve más, mint az iskola nyelve. Ettől csak gazdagabb lesz a lurkó. Hát, ha a vélekedés kiforrott, nincs miért billentyűt koptatni, de nem szokásom feladni.
Egy dolgot tudatosítsunk, amikor az iskolaválasztáson töprengünk: az alapiskola nem nyelviskola.
Az alapiskola kapuja a reggeli búcsúpuszik helyszíne. Az iskolai ünnepségek nemcsak a vasalt fehér blúzról szólnak, hanem a figyelő agyról és a befogadó szívről is. Arról, ami a blúz alatt van és mélyen kódolt. Az alapiskola az első igazi érzelmi hullámvölgyek megélésének színtere. Az első szerelmek, az első olyan csalódások megélésének színtere, amit anyu és apu csak ritkán tud helyettünk elrendezni, vagy megoldani.
Kialakul egy hierarchikus rendszer, amibe mindenki beilleszti magát. Kialakulnak a későbbi, felnőttkori értékrend szabályozó mechanizmusai. Kialakul gyakorlatilag minden, ami az önazonos ember ismérve. Minden.
A szlovákot majd hozza az élet, mert ez így törvényszerű. Vagy nem hozza. Mindenki másban látja a boldogulásának a zálogát.
Minden úgy alakul, ahogy azt az egyén jónak és követendőnek látja. Hitem szerint
ingoványos az érzelmi táptalaj, ha egy magyar gyermek szlovák tanári utasítások kereszttüzében találja magát. Meg lehet vonni a gyermektől az anyanyelv féltő és óvó ölelését, de nem érdemes.
Szlovákul tudni lehetőség, magyarul érezni és magyarul élni pedig kötelesség.
Tudom, hogy ezek a sorok nem győznek meg senkit, aki szülőként valamilyen oknál fogva nemet mond az anyanyelvi oktatásra. A véleményüket csak tiszteletben tartani tudom, elfogadni nem, mert pontosan tudom azt, hogy az anyanyelvünk milliónyi szállal kötődik az érzelmi receptorainkhoz.
Bizonyára sokaknak régimódi ez a felfogás, aláírom. De az enyém. Én pedig csak kellő tisztelettel javasolni tudom: alaposan gondoljuk át, hogy hová íratjuk a gyermeket, mert az kétségtelen – s ezt nem csak én állítom – a döntésünk a gyermekünk egész életére hatással lesz: szociális háttér, értékrend és értékítélet, önazonosságtudat,… tovább is van, mondjam még?
