Az ágy közös…
Boldogult magyartanár koromban az osztályban, a nebulók előtt inkább a rövidebb versek elemzését kedveltem. Az ilyeneket a kificamodott kézírásom ellenére is nagyobb erőfeszítés nélkül aránylag olvashatóan tudtam felírni a táblára. A gyerekek is jobban kedvelték, könnyebben átlátták az összefüggéseket, gyorsabban megértették a költemény lényegét, mindenfajta szintelemzések nélkül. Hogy itt vagy ott mit szándékozott a költő megfogalmazni. Aztán lehet, hogy nem is azt...
Pilinszky János utolsó verseinek egyike, az Életfogytiglan egy ilyen pici remekmű, az élet folytonosságának, szaggatottságának, ellentmondásosságának, az együttlétnek és a különállásnak a szembeállítása. A költő nővérének 1975-ben történt öngyilkossága után lezárult Pilinszky utolsó költői korszaka. Innentől főleg vallásos és bölcseleti elmélkedéseket, művészeti kritikákat írt, és 1981-ben szívinfarktus vitte el. Az 1976-os Kráter című kötetéből származik a mára szállóigévé vált Életfogytiglan versike: Az ágy közös. A párna nem.
Két sor csupán, a kötet megjelenésekor már egy váláson túl, az új felesége megismerése előtt álló Pilinszkytől. Örökérvényű két sor, és sok mindenre ráhúzható. Általában egy hosszú házasság elhidegülését vélik benne sokan felfedezni, pedig nem biztos, hogy ez van benne.
A közösen használt bútordarab, az ágy fejezi ki az örökös együvé tartozás és kötődés igényét, a külön párna pedig az egyén szabadságát. A tomboló szerelem idején is szüksége van az embernek egy „külön-párnás” magányra, s ha ez csupán éjszaka adatik meg, akkor is.
Ilyenkor szokták megkérdezni a diákok az osztályban, hogy minek, ha szeretik egymást? Miért ne lehetne a párna is közös, ha van például közös takaró is?
Nagymamáink hálószobájában hatalmas párnák voltak a dunyhák előtt, ebből kifolyólag jogos a felvetett, egypárnás kérdés. Óriási párnacsatákra adtak lehetőséget, és lehet, hogy ketten is elfértek volna azon a párnán. De ők tisztában voltak azzal, hogy a közös ágy jelenti a közös életet, a külön párna pedig a csipetnyi magánéletet.
Minden párnacsata egyszer elhalkul, és utána jöhet a pihenés, az alvás. Külön párnán ez sokkal zavartalanabb, nem húzzuk ki a másik feje alól, ha magunk alá akarjuk gyömöszölni, vagy féloldalasan az egyik kezünket a párna alá süllyeszteni, hogy magasabban legyen a fejünk. A kispárnák otthon lassan kimennek a divatból, a szállodai ágyakban sokszor nem is tudunk mit kezdeni velük, elhajítjuk őket általában a fotelbe, hogy ne zavarjanak.
Végül is, így utólag belegondolva, a két nagy párna jelenthette egykoron a házastársakat, a kispárnák pedig a gyerekeket, jól megfértek együtt az ágyban. Aztán idővel a gyerekek külön vonulnak: saját szobájukba, majd saját lakásukba, ha megtehetik.
Később talán a szülők is úgy döntenek, hogy külön alszanak, mert az egyiküket zavarja a másik fészkelődése, állandó forgolódása, esetleg horkolása, fogcsikorgatása. Ami persze nem jelent teljes elhidegülést, hiszen napközben általában együtt vannak, különösen nyugdíjaskorban. Inkább csak bizonyos kényelmet, illetve a kialvatlanság elkerülését jelenti. Jóéjt-puszival, jóreggelt-simivel ellensúlyozva.
Pilinszkynek valójában nincs is szerelmi költészete, erotikus sincs. Messze áll tőle a petőfies „szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” érzés, sokkal közelebb áll hozzá az „ágy és párna” összefüggésben megfogalmazódó együtt és külön érzése.
A vers kapcsán a közös takaróra is rá szoktak kérdezni a gyerekek, hogy az miért maradt ki a versből. Ha van közös ágy, miért ne lehetne közös takaró is? Mert kényelmetlen és egészségtelen is. Amennyiben az egyik fél jól magára húzza a takarót, akkor ennek a másik issza meg a levét, kevesebb jut neki a nagy paplanból, nem tud úgy belebújni, belegyömöszölődni, ahogy szeretné. A takaró alatt a köztük fellépő űr miatt lehet hidegérzetük is. Igencsak egymáshoz kell bújniuk, ha mindketten melegben szeretnének aludni.
Persze sokkal másabb lenne, ha nem lenne közös az ágy se, a lepedő se, a hálószoba se, sőt még a lakás se…
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/45.számában.
