2022. október 29., 08:12

Apámnak soha nem volt farmerja

A farmerokról csak annyit tudott, hogy levisek, és minden farmernadrágomat így nevezett, bármilyen márkájú volt is! Már megint új levised van? Kérdezte, amikor már felnőve és kirepülve a fészekből, meglátott rajtam egy kevésbé kopottat.

Levi Strauss farmer
Fotó: TASR

Azt meg kifejezetten bűnnek tartotta, hogy előre koptatott farmergatyákat is árulnak, amiket azért én se hordtam. Nem elég, ha rajtad kopik? Viszont volt olyan barátom, aki a gyönyörű, új, sötétkék farmerjének rögtön nekiesett, és téglával csiszolni, koptatni kezdte a combján. Kapott is érte az apjától egy jó nagy maflást, meg ígéretet, hogy tudod, mikor szerzek neked legközelebb bonit! Ez volt az egykori Tuzexben a fizetőeszköz.

Érsekújvárhoz legközelebb Pozsonyban volt ilyen kelet-nyugati bolt, ott lehetett csak „leviseket” vásárolni, csak előbb bonit kellett szerezni. Akinek volt bonija, az király volt, mehetett vásárolni a Tuzexba, a csehszlovák valutaboltba! 

Egyszer diákkorunkban mi is vettünk titokban bonit, mert nem volt ez egy teljesen legális dolog a szociban. Színházba vittek bennünket Pozsonyba, kaptunk két óra szabadidőt az előadásig, és rohantunk a Tuzexba körülnézni, hogy farmerügyben mi a helyzet. Tudtuk, hogy a „nyugati” típusú üzlet előtt mindig voltak üzérkedők, akiktől vásárolni lehetett ezt az egykori titokzatos csehszlovák „valutát”. Megszólítottunk egyet, aki a jó üzlet reményében – hárman voltunk – egy kapualjba vonszolt minket. Nem sejtette, hogy mi csak olyan, kizárólagosan ebben a kelet-nyugati boltban kapható rágógumit akartunk vásárolni kicsiben, aminek az íze öt perccel tovább maradt meg, mint a mindenhol kaphatóé.

Egy boni, ha jól emlékszem, talán három kemény csehszlovák koronába került, és mi legalább ötöt vettünk tőle, aztán a boltban rágógumit, amit „rongyosra” rágtunk hazáig. Az elején még fel is fújhattuk a tuzexos rágót, aztán kipukkadva foszlányokban a pofánkra szakadt. De boldogok voltunk! Még akkor is, ha a honi boni-üzértől kaptunk hideget-meleget! 

Kitaláltunk olyat is hárman, már nagyobb gimnazista diákokként, hogy az iskolafolyosón fehér köpenybe és napszemüvegbe öltözve az egészségügyi minisztérium „megbízottjaiként” kérdőívvel állítottuk meg a lányokat a szünetekben, és a kérdések között elbújtatva szerepelt az iskolatárslány érintetlenségére vonatkozó kérdésünk is. Hogy mennyire rögös vagy már befuttatott a pálya… Talán még egy otthon gyártott pecsétes igazolványuk is volt.

Pofont válaszul ritkán kaptunk, pironkodó fejcsóválást annál gyakrabban. Viszont nem lehetett kiszűrni, hogy a megkérdezetteknek mi okozott nagyobb szégyenkezést – az igen vagy a tagadó válasz. 

Szüleim egyszer Jugoszláviába repültek nyaralni! Nem szívesen hagyták otthon frissen érettségizett fiukat (volt is némi alapja az aggodalmuknak...), de csak két személyre szólt a dubrovniki pedagógusi jutalombeutaló. Mondták vigasztalásként (pedig nem voltam szomorú), hogy hoznak nekem levist, ott lehet kapni, ott már majdnem nyugat van. Hoztak is egy ismeretlen márkájú világoskéket a sötétkék helyett. Aztán látva csalódásomat, rádöbbentek, hogy nem minden levis Levi Strauss! Az volt a szerencse, hogy csak a térdemig tudtam felhúzni, olyan szűk volt, úgyhogy nem az volt a kifogásom, hogy márkátlan, hanem az, hogy kicsi. Hogy majd eladják… 

Az előre szaggatott farmerek hóbortját már nem élte meg az apám, de bizonyára arról is elmarasztaló véleménye lett volna! Pedig, ha látná, hogy most nekem is van egy ilyen hosszú levisből lerövidített nyári, mert sajnálom kidobni.

Ebben a rövidített formában hordtam rongyosra, templomba nem járok benne, de a sarki kocsmába még elbiciklizgetek benne nyáron.

Aztán amikor apám egyedül maradt édesanyám halála után, egyszer megpróbáltam őt rábeszélni egy farmerre, merthogy kényelmes, divatos, elnyűhetetlen, nem kell vasalni, télen meleg, nyáron könnyed viselet. Akkor már volt minden sarkon, a kínai üzletekben is különböző márkák, márkautánzatok, márkanélküliek! Csúnyán nézett rám, hogy mit képzelek, ott vannak az öltönyei! Még a szemetet is abban vitte ki, vasárnap nyakkendőt is kötött ehhez a művelethez. Csak az első agyvérzése után hagyta abba a nyakkendőkötést, mert nem engedelmeskedtek többé az ujjai… A zakóra kihajtott gallér már egy hippis megnyilvánulás volt a részéről, én meg máig sajnálom, hogy apámnak soha nem volt farmerja, nem tudtam őt rábeszélni…

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/43. számában.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.