Amikor az iskolaközpont a megoldás, nem szabad hezitálni
A szlovákiai magyar oktatás fellendítése minden felvidéki magyarnak a szívügye. Amikor aztán valaki kijelenti, hogy az erős iskolaközpontok kialakításának az irányába kellene elindulni, rögtön sorakoztatják az ellenérveket, hogy akkor mi lesz a kisiskoláinkkal, amelyeknek helyben nemcsak ismeretátadó szerepük van, hanem a helyi kultúra fáklyavivői is.
Kistelepülések kisiskoláinak megszüntetése a kisgyerekek utaztatása miatt is meggondolandó. Az alsó tagozatnak igen is van létjogosultsága ezeken a településeken is, amennyiben az önkormányzatok képesek fenntartani.
Különböző intézménytípusok – óvoda, alapiskola, középiskola – összevonása már egy teljesen más kategória. Itt már közre játszhat a csökkenő tanulói létszám, az iskola fenntarthatósága, az erősebb iskolaközpont létjogosultsága, előnye, vonzóereje, valamint a helyben történő folytonosság biztosítása. Ez utóbbi úgy jelent előnyt, hogy egy épületen belül biztosított az átmenet a különböző iskolatípusok között. Ilyenkor szoktak bekavarni a fenntartói viszonyok: az óvoda és alapiskola esetében egyszerűbb a helyzet, mivel általában mindkettő az adott település önkormányzatának hatásköre.
Az alapiskolák és középiskolák esetében viszont már bonyolultabbnak tűnik az összevonás, mert a középiskoláknál a megyei önkormányzatok a fenntartók. Bonyolultabb, de nem kivitelezhetetlen abban az esetben, ha megvan hozzá a közös akarat és elszántság.
Pozsony megye és Pozsony-Óváros önkormányzatai egy alapiskolát és gimnáziumot vonnak össze annak érdekében, hogy egy erős iskolaközpont jöjjön létre. Bizonyára nem küzdenek az adott iskolák olyan mértékű diáklétszám-csökkenéssel, mint számos helyen a hasonló típusú magyar iskoláink, egyszerűen csak egy erős iskolaközpontban gondolkodnak, látván annak előnyeit.
Tudják, hogy a nagyobb iskola nagyobb anyagi lehetőséget biztosít, több szakképzett tanárral rendelkezhet, biztosított a szakhelyettesítés. Speciális tanárok, iskolapszichológusok alkalmazására is nagyobb lehetőség nyílik, nem beszélve arról, hogy a szakkörök kínálata is bővülhet. A szülő- tanuló - iskola hármas kapcsolatrendszerben is minőségi változást jelent egy olyan erős iskolaközpont, amelybe a szülő bizalommal beíratja 6 éves korú csemetéjét (vagy akár már az óvodáskorút is), és 18 éves koráig, az érettségi vizsgáig jó kezekben tudhatja ott.
Mindezt a pozsonyiak már belátták! Magyarországon is nagyon sok helyen jól működnek az összevont, közös igazgatású általános iskolák és középiskolák. A nagyobb településeken szinte már mindegyik általános iskola mellett nyitottak valamilyen szakközépiskolát vagy gimnáziumot. Igyekeznek ezzel a kínálattal is odacsábítani a gyerekeket. Nálunk viszont ez még nagyon gyerekcipőben jár, pedig lehet, hogy egy ilyen összevonással megmenthető lett volna a nagymegyeri vagy tornaljai magyar gimnázium, és azt sem jelenthetjük ki, hogy jelen pillanatban egy középiskolánkat sem fenyegeti a megszűnés veszélye, illetve az összevonása egy hasonló típusú szlovák tannyelvű intézménnyel, ami tovább gyorsítaná a sorvadását.
Nálunk sajnos bármilyen céllal vagy okból történő iskolaösszevonási szándéknál hálátlan szerep hárul a kezdeményezőkre, sok esetben rájuk sütik a bélyeget, hogy nem az adott közösség jövője és boldogulása vezérli őket, hanem egyéni érdekek. Ezért aztán mindenki csak nagyon óvatosan, több szempontot mérlegelve igyekszik megközelíteni ezt a problémakört. Ugyanolyan nehezen, hosszadalmasan születnek meg a döntések az érintett testületekben az összevonást illetően, mint egy iskolaszétválasztás esetében. Kollektív döntések igényeltetnek az iskolatanácsok, a szülői szövetségek és a fenntartói önkormányzatok részéről. Nem árt megkérdezni a pedagóguskart sem.
Meddő és végtelenségig elhúzódó viták folynak az érintett testületekben és klikkekbe tömörülve egymást közt is, miközben a fenntartó bezárhatja az iskolát. Menet közben ilyenkor mindig beindul a hangadók részéről egyfajta lobbifolyamat is, amelyet sokszor a pozícióféltés, a „mitől lesz nekem ettől jobb kérdésfelvetés”, a megszokottságtól való eltérés félelme, valamint a komfortsérülékenységi veszélyérzet vezérel. Az ilyen, kissé önző, a saját korlátokat nehezen átlépő gondolkodás miatt a hosszútávon számos előnyökkel bíró iskolaösszevonás éppúgy háttérbe szorul, mint az adott közösség megmaradásának jövőképe.
A felvidéki magyarság számára pedig minden elvesztett (közép)iskola tragikus következményekkel, egy kis Trianonnal jár.
