Állatfarm a mentsvárban
Elefántcsonttorony helyett mentsvár. Üvegből, amely kívülről nézve eget mutató tükör. Újfajta Olümposz, magukat isteneknek vagy legalább félisteneknek képzelő urakkal és úrnőkkel. Csak őket nem éppen a görög mitológiából szalasztották ide, hanem az orwelli állatfarmról. A mindig egyenlőbbek sorából. S ahogy múlik az idő, egyre tisztábban látja a sok egyszerű ember, mivé válik a demokráciáról szövögetett nagy álma.
A mentsvárban pedig nem álmodoznak. Saját magukra szabott jogállamot építenek, nekik megfelelő intézményekkel, hozzá olyan személyzettel, amely elfogadta, hogy aki fizeti őket, annak a muzsikáját húzzák. Mert ha nem, akkor ráhúzzák a vizes lepedőt.
A „főistenek” között már jó ideje azok vannak többségben, akiknek valamiért otthon nem sikerült felkapaszkodni a politikai létra legfelsőbb fokára, vagy ha igen, akkor „csúnya”, köztörvényes-szagú ügyekbe keveredtek, és a régi jó (nem csupán) bolsevik szokás szerint felfelé kellett buktatni őket. Luxemburgból, Belgiumból (lásd Didier Reynders), Németországból, Csehországból (Věra Jourová), akárhonnan. S ha bizottsági elnök nem lehetett belőlük, mondjuk igazságügyi portfóliót kaptak, elvégre volt némi tapasztalatuk az igazságszolgáltatással… Korrupció-gyanús múltjuk elől lógtak meg, meg sem állva a brüsszeli mentsvárig. Aztán uniós ügyészséget gründoltak, de csak a tagállami szintekre vonatkozó hatáskörökkel, hogy sakkban tudják tartani az otthoniakat, ha idővel – az uniós mentelmi jog elmúltával – mégis a körmükre akarnának nézni.
A Katar-gate a feledés homályába veszett, a belga hatóság, amely tetten érte Eva Kaili asszonyt, végül úgy döntött: nem tartozik az ő joghatósága alá…
A többi lefizetett képviselő, hivatalnok is megúszta. Összeférhetetlenségi szabályok továbbra sem születtek. Ítélet sincs. Európa korrupció-üldözésre állított főügyésze végig hallgatott, mint egy valódi kavics. Mert ugye van az a pénz, amiért csődöt mond az igazán progresszív jogszolgáltatás. Az egyenlőbbek mindig egyenlőbbek és sérthetetlenek.
Csoda-e, hogy börtönviselt – olykor pedofilgyanús – anarchisták után manapság félig már elítélt nemzetközi anarchista verőasszonyok, közbotrányt okozó bunyós telefontolvajok élvezik a sérthetetlenséget, sőt a feltétlen támogatást, mert otthon őt akarják hatalomra juttatni. Elég fura dolog, hogy az európai százmilliók fejére telepedni kívánó brüsszeli állatfarm épp ilyen „kedves vezetőkről” álmodik, s a népeket is betiltaná, akik másképp látják a világot. Akár fontos irányelvekkel is. Bár azokkal is komoly bajok vannak. Mert mi az igazán fontos ma az Unióban?
Az, hogy most már a farkasokat sem szereti. Szigorúan szakmai érvek alapján. Amióta az egyik fenevad széttépte Ursula von der Pfizer póniját, azóta volt terítéken, hogy az Európa Tanácsnak újra engedélyezni kell a farkasok irtását.
Jóváhagyták és Jessica Rosswall környezetvédelemért felelős biztos rögvest be is jelentette: javasolni fogják, hogy az uniós szabályokat ennek a döntésnek megfelelően frissítsék.
A medvék még megtartották a mentelmi jogukat. Itt a Kárpátok karéjában továbbra is vígan marcangolhatják az erdei favágókat vagy gombaszedőket, mert nekik nincs olyan egyenlőbb keresztanyjuk, mint a póniknak. Meg az őshonos nemzeti kisebbségeknek sincs. A Minority SafePack polgári kezdeményezést épp a póni gazdája kaszálta el végérvényesen. Elvégre: az csak több tízmillió uniós polgár identitásának megőrzését volt hivatott jogvédelemben részesíteni. Egy állatfarmon azonban nem normális dolog normális emberek alapvető jogát védeni. Vagy Brüsszelben minket is farkasnak néznek?
Megjelent a Magyar7 2024/50.számában.
