2021. június 22., 14:00

Akkor mást is lehetséges!

Lássuk a tényeket: a bajorok üdvöskéje – a Bayern München csapatkapitánya, Manuel Neuer - az Európa-bajnoki mérkőzéseken szivárványszínű csapatkapitányi karszalagot viselt. Az is tény, hogy ezzel a 35 éves klasszis egy gesztussal az LMBTQ-közösség mellett állt ki, amit nyíltan el is mondott...

neuer
Fotó: Mandiner

Az ügy a világhálón néhány nap alatt lerágott csont lett. Lehet, hogy azért mert

az egész LMBTQ-lobbi egy politikai eszköz, amely mögött nincsen valódi ügy és nagyobb emberbázis. Értem én, hogy június a pride hónapja és az olcsó populizmusból néhány embertársunknak sosem elég.

Ebből kifolyólag ne is foglalkozzunk ezzel a sportot politizálni akaró, kimondottan és kimutatottan politikai eseménnyel (mégha sportnak is látszik), hanem kicsit ássunk bele egy másik ténybe is.

A labdarúgás szabályai pontosan szabályozzák, hogy egy csapatkapitányi karszalag hogy néz ki, hogyan kell hordani, mire jogosít fel, stb. A csapatkapitányi magatartás ezt a szabályt súlyosan megszegte, ezt a bírói testületnek azonnal észre kellett volna vennie és szólnia a csapatkapitánynak, hogy hozza helyre ott helyben a súlyos mulasztását. Ez nem történt meg.

Csak az Európai Labdarúgó Szövetség  (UEFA) adott ki egy nyilatkozatot, hogy mindennemű politikai állásfoglalást elítél meg szigorúan büntet és Neuer ellen vizsgálat indult az ügyben.

Az UEFA pedig rövidesen megszüntette a vizsgálatot és a hivatalos procedúrát, mert így

Neuer egy jó ügyet, konkrétabban a sokszínűséget támogatta ezzel az akcióval, ami semmilyen szankciót nem von maga után.

Ekkor állt görcsbe néhány agytekervényem! Európa egyik sport-csúcsszervezete szemet hunyt a „futballtörvény“ megsértésére!

Ne a „támogatási szándékot“ vizsgáljuk, hanem azt a tényt, hogy durván sérült a „futballtörvény“. Ha pedig ennek a rendbetétele akkor és ott nem történt meg, akkor más is lehetséges.

Pl.: ne tartsuk be a lesre vonatkozó szabályokat – hunyjunk szemet felettük! Hiszen az, aki ezeket megsérti, semmi mást nem akar, csak annyit, hogy a játékosok jobban figyeljenek a futkározó kollégákra, hiszen így sokkal dinamikusabb lesz a játék. A szurkolók pedig sokkal több gólt látnának és örömükben kellőképpen kiordíthatnák magukat. Vagy akár a sárga lappal 30 percre kitiltható legyen egy játékos, mert, ugye, ez is a játékmorált emelné – ami biztosan jó ügy.

Valakik ebből a „felvilágosult“ társaságból kitalálták, hogy a müncheni stadiont szivárványszínekben kellene kivilágítani a német-magyar meccs alatt, így tiltakozva Magyarország pedofil-ellenes törvénye ellen. Ezt a bajor tartományi kormányzó és CSU-elnök Markus Söder is támogatja.

Az UEFA pedig sietett megint hozzátenni, hogy kivilágítani csak az EB-n résztvevő országok és az UEFA színeit lehet. Azonban a „futballtörvény“ fajsúlyosabb előírás mint egy UEFA-nyilatkozat. Talán itt is majd bebizonyosodik a nagyobbik kutya gyakorlata? Majd meglátjuk...

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is megkérdezték, hogy mit szól ehhez a kezdeményezéshez. A sajtónak ezt nyilatkozta:

ez a gesztus a politika belekeverése a sportba, hiszen  (mint fogalmazott)  mindenki tudja, miről van szó. 

Hangsúlyozta: Magyarországon „a magyar gyermekek védelme érdekében elfogadtunk egy törvényt”, s mint mondta, Nyugat-Európában most ezen törvény ellen ágálnak, ennek pedig egyik kifejezési módja lenne a stadion szivárványos kivilágítása.

Persze, éppen a német-magyar meccs alatt!

Ez rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ezt a németek is, ha valakik, akkor ők egészen biztosan pontosan jól tudják

– fogalmazott Szijjártó.

A múlt század harmincas éveiben pont Münchenben és a város sörözőiben egy apróbajszos szobafestő csinált ilyen „jóhiszeműen“ hasonló dolgokat: ő is egy „jó ügyet“ – a „sokszínűséget“  támogatta. A szerinte „jó ügynek“ azonban néhány év múlva milliók estek áldozatul.

Most dől el újra Németország sorsa is, most bizonyíthat. Franz Jozef Strauss (egykori bajor CSU-elnök és tartományi kormányzó) pedig forog a sírjában...

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.