2021. február 13., 08:55

Aki magyar, az magyar!

Vannak evidenciák, amelyek megváltoztatása lehetséges ugyan, de fölösleges és értelmetlen. Vagy pedig valami rózsaszín köntösbe bújtatott, mézes-mázos ideológiával megtámogatott sötét szándék lapul mögötte. Ilyen próbálkozás az is, hogy a szlovákiai népszámláláson minden polgár több nemzetiséget tüntethet fel. Ami százharminc évig normális volt, azt „reformáljuk meg”, és haladjunk a kor divatjával, rikkantott néhány spekuláns. És lőn világosság a sötét fejekben.

Fotó: pixabay.com

Az ugye elsőre sejthető, hogy a közel ötmilliós szlovákságból elenyésző lesz azoknak a száma, akik más nemzetiséget is felvállalnak. Miért is tennék? Ez a „jóindulat” tehát az öt és fél milliósra becsülhető lakosság „maradékára” fog vonatkozni. A nagy – pontosabban a kis – számok törvénye alapján ez a ruszinokra, horvátokra, zsidókra, lengyelekre, kárpáti németekre nézvést irreleváns. Maradnak tehát a magyarok és a romák. És ott is vagyunk a probléma gyökerénél.

A szándék világos: ha már úgyis fogyunk, fogyatkozzunk rendesen! Exponenciálisan. Válasszuk le a magyarságról a magyar romákat, és még kevesebben lesznek Árpád felvidéki maradékai.

Mert lehet ugyan afölött filozofálni, hogy ki a magyar (mint ahogy zajlott is ilyen „mélylélektani” – mélyfölösleges – agyturkálás pár éve a magyarul megjelenő szlovákiai napilapban), de ez is olyan pótcselekvés, mintha megkérdeznénk a lepkétől, hogy lárvának, bábnak vagy pillangónak tartja magát.

Azt még a „szép emlékű” Ján Slota sem gondolhatta komolyan, hogy Szlovákia valaha is egynemzetiségű, homogén szlovák nemzetállammá válhat, ahol a Tátrától a Dunáig, az Ungtól a Morváig minden halandó szlovákul fogja dicsérni az Urat. Ehhez vagy óriási kulturális fölényre lenne szükség, aminek ez a nép egyelőre híjával van, vagy kellő számú tehervagonra, amire történt ugyan próbálkozás a második világháború után, de az sem vezetett eredményre. Csak százezrek életét keserítették meg és tízezrek egzisztenciáját tették tönkre. Az újraszlovákosítás kísérlete sem végződött elsöprő sikerrel, hiszen a „reszlovák” magyarok zöme az első adandó alkalommal visszavette jussát és legszentebb anyai örökségét: az anyanyelvét és a nemzetiségét.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a távlati tervről a magát valaki ellenében meghatározó mélynemzeti vonal, belátva az ilyen szándék hiábavalóságát, lemondana.

Sajnos akadnak felvidéki magyar politikai spekulánsok, akik ebben a szándékban vagy ostobaságból, vagy a (természetesen nem létező) háttérhatalom nyitott társadalmat hirdető hagymázas tervének végrehajtóiként ugyanezt szorgalmazzák. A liberális szabadosság nagy, szivárványos esernyője alatt ugyanis bárki lehet bármi. Holnaptól akár kecske, mint Ilókból a népmesében. Ellentmondás ez a javából, hiszen az asszimilálási, a kisebbségeket beolvasztani és eltüntetni akaró szándék éppen az általuk hőn áhított nyitottság ellenében hat, hosszú távon ugyanis a nyitottság helyett a zárvány felé menetelnek. Mert ha egy szép tavaszi reggelen a kelő nap sugarának zsongító simogatására mindenki arra eszeledik fel a kemencepadkán, hogy szlovák, akkor hová lesz a nagy nyitottság? De nekik nem ér el eddig az eszük, csak a gazda utasításait követik.

Akárhogy is töröm a fejem, nem tudok rájönni, miért ravaszkodták ki néhány éve hidas okostojások, hogy félrecsapva a százados rendet, egyszer csak mindenki több nemzetiséget vállalhasson, mint amennyi van neki. A meglevő egyet megduplázhatja. Ép ésszel felfogható érvük tulajdonképpen egy darab sincs. Mindössze olyan zavaros kategóriákkal operálnak, hogy ha valakinek az egyik szüléje magyar, a másik szlovák (áthallás: szülő egy és szülő kettő), akkor ő magyar is, meg szlovák is. Ez a vegyes tudatú nirvána ugyanis a lárva- és a bábmúltat levedlő lepkének nem adja meg azt a lehetőséget, hogy visszamásszon a múltba.

Komolyra véve: normális embernek általában egy nemzetisége van, ami szerencsés esetben megegyezik az anyanyelvével. Aki magyar, az vallja magát magyarnak, aki szlovák, szlováknak, aki meg cigány, az romának. Aki meg lepke is, lárva is meg báb is akar lenni, az vallja magát akár barlangi medvének, attól még nem lesz más, mint ami.

Az ilyen szándék nem más, mint – mondjuk ki nyíltan – kakikavarás. Nem véletlen, hogy a fő kavarók kórusban tiltakoztak, amikor felmerült a kifogás a kísérlet ellen. Sajnos, későn, hiszen vagyunk mi olyan fasza gyerekek, hogy a kavarókat hagyjuk, hadd járjanak előttünk stratégiagyártásban.

(Az írás megjelent a hetilap 2021/6. számában)

Megosztás
Címkék