Agyő május!
Idén nagyot csalódtunk benned! Pedig mennyire vártunk! Főleg azért, mert abban bíztunk, hogy a napfény és a meleg elkergeti a gonoszt! Aztán mi lett belőled? Egy hűvösebb október! Észrevétlenül ugrottuk át a nyarat! Se szerelem, se jó idő, se májusi cseresznye, se elsejei felvonulás, csak fűtés a lakásban és az „aranyat” érő májusi eső!
Hogy ez jó a mezőgazdaságnak? Persze, a belvizekkel és árvizekkel elöntött földeken vígan gurulnak a kerék feletti vízben és sárban a traktorok, a csizmákba befolyó csapadékban örömtáncot járnak a mezőgazdászok, a kiültetett paradicsompalántákat elsodorja a víz a paprikához, és teljesen összekeverednek a veteményesben. Micsurin pedig, ha élne, sikert sikerre halmozna az újabb hibridnövényével, a csípős és hegyes paradicsommal, a parapaprikával.
Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát, a kertben mind a három nyamvadt ágat, mert a többinek nyoma veszett még a fagyosszentek előtt.
Mutattak olyat is a tévéhíradóban, hogy pünkösdkor az egyik magyarországi településen egy traktorhoz csatolt utánfutón vitték a hívőket misére a falu túloldaláról, aztán haza is, mással nem lehetett közlekedni. A pünkösdi rózsa pedig épphogy bimbózik két héttel pünkösd után.
Szegény Matovičcsal is kiszúrtak rendesen! Épphogy bemenekült az autójából az aranyeső elől a parlamentbe, ott meg rögtön leöntötték egy pohár vízzel.
Biztos megérdemelte, de akkor a kései locsolkodó egykori kotlebás is megérdemelné. Leöntenek vízzel, öntsd vissza kefirrel!
Fagyos volt a politikai helyzet is májusban Szlovákiában! Úgy látszik, Matovič lemondása csak átmenetileg volt feszültségoldó a koalícióban!
A megszokott Sulík-Matovič párbajozáshoz párosult egy női kakaskodás is Kolíková és Remišová között a Za ľudí pártban, a kormánykoalíción belül. És ha a nők között elindul egy harc, abból akár ketrecharc is lehet. Nem könnyű az említett hölgyeknek, ha pártjukat folyamatosan a parlamenti küszöb alá mérik be a közvéleménykutatók. Vissza kell fogni őket, mert saját magukat nem fogják visszafogni!
Egyáltalán nem meglepő, hogy a Focus felmérése szerint Vladimir Lengvarský egészségügyi miniszter a legmegbízhatóbb politikus a kormány tagjai közül. Nincs régen a székében, ritkán és szűkszavúan nyilatkozik, jól megrágja minden szavát!
Az embereknek elegük lett a szószátyár kormánytagokból. Sokan persze azt hiszik, hogy a járvány megfékezése is neki köszönhető! Mások szerint akkor is visszavonult volna a koronavírus, ha Krajčí megmarad miniszternek! Egyikükön se múlott!
Az ellenzéki oldalon a helyzet változatlan volt májusban is! A Hlas Pellegrinivel egyeduralkodó azon az oldalon, de kapaszkodik (vissza) Fico is.
Együtt választási csodákra lehetnek képesnek, hogy utána mi jöhet, azt pedig már megtapasztaltuk.
A parlamenten kívül is nagy a tolongás, könyökölés. A szövetségesítés mintha egy kicsit lelassult volna, bár soha nem volt túl gyors, most sem kapkodják el a fiúk.
A gombhoz nehezebb zubbonyt varrni, mint fordítva! Főleg, ha kényszerzubbony ez a három gombsoros! Pedig a járványhelyzet javult, lassan lehetne már akár alakuló kongresszust is tartani, de még a járási konferenciák időpontjai sincsenek meghatározva. Pedig lakodalmak már lehetnek, igaz torok is…Aztán jön a nyár, a szabadságolás, aztán a betakarítás és a szüret is…
Magyarországon pedig attól tartanak (a határon túl is), hogy jövőre két karácsony lesz…Iparkodni kell itt is, amott is!
Aki progresszívnak vallja magát a parlamenten kívül, az eleve gyanús, mert brüsszeli receptre V3-ra játszik. Sulíkék tárt karokkal és előre melegített székekkel várják őket a parlamentbe. Čaputovának sem lenne ellenére a mostaninál progresszívabb, szivárványosabb koalíció.
Hát, biza ilyen semmilyen volt idén a május! Hiába a szerelem hónapja, a rossz idő miatt talán többen szerettek ki egymásból, mint egymásba…Elsősorban a szlovák kormánykoalícióban…