A villamosokról és az emberekről
Sokáig nem tűnt fel, pedig sokat BKV-ztam hajdanán Budapesten, hogy indexvillantással illedelmesen köszöntik egymást a villamosok. Elhaladnak szépen egymás mellett, és huncutul egymásra kacsintanak indexlámpáikkal. Néha mindez a megállóban történik.
Azt gondoltam, hogy csak az azonos számú villamosok köszöntik egymást egy villantással, mégiscsak egy család. Például a 17-es az ellenkező irányból érkező 17-est üdvözli azzal az irányjelzőjével, amelyik oldalon a szembejövő villamos elhalad. Mint az ismerős emberek! Aztán később, amikor néha ülőhelyhez jutottam, figyelni kezdtem őket, és meglepődve tapasztaltam, hogy ez koránt sincs így, mert a 17-es köszöntött illedelmesen a 61-esnek is, aztán az 56-osnak is, majd később a 4-es, 6-os valamelyikének. Budapesti barátomnak is van egy hihetetlen prágai villamossztorija, azt állítja, hogy saját szemével látta, amikor az egyik prágai villamos előbb illedelmesen indexelt, majd megelőzte a másikat. No, de ilyet, talán a több korsó sör láttatta ezt vele…
Aztán figyelni kezdtem a villamosablakon át az autósokat is! Semmi köszöngetés! Még az azonos márkájúak, azonos színűek sem villantottak egymásnak! Micsoda különbség gépjármű és gépjármű között! Aztán végre észrevettem az egyik kereszteződésnél egy autós beintését. Már-már megörültem, és csak a visszaintésnél észleltem, hogy a közismert jelzéssel, a felfele mutató középső ujjal a személygépkocsi vezetője korántsem a tiszteletét és a közeledését akarta kifejezni… Hiába, ez egy nagyváros, elhidegültek az emberi kapcsolatok!
Erről jutott az eszembe, hogy vidéken, és a Felvidéken is azért más az élet, jobban megbecsülik egymást az emberek. Szinte mindenki köszön a másiknak, akár ismeretlenül is. Fiatal az idősebbnek, néha az asszony előre köszön a férfinak, lány a fiúnak stb. A faluba toppanva idegenként minket is ér gyakran ilyen jellegű megtisztelés, ezért már tapasztalatból és illemből jó előre köszön az ember az utcán mindenkinek. Meg kell őrizni ezt a hagyományt.
Városban már kicsit más a helyzet. Itt nem lehet tudni, hogy a jó reggelt köszöntésre nem érkezik-e válaszul egy lenéző tekintet, vagy egy furcsálló, sőt gyanakvó, maga elé morgó „dobré ráno”. Talán csak a lépcsőházban, a liftben összefutó emberek, vagy a közvetlen szomszédok köszöntik egymást némileg barátságosabban ilyen vagy olyan nyelven, viszont a lakóhelyükön kívül találkozva már nem biztos. Vagyis mondhatnánk, hogy a falvakban az emberek még nem idegenedtek el egymástól annyira, mint a városokban.
Nos, ez azért már ilyen formában sajnos, nincs teljesen így.
És még az se kell hozzá, hogy az illető aktív párttag, netán vezetőségi tag legyen, elég, ha köztudottan egyszerű szavazója egyik vagy másik pártnak (falun semmi se marad titokban, az urna tartalma se), és már vége is a sógorságnak, komaságnak meg a köszöngetésnek. Akár a túlsó járdára is átmegy, nehogy kínos legyen a találkozás. Magyar köztársaságielnök-jelöltből viszont márciusban csak egy lesz…
Hát ide jutottunk! Miközben a pesti villamosok lépten-nyomon köszöngetnek egymásnak, a Felvidéken a pártegyesülést követő rövid időt kivéve, amikor hosszú idő után újra egymásra találtak a magyar pártok és a magyar emberek, mára már újfent a távolságtartás a jellemző. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy Budapesten is inkább csak a villamosok „bratyiznak” egymással.
Az írás megjelent a Magyar7 2024/6. számában.
