A Tiso-fasizmus árnyéka máig ott van Szlovákia fölött?
Fontos és egyben tanulságos dátum volt a héten. Szeptember 9-én a holokauszt áldozatait és a rasszizmus borzalmait elevenítette fel az ország. E napnak a legfontosabb tanulsága, hogy a gyűlölet egyes formái nem múltak ki, a szlovákiai társadalomban a mai napig vannak, akik ezt érzékelik.
A második világháború előtt Európa nagyon zavaros időket élt meg.
A gyenge lábon álló demokráciákban az emberek úgy érezték, a pártok határozatlansága nem biztosítja a jólétet, így inkább egy erőskezű vezetőnek szavaztak bizalmat.
Az első világégést követő kaotikus időkben a vesztes Németországban az új ideológiák terjesztői kihasználták a helyzetet. Gyűlöletkeltő propagandájuk terjesztésével hatalomhoz jutottak, és egy olyan világot teremtettek, ahol az ellenségeskedés határozta meg a mindennapi életet. Hatalmuk idővel több országra átterjedt, ahogy a náci birodalom terjeszkedett.
Az olvasó már tudja, hogy az ilyenfajta gyűlölet milyen formát öltött, és hány emberéletet követelt szerte a világban. Szerencsére a borzalmas időszaknak azután vége szakadt, a szörnyűséges ideológiát látszólag sikerült legyőzni, ám ne feledjük,
a gyűlölködés eszméi az idő haladtával valamilyen formában mindig visszatértek kísérteni az európai társadalmakat.
A szélsőséges ideológiák minden európai országban máshogy születtek újjá. Az egyes országok társadalmi berendezkedése és az ott élő népcsoportok aránya alapján jelölték ki a radikálisok azokat az ellenségeket, akiktől meg kell szabadulni. Azonban nemcsak a szélsőségeseknél, de más politikai pártoknál is megjelentek a gyűlölet jellemzői.
A gyűlöletpolitika legszélsőségesebb ismertetőjegye a népirtás. Jó példa erre Jugoszlávia esete, amikor is a 90-es években az ottani nemzetek egymást irtották.
Számos példát hozhatunk még a rasszizmusra és a gyűlöletpolitikára, nem is kell messzire mennünk, elég csak megvizsgálnunk Szlovákiát, ahol bizonyos formában, de ma is megjelennek a rasszizmus és az újfasizmus egyes elemei.
Szlovákia sem szabadulhat addig a múltjától, a Tiso-féle fasiszta állam terhes örökségétől, amíg a múlttal való szembenézés elmarad.
Nemcsak a Kotleba-féle szélsőséges pártra kell gondolnunk, hiszen a más nemzetek elutasítása, a tolerancia és egymás iránti kölcsönös tisztelet hiánya az, amely előidézi a sovinizmust és az agresszív utálatot, s ez a jelenség a társadalom széles rétegeiben tapasztalható.
A második világháború idején az országot nyílt zsidóellenes retorika jellemezte, de a mai napig hallani olyan hangokat néhány „hazafias” szlováktól, hogy
a Jozef Tiso vezette Szlovákia testesítette meg az igazi szlovák nemzetállamot, nem baj, hogy a zsidók és később a magyarok deportálva lettek, de az országban jólét és "tisztaság" uralkodott.
Ne feledjük, már abban a korban is megjelent a roma- és a magyarellenesség. Ahogy a 90-es években, de még ma is érezhetjük a sovinizmust és a megvetést az egyes szlovákoktól.
A szlovák-magyar kapcsolatok az idők során javultak, de a tényleges problémát sajnos nem sikerült orvosolni.
Ezért lesz nehéz elmagyarázni a szlovákoknak, hogy nem attól rendeződnek a kapcsolatok, ha a problémákat elhallgatjuk, sőt a szőnyeg alá söpörjük őket.
Igenis tisztázni kell néhány dolgot, és
a szlovákokat szembesíteni kell azzal, hogy az országban a mai napig sérülnek az emberi jogok, pusztán azért, mert a nemzeti kérdések tisztázatlanok maradtak.
Ahhoz, hogy a jövőben ne forduljanak elő konfliktusok, ne adj Isten vérengzések, őszinte és bátor párbeszédre lesz szükség.
Csak az egymás iránti kölcsönös tisztelettel és megértéssel győzhetjük le azt a megvetést és gyűlöletpolitikát, amelynek a gyökerei a legborzasztóbb ideológiákat teremtették meg.
Ahhoz, hogy hasonló szörnyűségek ne forduljanak elő, elsősorban a múltunkkal kell tisztában lennünk, s megbékélnünk, csak azután tudunk továbblépni. Talán kezdjük ott, hogy méltóságteljesen megemlékezünk a holokauszt áldozatairól, majd az azt követő tanulságokat minden nemzet saját maga vonja le. Csak akkor értjük meg igazán, hogy miről is szól egymás elfogadása.
