A tényleges korszakváltás
A Magyar Szövetség, bár nincs a parlamentben, de így is sokat tehet azért, hogy mozgósítani tudja a felvidéki magyar szavazókat. Ehhez két fontos eszköz áll a rendelkezésére: a már meghirdetett korszakváltás filozófiáját követve a konkrét ügyek menti politizálás, illetve azon szavazók megszólítása, akik valamilyen oknál fogva eltávolodtak a Magyar Szövetségtől, korábban pedig a Magyar Közösség Pártjától.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor az elmúlt időszakban a párt sokat nem tett azért, hogy a szavazók az urnák elé járuljanak. A Híd–MKP megosztottságának a hangulata tovább folytatódott a Forró Krisztián vezette Szövetségen belül, ezt pedig a választó észrevette, ezért inkább otthon maradt, vagy más, szlovák pártra adta le szavazatát. Ráadásul a Szövetséget sem sikerült egyben tartani: a Híd-platform vezető politikusai távoztak, Gyimesi György megosztó, kártékony és szélsőséges politizálása pedig nemhogy áttörést hozott, de miatta is sokan nem szavaztak a magyar listára. Ezt sajnos nem lehet máshogy nevezni, mint kudarcnak, amelynek eredményeként a párt nem jutott be a parlamentbe, sőt, az Európai Parlamenti választások is elúsztak.
2024-től azonban új vezetés áll a Magyar Szövetség élén. Az új elnök, Gubík László korszakváltást ígért. Lassan eltelt egy év, így jogosan tehetjük fel a kérdést: valóban megtörtént ez a korszakváltás, vagy csak egy újabb sablonos kijelentést hallhatunk? Egyáltalán, mit is jelent maga a korszakváltás?
Bármilyen meglepő, de hosszú idő után mintha valóban egyfajta pozitív, felfelé ívelő változás bontakozna ki a Magyar Szövetségen belül. Az ezer sebből vérző, hosszú ideje tartó megosztottságot és közönyt persze nem könnyű felszámolni, ehhez időre van szükség, de a párt lépésről lépésre az építkezés irányába halad. És ez valóban korszakváltás lehet, ha sikerül túllépni az ideológiai különbségeken – nem legyőzve, hanem tisztelve azokat egy gyűjtőpárt keretein belül. Hiszen ez a felvidéki magyarok pártja, ahol különböző világnézetű emberek találkoznak, akik számára közös és kiemelten fontos cél a magyar közösség jogainak kiszélesítése. A magasabb rendű cél, vagyis a nemzeti kisebbségi jogok védelme az, amelynek elsőbbséget kell élveznie a világnézeti különbségek felett.
A felvidéki magyaroknak ugyanis pontosan ebből a belső harcból lett elege: az egymás kirekesztéséből, megbélyegzéséből. Abból a hozzáállásból, miszerint aki másképp gondolkodik, az nem is “igazi magyar, hanem egy “libsi”, illetve “csőlátású ultrakonzervatív”, vagy éppen “fasiszta”. Bár igaz, hogy ezek a címkézések sajnos természetes velejárói a sokszínű társadalmaknak, ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy éppen ez a sokszínűség teszi lehetővé a párbeszédet, az egymás jobb megértését és a konszenzusra való törekvést. Nem úgy, mint a múltban, amikor az volt az uralkodó szemlélet, hogy a másikat le kell nyomni, és csak a mi elképzelésünk lehet a „korparancs”.
Pedig ez téves megközelítés. Korparancs helyett ráeszmélésre van szükség: egymásra vagyunk utalva. Ha a másikat párton belül méltatlanul kritizáljuk vagy ócsároljuk, akkor valójában saját csónakunkba verünk léket.
Léteznek olyan konkrét ügyek is, amelyek mögé különböző világnézetű politikusok közösen felsorakozhatnak. A párt számára előrelépést jelenthet, ha nem csupán reagál, hanem konkrét javaslatokat is tesz. Ilyen volt például a belügyminisztérium javaslata a pártfinanszírozás reformjáról, amely szerint csak azokat a pártokat kellene finanszírozni, amelyek bejutottak a parlamentbe. A Magyar Szövetség ezzel szemben egy olyan alternatív javaslattal állt elő, amely egyenlő és korrekt versenyfeltételeket kínálna a nemzeti kisebbségek számára a választásokon.
Ez a javaslat ideológián felüli: nemzeti, hiszen a nemzeti közösségeket érinti; demokratikus, mert a kisebbségeket támogatja; és szolidáris, hiszen lehetőséget teremt azok számára, akik pénzügyi helyzetük miatt hátrányos helyzetből indulnak.
Bár ezek még nem kézzelfogható eredmények, a Magyar Szövetség így is képes jelezni a többi párt felé, hogy megbízható és demokratikus politikai szereplő kíván lenni, amely az országban javítani szeretné a kisebbségi és demokratikus jogok érvényesülését.
És a sort lehetne folytatni: számos megoldatlan ügy vár még rendezésre, amelyhez eddig nem, vagy alig nyúlt valaki. A kérdés csupán az, hogy vajon kitart-e ez az új lendület? Elhihetjük-e az új vezetésnek, hogy valóban építkező a változás? Sikerül-e újra megszólítani azokat a magyarokat is, akik teljesen másképp látják a világot? Hogyan lehet meggyőzni a felvidéki nemzeti konzervatív szavazókat arról, hogy a Magyar Szövetségnek nem a Smer térfelén kell szövetségeseket keresnie, mert ezen a politikai mezőn a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és bővítése sosem hoz valódi eredményt?
A válaszokat csak az idő adhatja meg. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Gubík László vezette Magyar Szövetség valóban mindent megtesz azért, hogy visszahozza a felvidéki magyar politizálás egykori hőskorát: a Magyar Koalíció Pártját, mint egy már kipróbált, és a jelenlegi keretrendszeren belül egyedül működőképes modellt.
Egy év után egy lassú, de meglepően pozitív építkezést látunk. Ugyanakkor ne bízzuk el magunkat, ahogy azt a múltban sokszor tettük. Nyugtával dicsérjük a napot, hiszen ez a nap még fel sem kelt, csupán ébredezik.
