A szír ember könnyei
Ül a szír ember a romhalmazon. Körülötte por, törmelék, pusztulás. Rázza a sírás. A férfikönnyek amúgy is megindítóak, hiszen férfiemberben ritkán fakad el a jóság, annak már nagy okának kell lenni. Legalábbis így volt régen, apáink, nagyapáink korában, amikor a férfi még férfi volt, a nő pedig nő, amikor a sírás a nők kiváltsága volt. A genderfluidum akkor még nem volt feltalálva.
A szír ember talán azt sem tudja, mi az a genderfluidum, és az sem foglalkoztatja, miért élnek olyan emberek a világon, ebben a siralomvölgyben, akik azzal szórakoztatják magukat, hogy bemondásra változtatnak nemet, és miért jó az nekik, ha eladják a gyerekeiket a sátánnak.
A szír embert ez az amerikai, európai folklór valószínűleg a legcsekélyebb mértékben sem érdekli. Vagy a gyermekeit, vagy a feleségét, vagy a szüleit siratja éppen.
A szír ember, akiről a felvétel alapján azt sem tudni, milyen nemzetiségű, kurd, örmény vagy asszír, keresztény-e vagy muzulmán, most csak a végtelen, múlhatatlan fájdalmat érzi. Ül a háza romjain, mint a bibliai Lót, és lehet, hogy istenével pöröl, vagy éppen vele beszéli meg, hogyan tovább. Hogy van-e még számára ezek után tovább.
A szír ember, ha majd képes lesz a hírek befogadására, lehet, hogy azt is megkérdezi Allahtól vagy Istentől, miért van az, hogy a szomszéd török emberhez azonnal jött a segítség, hozzá meg sokáig nem jutott el senki.
Lehet, hogy ő kevesebb, mint a török ember? S talán létezik ebben a zavaros világban valami fontossági sorrend, amelynek ő a legvégén van nyilvántartva? És ha van Isten vagy Allah, hogyan engedheti ezt meg?
A szír ember tudatához talán a fájdalom ködén keresztül is eljut a felismerés, hogy a földrengés 6-án hajnalban volt, és az első ENSZ-segélyszállítmány 9-én ért Szíriába. Három nappal később. Akkorra már csak a távoli kis Magyarország mentőalakulatai, melyek éjjel-nappal dolgoztak, vagy huszonöt török embert és gyereket kihoztak a romok alól. Eközben a meleg takarók Szíriában nem húsz euróba, hanem egyszer csak kétszázba kerültek, és a szír kormány kétségbeesett kérésére sem özönlöttek a segítő kezek, az orvosok, mentők, mert Szíriával szemben embargó van, az pedig komoly dolog. Azt nem lehet csak úgy felrúgni vagy eltörölni.
Lehet, hogy a szír ember azt sem tudja, mi fán terem az embargó. Talán a hatalmasok háborúját sem érti, ő csak élni szerette volna a maga egyszerű életét.
A bombázást már megszokta, a rakéták becsapódását is kiismerte, de amikor megindul az ember lába alatt a föld, megremeg a ház, és dőlnek rá a falak, azt nem lehet előre tudni, mert nincs ilyen tapasztalat. Az ilyet csak a madarak érzik előre.
A szír embertől a harmincórányi repülőútra élő seattle-i vagy a negyvenkilenc órányi autóútra élő Nyizsnyij Novgorod-i ember talán ezekben a pillanatokban éppen lehuppan a foteljébe, s miközben baljával az asztalon valami csipszes zacskóval szöszmötöl, jobbjával rákattint a billentyűzetre, és letölt egy videójátékot. A legújabb aplikációt, amelyben tankok lövöldöznek egymásra, s ahol mindig ő a nyerő. Ha nem, újra kezdi. Mert a virtuális valóságban egy gombnyomással mindig mindent újra lehet kezdeni. Szemben a földi valósággal, amelyben az embernek a halott gyermeke kezét egyszer el kell engednie.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/7. számában.
