2022. június 26., 08:13

A szenci Szövetség taggyűlése elé

Az őszi választás eredménye Szencen nem a szlovák többség és a magyar kisebbség között dől el, hanem a régi és a már megállapodott szenciek (magyarok és szlovákok együtt), valamint az újonnan betelepült tömegek között...

szenc
Fotó: Agárdy Gábor
A felújított szenci zsinagóga

Szenci polgárként (kinek Algayer ősei 1760-ban települtek át Bajorországból Szencre,) magyar nemzetiségűnek vallom magamat. Családom is az, helyben jártam magyar alapiskolába, 1969. január 1-jétől segítek a magyar egyházzenei szolgálatoknál mind a mai napig. Unokáim mind magyar iskolába járnak, mert igazán csak itt szerzik meg azt a tudást, amit csak anyanyelven lehet megszerezni...

Vannak azonban szenci magyar anyanyelvű és nemzetiségű polgáraink is, akiknek más lehetett az életútjuk, tudatosan vagy akaratukon kívül.

Mégis – és helyesen – szenci magyaroknak tartjuk őket. Még akkor is, ha történetesen egész életükben szlovák iskolákba jártak és például a férjük is szlovák. Eszembe se jutna, ha ilyen szencivel találkozom az utcán, hogy szlovákul köszönjek vagy beszélgessek vele. Vagyunk itt Szencen ilyenek a 2021-es népszámlálás szerint 2597-en, ebből a magyar az anyanyelve 2259 polgártársunknak. Kitennénk egy színtiszta magyar nagy falut. Azonban egy húszezres kisvárosban élünk, ahol rajtunk kívül nincs más számottevő nemzeti kisebbség.

Van (volt?) azonban egy másik, sőt, ma már van egy harmadik törésvonal is, amely mentén eldőlhetnek a 2022. október 29-re kihirdetett helyhatósági és megyei választások.

A régi szenciek tudják, hogy az úgy nevezett „kolonisták“ és a lakosságcsere folyamán (1946-48) a Szencre áttelepült úgy nevezett „pitvarosiak“ (zömük ugyanis a magyarországi Pitvaros környékéről került Szencre) egy különálló csoportosulást alkottak Szencen. Az „átkosban“ ez legfeljebb a társadalmi csoportosulásoknál és kultúrköröknél, illetve a hivatalok betöltésénél volt észrevehető. Ez a megosztottság a természetes folyamatok miatt 1990 környékére meggyengült, ekkor már alig léteztek az 50-es és 60-as évek erővonalai.

A rendszerváltás utáni választások még mutattak némi szembenállást, de ez fokozatosan megszűnt, amit a szenci magyarok létszámcsökkenése is okozhatott. Ennek ellenére volt Szencnek több parlamenti, önkormányzati és megyei magyar képviselője is. Csehszlovákia szétesése után beindult egy máig is erősödő népvándorlás északról és keletről Pozsonyba és 25-50 km-es körzetébe, nyilván a jobb életkörülmények és a jobb megélhetési feltételek miatt (meg a kedvező kölcsönkamatok miatt, ha ide települtek). Szencen és környékén (Zonctorony, Királyfa, Hegysúr) új szatellitvárosok épültek fel sok-sok ezer új lakóval, akiknek zöme szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Nincs ez máshogy Szencen sem.

Ennek „eredményeként“ a szenci magyarok „felhígulása“ erősödött, amire rásegített az asszimilációnk és fiataljaink elvándorlása Németországba, Angliába, Írországba, nyilván a jobb megélhetés érdekében. Nemcsak ők hiányoznak, hanem gyerekeik is!

Hogy ne menjünk nagyon vissza a történelembe, nézzük meg az utolsó 20 évet és az ez idő alatt történteket és folyamatokat, amik számunkra – szenci magyaroknak – fontosak voltak, lehettek.

Jozef Elšík polgármesteri tevékenysége alatt – ami egy tipikus rendszerváltási, elég hektikus időszak volt – beindult a városfejlesztés. Mi, szenci magyarok is kivettük ebből a részünket. Ebben az időszakban szüntette be Mečiar kormánya a Csemadok állami támogatását. Ennek ellenére – talán a tehetetlenségi nyomaték törvényéből kifolyólag – a helyi- és környékbeli kisebbségi magyar kultúra nem volt rossz helyzetben. Még tíz év után is élénk kisebbségi kulturális élet volt Szencen, elég megnézni a szenc.sk oldalon az akkori időszak híreit, fényképeit.

Majd jött Karol Kvál 16 éves polgármesteri időszaka. Igazából ennek az elején indult be a betelepedés és betelepülés (betelepítés???) Szencre és környékére. A város korábban megálmodott területfejlesztési tervei kezdtek megvalósulni. A régi szenciek lassan kihalnak (szlovákok, magyarok, csehek egyaránt) és ma már úgy fele-fele lehet az arány a régiek és az újonnan betelepültek között.

Az őszi választás eredménye Szencen nem a szlovák többség és a magyar kisebbség között fog eldőlni, hanem a régi és a már megállapodott szenciek (magyarok és szlovákok együtt) valamint az újonnan betelepült tömegek között. Ezt a már most megjelent „újszlovák“ városi hatalomvágy is jelzi.

Meglátszik ez az utolsó 12 év választási eredményein is, legyenek azok parlamenti, megyei, vagy önkormányzati választások. A szenci MKDM Duray Rezső elnöklete alatt aránylag jó érdekérvényesítési képességgel rendelkezett. Az 1998-as pártegyesülés után (MKDM + Együttélés + FMK-MPP) az akkor is kialakult platformosodás – hála a kormánytagságunknak – elég gyorsan kimúlt és 8 év kormányzás alatt (2006-ig) aránylag simán mentek az országos meg a szenci dolgaink is. Persze, hibák voltak akkor is – de hol nem voltak?

Aztán jöttek a posztkommunisták és akkor kezdődött a mi leépülésünk is. Először nem látványosan, hiszen az önkormányzatban – hála az MKP képviselőinek – minden évben sikerült érvényt szerezni például annak a támogatásnak is, amit a Csemadok szenci alapszervezete kért. Ezt nagyjából mindig sikerült értelmesen elkölteni és hivatalosan jól elszámolni.

Létszámunk folyamatos csökkenése, a törzstagok elöregedése, kihalása, valamint a 2015-ben beindult migráció sem tett jót kisebbségi helyzetünknek. De nem ez volt a leépülés fő oka. Ennek a betelepülés, valamint a rosszabbodó, nem túl toleráns nemzetiségi légkör „tette be a nagyajtót“. Ez nyomon követhető a Duray Rezső által írt és szerkesztett „Visszatekintés az elmúlt több mint harminc esztendőre Szencen“ című könyvében, sok-sok adattal, táblázattal.

Majd három évvel ezelőtt megjelent a Covid-19, ami jelentős mértékben nehezítette meg nemzetiségi, iskolaügyi és nem utolsósorban vallásgyakorlási szokásainkat. Csak a Csemadok odaadó vezetőinek és hű tagságának, a tanítóknak és a papoknak-lelkészeknek meg az egyházak állhatatos híveinek köszönhető, hogy „csak“ ekkora a kár, a leépülés.

Közben évek óta figyelhetjük az önkormányzat számunkra kedvezőtlen döntéseit. Biztosan szerepet játszik ebben a polgármester is, de a „lezüllesztést“ nem a tősgyökeres és régi szenci képviselők és alkalmazottak számlájára írnám. Van itt valami, ami lényegében, alapjaiban változtatta meg az önkormányzati munkát.

Szenc városának irányításába – sajnos, nagyon szerencsétlenül jócskán belenyúltak az „újszenciek“ – a betelepültek, akik a város múltjáról, régebbi születésű polgárairól és azok őseiről, szokásaikról alig valamit, de inkább semmit sem tudtak-tudnak. Nem ismerik a város belső erővonalait, mit lehet(ne) és mit nem, mit szabad és mit nem. Biztosan közrejátszik ebben a városi generációváltás is, hiszen a fiatalok mindig is lázadók voltak. Ma is azok, főleg, ha nincs felettük egy ismerős polgári kontroll.

Az „eredmények“ látszanak, valahogyan nem megy olyan jól mint 8-15 éve.

Az utóbbi 15 évben minden választás előtt felhívtam a figyelmet a lehetséges buktatókra meg arra, hogy mit is lehet(ne) csinálni. Jóslataim, megérzéseim – sajnos – nagyjából bejöttek.

Az idei év a választások miatt rendkívüli lesz, több szempontból is. Október 29-én nemcsak helyhatósági választások lesznek, ahol megválasztjuk polgármesterünket és városi képviselőinket, hanem megyei választásokat is rendeznek. Hogy miért fontos ez nekünk, szencieknek? Gondoljunk csak az elmúlt év autóbuszközlekedési problémáira, hogy az egészségügy gondjairól (covid, kórházak, orvosok és egészségügyi szolgáltatások romlása, stb.) ne is beszéljünk. Ez hatványozottan érvényes itt Pozsony környékén, ahol legnagyobb a betelepülés.

Ezért, ezek után, nem értem, hogy mi is történik a Szövetség-Aliancia egységes(?) és új magyar párt háza táján.

Mintha az elődpártok, azok vezetői és platformjai nem látnák a közeledő vihart (a tetejébe így a szomszédban dúló gyilkos háború idején). Minden erőnkkel össze kéne fogni, hogy értékeinket megőrizzük, a szükséges javakat (legyenek azok kulturálisak, iskolaügyiek, egyháziak, egészségügyiek) pedig megszerezzük nemcsak országos, de megyei és önkormányzati szinten is.

Jóslatom: a mai napig tartó belharcokkal, platformozással, azok ellentétes kijelentéseivel ez nem fog menni. Olyan ez, mint egy rossz házasság: a férj a felesége ellen, ketten hanyagolják el a gyerekeket és utálják egymás anyósát. Tanuljunk 1998-ból, ott az hozta a sikert, hogy a platformozás mellékes volt és nagyjából egy irányba húztuk a szekeret (tudom, mert ott voltam az MKDM Országos Elnöksége tagjaként).

Szerény megjegyzésem az lenne, hogy Szencen már olyan kevesen vagyunk, hogy észszerűen össze kellene fognuk, és úgy felkészülni a választásokra, hogy javítsunk a jelen helyzeten. Ha pedig már javítani nem lehetne, akkor legalább megtartsuk azt, ami van. Késő bánat, eb gondolat!

Ennek egyik föltétele az őszi választásokon való jó és sikeres szereplés: „mindnyájunknak el kell menni“ – mint a Kossuth-nótában. Házról-házra járva fog kelleni megtalálni azt a 2597 szenci magyart és még azt a legalább ezret, aki szívében még magyar, csak éppen nem merte bevallani. Meg megpróbálni meggyőzni az értelmes szlovákokat is.

A Szövetség-Aliancia pátalakulatnak pedig országosan és járási viszonylatban is össze kellene kapnia magát, hogy a halottak napja ne legyen „halottak napja“!

A cikk elején a negyed évezreddel ezelőtti eseményt azért említettem, mert őseimnek száz évig tartott szencivé válni. Azzal kezdték, hogy egy nagyobb összeggel járultak hozzá a templomtorony építéséhez 1760 körül. Egy szencinek nem elég csak Szencen laknia, sok más is kell ahhoz, hogy szencivé váljon! 
Megosztás