A puding próbája
Valljuk be, néhány hónappal ezelőtt a legtöbben egy lyukast garast sem tettünk volna arra, hogy Szlovákia negyedik, közvetlenül választott államfője nő lesz. Zuzana Čaputová nulla ismertséggel, politikai gyakorlat nélkül, nem is titkolt, erős liberális hitvallásával, de minden konfrontációt kerülő kampányával jött, nem támadott és győzött. Ahogy az első körben, úgy a másodikban is lehengerlő győzelmet aratott ellenfele, Maroš Šefčovič fölött, hiszen 300 ezer szavazattal többet szerzett. Az eredményt némiképp árnyékolja, hogy az alig több mint 40 százalékos részvételi arány negatív rekord.
Politológiai tankönyvek lapjait lehet majd ismét megtölteni a jelenség elemzésével a hagyományos politika térvesztéséről, és a rendszeren kívüli, de erős politikai marketinggel átgondoltan felépített jelölt térnyeréséről. Mert tény és minden választás azt látszik igazolni, legyen szó parlamenti, önkormányzati, avagy államfőválasztásról, hogy
a hagyományos politika devalválódik, és folyamatosan erősödik a rendszeridegenek és a rendszert bírálók tábora. Az utóbbiak és a nagyfokú elégedetlenség jelentette Čaputová esetében is a felhajtó erőt.
Győzelmét sokan máris a liberalizmus diadalaként ünneplik. Pedig aligha gondolhatja bárki is komolyan, hogy a Tátraalja népe hirtelenjében értékrendet váltott, és egyik napról a másikra a liberalizmusra esküszik. Még csak nem is foglalkoztatja. Mindössze mást, újat akar a levitézlett figurák helyett. Nem Maroš Šefčovič, hanem Robert Fico és az általa megteremtett, vele azonosított korrupt, maffiával összeérő politikai félvilág vesztette el az elnökválasztást, ahogyan öt éve is.
Čaputová előnye, ami a hátránya: nincs politikai előélete, igaz, tapasztalata sem, és valószínűleg ügyei sincsenek. Azok, akik megtalálták erre a posztra, vélhetően már jobban ügyeltek, mint öt éve Andrej Kiskánál, akinek a népszerűségét a múltjából rádőlő kétes adóügyei reszelték le.
A leendő elnökön múlik tehát, milyen lesz a reputációja, képes lesz-e határozott, hiteles kiállásra, és pártokon felül állóként, mindenki elnöke lenni. Akár biztató is lehetne, hogy megválasztása éjszakáján liberálisok és konzervatívok közeledéséről beszélt, amit persze ugyancsak beárnyékolt, hogy ugyanott pártja, a liberális Progresszív Szlovákia elnöke már a parlamenti választásokra melegítve tartott kortesbeszédet, miután kameráknak nyilatkozva „kérte meg” pártjának Kiska kezét. Egyértelmű, az új liberális erő mindent megtesz azért, hogy tőkét kovácsoljon jelöltje sikeréből.
Jelei annak is vannak, hogy liberális térfélen újragondolnák az ország térségi politikáját az unió viszonylatában. A visegrádi együttműködés ma már egy erőközpont, amely eddig megbonthatatlannak bizonyult, és minden presszió és zsarolás ellenére képes volt ellenállni az európai értékrendnek hátat mutató junckeri megalkuvó és áruló politikának.
A szlovák elnök hatásköre és mozgástere behatárolt, de az eddigitől eltérő irányvonal, a kikacsintás, esetleg Varsó, Prága vagy Budapest bírálata jelentősen megnehezítené a V4-ek helyzetét. Kockára tehetné azt, amit Brüsszel kénytelen volt tudomásul venni: nem tehet meg velünk bármit.
Csak remélhetjük, ezt is józanul mérlegelik majd a Grassalkovich-palotában, és nem engednek a globalista nyomásnak.
Mint ahogy józanságot és méltányosságot remélünk irányunkban is, hiszen a magyar választók Čaputovának adták a bizalmukat. Mi, magyarok már sokat megéltünk, jóhiszeműségünkért a legtöbbször semmit sem kaptunk.
Így a legtöbben már nem hatódunk meg a nyelvünkön elmondott köszönömtől sem, de mi tagadás, startnak nem rossz. Sőt, ez máris több, mint amit az elődei együttvéve tettek.
A jövő mutatja meg azt is, hogy Čaputová Kerekasztal felé tett gesztusa, a tárgyalás kezdeményezése az őszinte szándék kezdete volt, vagy csak egy jól irányzott kampányfogás. Higgyük az előbbit! Bízzunk benne, hogy jogkörök nélkül is, posztjából adódó presztízsével tesz majd eddig másodrendűként kezelt közösségünkért, jogainkért, megtépázott önbizalmunk megerősödéséért.
