A politikus esete a kukoricával
A nyaranta oly közkedvelt csemegekukorica fogyasztása közben egy másfajta kukorica jutott eszembe. Éspedig olyan összefüggésben, hogy a politikai-közéleti ügyek hullámzanak, a botrányok jönnek-mennek, mi pedig eközben elfelejtjük, hol is tartott egy-egy vizsgálat, a száguldó információk közepette nem győzzük követni az esetek lefolyását, és amire egy ügy eljut a döntésig, a közvélemény számára sokszor már el is halványul.
Tehát váratlanul eszembe jutott Peter Kotlár parlamenti képviselő (SNS) és kormánymegbízott története (akinek a feladata a kormányban a járvány 2020-as és 2021-es menedzselésének a kivizsgálása lenne), aki pedig 2024 júniusában kijelentette, hogy Szlovákiában nem volt kovidjárvány, s hozzátette, hogy hamarosan bizonyítékokat terjeszt elő arról, hogy az egész kovid csak kamu volt, a vakcinák génmódosítottak voltak, a szakembereknek mondott emberek nem bizonyultak megfelelő szakembereknek.
A beígért „bizonyítékokat” egy sajtótájékoztatón elő is terjesztette (2024. október 2-án), olyan állításokkal, amelyek a laikus számára is megkérdőjelezhetők, és olyan forrásokra hivatkozva, amelyeknek szerzői hasonszőrűek vele, a kormánymegbízottal. Azt is közzé tette, hogy ha állításait arra hivatott intézmények, illetve szakemberek megcáfolják, széttépi orvosi diplomáját. Mondanom sem kell, hogy az illetékes tudományos intézmények, köztük pl. a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikális Központja megalapozottan cáfolta Kotlár ingatag állításait, de erre ő úgy reagált önkényesen, hogy ezek az intézmények nem valódi szakintézmények.
Nézzük, melyek azok az állítások, amelyekkel a megbízott minden józanul gondolkodó, és főleg a szakavatott embereknél kiverte a biztosítékot. Elsősorban a kovid súlyosságának relativizálásáról van szó, vagyis kisebb jelentőségűnek, kevésbé súlyosnak próbálja a járványt feltüntetni, mint amilyen az valójában volt. Ezt követi az oltások „génterápiának“ való nevezése, majd az emberek „kukoricaként“ való emlegetése, emellett a tudományos közösség hiteltelenítése, és az az állítás, hogy az oltások megzavarták Szlovákia génállományát.
Az első pont cáfolata az, hogy a halálozási és kórházi terhelési adatok alapján a járvány súlyossága nemzetközi konszenzus szerint indokolta a rendkívüli intézkedéseket. A „génterápiát” többek között az SZTA BK cáfolta, de maga az Egészségügyi Világszervezet és más nemzetközi gyógyszerhatóságok (EMA, FDA) is. Álláspontjuk szerint az mRNA-vakcinák nem hordoznak géntoxikus kockázatot, nem módosítják az emberi genetikai állományt, és leszögezik, hogy Kotlár állításai logikai és metodológiai hibákon alapulnak. Az emberek kukoricaként való kezelésének emlegetése az ezzel együtt járó félelemkeltéssel kimeríti a rémhírterjesztés fogalmát.
Minderre Kotlár kijelentette, hogy nem távozik a kormánymegbízotti pozícióból, a véleményével szembeni érveket politikailag motiváltnak tartja. Azt állítja, hogy új, eddig titkolt bizonyítékokat akar majd bemutatni a kormánynak és a nyilvánosságnak.
Hogy is áll most Kotlár szénája? Ez év januárjában hivatalosan meggyanúsították őt rémhírterjesztéssel, az eljárás jelenleg folyamatban van. Kotlár védekezik, politikai támadásnak nevezi a vádat, ezen felül szerinte az SZTA elemzése az mRNA vakcinákról „nem bizonyíték”, „nem szakszerű”, és „félrevezeti a közvéleményt”.
Izgatottan várom az ügy lezárását. És ha esetleg (nálunk minden megtörténhet) felmentik, talán nem is háborodnánk fel különösebben, hiszen emlékezetünkben már elmosódtak a vád lényeges pontjai és azok súlyossága. Pontosan ez ellen a „feledékenység” ellen szeretnék tenni, ezért idéztem fel Peter Kotlár esetét a kukoricával.