A patrióták igaza
Nem mondunk vele semmi újat, de ismételjük el újra meg újra, hogy el ne felejtsük: Európa legjelentéktelenebb politikusa Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki valami fatális tévedés folytán, a szent demokráciát megcsúfolva lett kormányfő. Legalábbis a liberálbolsevik tábor kórusa szerint, amely a napokban, amikor Orbán Viktor Kijevben, Moszkvában és Pekingben járt, azonnal beindult.
Szerintük – legalábbis ezt szeretnék elhitetni évek óta – Orbán Viktor a vén kontinens legelszigeteltebb, legmarginálisabb kormányfője, akivel a kutya se áll szóba. Sem a kínai, sem az orosz, sem a volt (és remélhetően) a következő amerikai elnök. Sem a török, sem az izraeli, sem más ország ugyancsak jelentéktelen vezetője. De hát ők ugyebár valamennyien pehelysúlyú percemberkék a végtelen bölcsességéről, bátorságáról és rátermettségéről híres Von der Leyennel, Josep Borellel, Charles Michellel szemben, akik ugyan semmilyen országot nem vezetnek, de jure még egy falut sem, de a gazditól rájuk osztott végtelen felfuvalkodottságukban azt hiszik, hogy valakik.
Pedig csak egy nemzetközi szervezet (szövetség) csinovnyikjai, amelyet úgy hívnak, hogy Európai Unió, ahol a vezetői posztok mindenféle alkukkal, díszvacsorákon történő könyökléssel osztódnak. Amolyan koma-sógor alapon.
Aztán van még itt néhány ténylegesen megválasztott, de újabban igencsak lapátra került vezető, mint Olaf Scholz német bábkancellár, Emmanuel Macron francia elnök, akinek a legitimitása egy egér farkincájával egyenlő, vagy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, akit szintén nem emberek milliói választottak meg, s aki úgy szónokol a pulpituson, hogy közben az USA demokratapárti külügyminisztere három lépésre a jobbján egy karvaly tekintetével figyeli, hogy jól mondja-e a leckét, amit bemagoltattak vele. Meg még sorolhatnánk, de minek.
Ezek a figurák próbálják most telehinteni a világot azzal, hogy Orbán Viktornak nincs mandátuma, nem hatalmazta fel senki, meg egyébként is, mit ártja bele magát a nagyok dolgába, akik háborúzni akarnak, mert csak úgy lehet elérni a világbékét.
A végtelen pökhendiség fátyla mögül azonban csak elő-elősejlik a riadalom, ami az arcukra kiül, amikor kénytelenek rádöbbenni, hogy akadt egy európai vezető, akire egyre többen hallgatnak, aki van elég bátor és talpraesett, hogy szembeforduljon a mainstreammel. Miközben ők az orosz–ukrán háború két és fél éve alatt az ujjukat sem merték mozdítani önállóan, mert ahhoz is gyávák és szolgalelkűek voltak, hogy elmenjenek Pekingbe vagy Moszkvába. Nekik csak azt engedi meg a gazdi, a (természetesen nem létező) háttérhatalom, hogy úgy járjanak Kijevbe, mint más a táncórára. Mert ők csak úgy táncikálhatnak, ahogy meg van engedve nekik.
A legnagyobb riadalom azonban akkor tört ki köztük, amikor a diplomáciában és a vezetés tudományában szerintük jelentéktelen súlyú magyar miniszterelnök egyszer csak elkezdte szervezni Európa patrióta erőit.
Amitől ezek egyszerre kapnak frászt és hideglelést. Az európai parlementi választásokon az Európai Unió nevű tákolmány 27 országából húszban ugyanis úgy szavaztak az emberek, hogy változtatni kell. Mégpedig jobbra! Nem szélsőjobbra, nem balra. Csakhát ezek számára a választói akarat nem jelent semmit. A jobboldali szavazatot elviszik balra, a pozíciókat meg elmutyizzák egymás között. Ezért kell néhány talpraesett vezető, olyan, mint Orbán Viktor, akik nem akarnak a népük szemébe hazudni. Akik békét akarnak Európa népeinek, biztonságot, anyagi jólétet, versenyképességet, a nagy zöld, egyre több barnaszenet égető duma helyett fenntartható természetvédelmet, és az „európai értékeknek” hazudott erőszakos, akarnok, idegen érdekeket kiszolgáló vezetés helyett a jog és a rend legitimitását.
Van ilyen, még a politikában is, ahol nemcsak úri huncutság lakik és elvtelen kompromisszumok sokasága, de van gerinc és becsület is.
Mindenesetre végre elkezdődött valami a szuverenista térfélen, ahol az urak és a hölgyek sokkal jólneveltebbek, mint a másik oldal, amely képes bárkit bármikor elárulni. Ezért tudtak mindig nyerni. Talán még nem késő, és a kényszer erősebbnek bizonyult, mint a szétforgácsoló különbségek. Európának ugyanis nincs sok vesztegetni való ideje, hogy kijózanodjon a gyávaság és a hazugság nevű betegségből. Akad egy vezető, aki receptet kínál, és elkezdte (mint három évtizeddel ezelőtt nemzettársai a berlini falat) bontani a hülyeség falát.
Megjelent a Magyar7 2024/28. számában.
