A másolás ára

A koronavírus-járvány időt sem hagyott az új hatalomnak, hogy kiélvezze elsöprő győzelmét. Olyan feladat szakadt a nyakukba, ami a hatalomgyakorlásban sok évig edzetteknek is több volt, mint kihívás.

És Igor Matovičék – a döccenőkkel és a parttalan ötleteléssel együtt is – állták a sarat, s az ország nagyobb tragédia nélkül átvészelte a karanténidőszakot.

Az persze nagyon hamar kiderült, hogy Igor Matovič kormányfőként másképp képzeli a hatalomgyakorlást, mint az elődei. El is tartott egy ideig, amíg ráérzett, hogy merőben más szerepkör lesz ez, mint az eddigi volt. Ez már nem az ellenzéki fenegyerek izgalmas szerepe, amikor következmények nélkül bármit mondhat, lőni lehet az ellenfelet, reszelni a hatalmat, kíméletlenül bírálni bárkit, Facebook-posztokkal kivégezni, s cserébe még népszerűség is jár. És bár a szemünk előtt áldozik le a politikacsinálás hagyományos formája, s erősödik a tömegek azonnali elérésére és befolyásolására épülő új politika, amelynek egyik felvonulási terepe éppen a közösségi háló, talán még a lazuló keretek között sem tekinthető normálisnak, hogy a hatalom gyakorlói ott csörtézzenek egy-egy döntésről.

A Matovič–Sulík párviadalok pedig csak ráerősítettek a négypárti koalíció különbözőségére, mert túl nagy a széthúzó erő, s így csökken az esélye kibírni a négy évet

(sokan emlékeznek még, hogyan döntötte be nyolc éve Richard Sulík Radičová kormányát).  A nyílt pengeváltások nélkül is egyértelműen láthatóak a törésvonalak a koalícióban. Sulík – maga mögött tudva a politikai arcél nélküli Za ľudí pártot – koalíciós partnerként is riválisa maradt Matovičnak, és elképzelésük a gazdaságról, a megoldásokról csak nehezen összehangolható. Míg a kormányfő és még inkább első számú szövetségese, Boris Kollár kompenzációkkal, a 13. nyugdíj megtartásával, ingyen vonatozással, étkezési utalványokkal, meg mindenféle pótmegoldásokkal tovább ámítanák az embereket, hogy urai a helyzetnek, Sulík fejben már a megszorítás szót ragozza.

A nézetkülönbségnek számos példája volt a válság idején, és nem sok jóra számíthatunk a közeljövőben sem, amikor elkészül a számvetés, hogy mibe került az ország karanténba zárása.

A Smer vezette kormány a végsőkig zsonglőrködött a számokkal, hogy fenntartsa a látszatot, de üres kasszát, rendkívül gyenge lábakon álló gazdaságot hagyott örökül, amit most tetéz a válság. Két számjegyű lesz a gazdasági teljesítmény visszaesése és lassan a munkanélküliség is, meglódult az államadósság, az ország versenyképessége soha nem látott mértékben romlott, az önkormányzatok az utolsó tartalékaikat élik fel. Sokkal nagyobb a baj, mint gondoltuk, s egyelőre nem látni, hogy a pártok a gazdasági krízis kezelésében egy irányban húznának, márpedig a szándékok összehangolása nélkül nincs sok esélyük.

Az előrehozott választás pedig öngyilkosság lenne, hiszen Pellegrini a nyakukban liheg, nem valószínű, hogy az OĽaNO még egyszer képes lenne a február végi bravúrra.

Most mégis úgy tűnik, nem a negatív mutatók és nem a szétfutó kommunikáció a száz nap legnagyobb tehertétele, hanem Boris Kollár plágiumügye.

Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy Kollár a koalíció leggyengébb láncszeme, múltja bármikor rádőlhet. Akik ezt remélték, nem kellett sokat várniuk.

Az elmúlt héten mást sem tett, csak magyarázkodott. Előbb egyik üdvöskéje, Petra Krištúfková miatt, akiről kiderült, néhány éve Kočner jachtján nem unatkozott. De ha már lúd, legyen kövér alapon a sajtó azt is kikutatta, hogy a képviselőnő a diplomáját sem maga írta, s innen már csak egy lépés volt, hogy napvilágra kerüljön, Kollár sem dolgozta agyon magát diplomaírás okán, mesterszintű munkája komoly egyezést mutat egy korábbi publikációval. A felelősségvállalást viszont ugyanúgy hárítja, ahogy a házelnöki poszton elődje, Andrej Danko tette.

Igor Matovič azzal a vállalással nyerte meg a választásokat, hogy leszámol a korrupcióval, a tisztességtelen, a védhetetlen és erkölcstelen praktikákkal, a mutyival.

Új világot, új politikai kultúrát ígért, s most mégis úgy tűnik, szemet hunyna Kollár ügye fölött, nem kéri tőle, hogy mondjon le, mert nem akarja kockáztatni a kormány bukását. A Za ľudí menesztené Kollárt, Sulíkéknak is kapóra jönne, hogy a házelnök kilövésével gyengítsék a kormányfőt. Matovič számára nincs jó döntés: vagy a szövetségesét veszíti el, vagy feladja az elveit.

És innentől kezdve ez már nem Kollár hitelességi ügye, hanem a Matovičé.

Azt teszi kockára, amire egész politikai karrierjét építette, amikor elhitette az emberekkel, hogy lehet másképp csinálni. Ha a bűnök és a stiklik nem járnak következményekkel, Matovič is csak egy tucattermék lesz a silány politikai felhozatalból, s azelőtt kiírja magát a politikából, mielőtt ott bármi maradandót tudott volna tenni. Elvek vagy érdekek – ez a kérdés!

Megjelent a Magyar7 2020/27. számában.