A magyar és szlovák öröm árnyékában
Csütörtökön a szlovák és a magyar válogatott is kiharcolta a jövő évi labdarúgó EB-n való szereplést. A két csapat eredménye azért is érdekes, mert a csoportkörben egymás ellen is harcolva nem tudták kivívni az egyenes kijutást, de a pótselejtezőn mindkét együttes sikerrel vette mindkét akadályt. Tegyük hozzá, azonos csütörtöki végeredménnyel, de teljesen más környezetben.
A helyszín is más volt, a hazai magyar pálya, igaz nézők nélkül, míg a szlovákok Belfastban harcoltak. A magyar média és a közhangulat ugyanakkor már napokkal korábban a mérkőzéssel együtt élt, igaz, a tét egy szempontból más volt, hiszen a nemzeti tizenegy sikerével azt is elérte, hogy két mérkőzését Budapesten játszhatja jövő júniusban. A szlovák sajtó ezzel ellentétben mintha elfeledkezett volna arról, ismét ott lehet a labdarúgó válogatottjuk Európa legjobbjai között. A kevés sporthír között mindez eltűnt.
Maradt inkább továbbra is nagy adagban a közösségi tesztelés bizonytalansága és a belső politikai feszültségek közepette mintha valamilyen lényegtelen mellékzönge lenne az EB, miközben arról nincs kétségünk, a foci Szlovákiában is sok embert érdekel.
Magyarországon még az éppen életbe lépő járványügyi szigorítások ellenére is együtt éltek az Izland elleni selejtezővel, s ha a stadionban nem is lehettek ott a nézők, odahaza óriási volt a támogatása a Rossi-féle legénységnek. Az pedig nem kétséges, ezt a játékosok is érezték a pályán, mert hajtottak és a hajrá olyanra sikerült, amelyre az én generációm nem nagyon emlékszik tétmeccsen a válogatott részéről.
Úgy éreztük, így kellett lennie, hiszen az óriási terhet magán viselő 20 éves Szoboszlai a végén feltette az pontot az i-re, mert ugyan nem tudott korábban kibontakozni, de bizonyította, bátran elférne a topcsapatok kezdőjében is.
A válogatott sikere pedig erőt is adhat, nem csupán a magyar labdarúgásnak, amely egyébként is a legjobb heteit éli a Ferencváros szereplését is figyelve, hanem a társadalomnak is. Érdekes módon ebbe még a mindig kritikus ellenzék sem akar első lépésére belegázolni, de ami késik nem múlik. Az viszont különös, hogy Szlovákiában a hasonló kijutási eufória elmaradt, azt hihetnénk, hogy talán az eredmény már a szlovák médiát is felébresztette, de mintha Štefan Tarkovič hatalmas bravúrja a szövetségi kapitány cseréje után nem lenne eléggé izgalmas téma a sajtó számára.
Az öröm pedig fontos kérdés napjainkban, amikor leginkább csak bizonytalanság jut a mindennapokra, s míg mi a magyar csapat kijutásának örülünk, jó volna a szlovákiai helyzet érdekében, ha a szlovákok tudnának örülni a saját sikerüknek, mert el kell fogadnunk, valóban kemény munka volt mögötte.
Egy dologra viszont a jelenlegi helyzet is rávilágítja a figyelmet, mégpedig a közgondolkodás működésére, a média beállítottságára, amely sokszor kevesebbet ad a szívnek, pedig az agy mellett az is megérdemelné. Ez pedig hatással van ránk is, érdekeljen bennünket bármennyire is a foci.
