A lengyel–magyar összetartozás-tudat
Aláírások és pecsétek: „örök időkre...” Uniók, szövetségek, amelyekről aztán sorra kiderül, csak idő kérdése, hogy érvényüket veszítve, akár napok alatt széthulljanak, mint a Szovjetunió vagy Jugoszlávia, vagy a két testvérnemzetből álló Csehszlovákia. Hogyan lehetséges?
Az oknyomozó írások, köztük Oswald Spengler elmélete számos történelmi és egyéb indokot feltárhat, bár többnyire kiderül, hogy a szövetségek a legtöbb esetben csupán politikai érdekek alapján köttettek. Az a mélyebb összetartozástudat, amely a magyar és a lengyel népet egymáshoz köti, szinte minden más esetben hiányzik. Ennek magyarázata ma még a történelemtudósok előtt is többnyire talányos. E mélyebb tartalmú kapcsolatok magyar képviselőit (ahogy a lengyel történelemben fölbukkannak) egy Magyarországon meghonosodott lengyel író, költő és történész, Konrad Sutarski könyve alapján villantsuk fel.
Sutarski könyve, a Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal, képzeletébresztő fotókkal,
Jan Matejko és Székely Bertalan olajfestményeivel gazdagítva ismeretterjesztő közvetlenséggel tárja elénk többek közt a választott királyok korszakát, amikor is Báthory István erdélyi fejedelem Jagelló Anna magyar királynéval kötött házassága révén 1576-ban létrejött a harmadik(!) perszonálunió Lengyelország és Magyarország között. Az itt kiemelt történelmi időszak mély emberi szempontok alapján értelmezi a lengyel–magyar összetartozás érzését, azon túl is, hogy mindkét ország (és nép) a történelmi időkben egyként védte a török és a tatár támadásoktól Nyugat-Európát.
Sutarski írja:
a világgal szemben tanúsított magatartásával, azzal a tudattal, hogy a becsületesség (!), a segítségnyújtás a bajban (!) még a politikán is felül tud emelkedni (nota bene), saját önző szempontjai fölé.” Nem kis dolog! Úgy tűnik, ez a megállapítás a kapcsolatteremtés olyan mélységét jelenti, amilyet a szokványos politikai szövetségek egyszerűen nem képesek elérni.
„Báthory – írja Sutarski – a lengyel trónon kiváló vezetőnek és jeles államférfinak mutatkozott. Egyrészt a nemzetben szunnyadó harci szellemet igyekezett föléleszteni, hogy felragyogtassa az állam (törökök, tatárok, oroszok által) megtépázott dicsőségét, hogy visszaállítsa a jog tiszteletét (!), és közben békén hagyja a szabad lengyel intézményrendszert (!).”
Egyik magyar „méltatója”, ezúttal is együtt zengi vitriolos dalát a liberális falkával. A Báthory István és Jagelló Anna házasságával létrejött lengyel–magyar perszonálunió történelmi jelentőségéről csupán karaktergyilkos szarkazmussal képes nyilatkozni. „Jagello Anna – írja – nem a szépségével bűvölte el a világot. A természet alaposan kibabrált vele: álla, vértelenül keskeny ajka, bagolycsőrre emlékeztető orra, békaszerűen kidülledő szeme stb. mind-mind próbára teszi az esztétikai értékek iránt elkötelezett (!) szemlélőt.”
Mintha Robert Habeck úr, Németország új alkancellárja is Esterházy Péterünk köpenye alól bújt volna ki, amikor büszkén hirdeti: „A hazaszeretettől mindig is hányingerem támadt.” No hiszen!
Megjelent a Magyar7 2022/1. számában.
