2022. január 9., 19:08

A lengyel–magyar összetartozás-tudat

Aláírások és pecsétek: „örök időkre...” Uniók, szövetségek, amelyekről aztán sorra kiderül, csak idő kérdése, hogy érvényüket veszítve, akár napok alatt széthulljanak, mint a Szovjetunió vagy Jugoszlávia, vagy a két testvérnemzetből álló Csehszlovákia. Hogyan lehetséges?

lengyel magyar
Fotó: ma7/Archív felvétel

Az oknyomozó írások, köztük Oswald Spengler elmélete számos történelmi és egyéb indokot feltárhat, bár többnyire kiderül, hogy a szövetségek a legtöbb esetben csupán politikai érdekek alapján köttettek. Az a mélyebb összetartozástudat, amely a magyar és a lengyel népet egymáshoz köti, szinte minden más esetben hiányzik. Ennek magyarázata ma még a történelemtudósok előtt is többnyire talányos. E mélyebb tartalmú kapcsolatok magyar képviselőit (ahogy a lengyel történelemben fölbukkannak) egy Magyarországon meghonosodott lengyel író, költő és történész, Konrad Sutarski könyve alapján villantsuk fel.

Sutarski könyve, a Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal, képzeletébresztő fotókkal,

Jan Matejko és Székely Bertalan olajfestményeivel gazdagítva ismeretterjesztő közvetlenséggel tárja elénk többek közt a választott királyok korszakát, amikor is Báthory István erdélyi fejedelem Jagelló Anna magyar királynéval kötött házassága révén 1576-ban létrejött a harmadik(!) perszonálunió Lengyelország és Magyarország között. Az itt kiemelt történelmi időszak mély emberi szempontok alapján értelmezi a lengyel–magyar összetartozás érzését, azon túl is, hogy mindkét ország (és nép) a történelmi időkben egyként védte a török és a tatár támadásoktól Nyugat-Európát.

Sutarski írja:

Ez a két nemzet az évszázadok során lélekben közelebb került egymáshoz, mint bármely más nemzetek,

a világgal szemben tanúsított magatartásával, azzal a tudattal, hogy a becsületesség (!), a segítségnyújtás a bajban (!) még a politikán is felül tud emelkedni (nota bene), saját önző szempontjai fölé.” Nem kis dolog! Úgy tűnik, ez a megállapítás a kapcsolatteremtés olyan mélységét jelenti, amilyet a szokványos politikai szövetségek egyszerűen nem képesek elérni.

„Báthory – írja Sutarski – a lengyel trónon kiváló vezetőnek és jeles államférfinak mutatkozott. Egyrészt a nemzetben szunnyadó harci szellemet igyekezett föléleszteni, hogy felragyogtassa az állam (törökök, tatárok, oroszok által) megtépázott dicsőségét, hogy visszaállítsa a jog tiszteletét (!), és közben békén hagyja a szabad lengyel intézményrendszert (!).”

Valódi államférfit kívánó koncepció! Ám Sutarskival ellentétben a magyar „ellenzéknek” álcázott ügynökhálózat számára, valamint az EU globalista sáskahadának a szemében ez az értékrend – talán éppen a fölvállalt összetartozás-érzés miatt – csupán kíméletlen szarkazmusra méltó.

Egyik magyar „méltatója”, ezúttal is együtt zengi vitriolos dalát a liberális falkával. A Báthory István és Jagelló Anna házasságával létrejött lengyel–magyar perszonálunió történelmi jelentőségéről csupán karaktergyilkos szarkazmussal képes nyilatkozni. „Jagello Anna – írja – nem a szépségével bűvölte el a világot. A természet alaposan kibabrált vele: álla, vértelenül keskeny ajka, bagolycsőrre emlékeztető orra, békaszerűen kidülledő szeme stb. mind-mind próbára teszi az esztétikai értékek iránt elkötelezett (!) szemlélőt.”

Ennek kapcsán nem tudok nem gondolni a vele egy akolból származó Esterházy Péterre, aki a ’90-es években, ugyancsak „esztétikai elkötelezettségek” okán, Magyarország és a magyar nemzet legsúlyosabb kifosztásának óráiban, az SZDSZ legkíméletlenebb, nemzetromboló napjaiban sem tudott „esztétikai elkötelezettségén” felülemelkedni, és nagyobb gondja volt a nyelvet és vele a magyar gondolkodást a végletekig – makogásig – lepusztító modorossággal, mintsem hogy íróként a halálra ítélt nemzete védelmére keljen!

Mintha Robert Habeck úr, Németország új alkancellárja is Esterházy Péterünk köpenye alól bújt volna ki, amikor büszkén hirdeti: „A hazaszeretettől mindig is hányingerem támadt.” No hiszen!

Megjelent a Magyar7 2022/1. számában.

Megosztás
Címkék