A legalja
Nézem a „Szőlő utcai ügy” körüli történéseket, és elborzadok. Visszaköszönni látszik az 1919-es évek bolsevista tombolása, amely tudjuk, mibe torkollt. Az Európában példa nélküli nemzetveszejtésbe. Ezek a maiak azonban sokkal dörzsöltebbek a dédapáiknál. Azok még Lenin elvtárs „felszabadító” seregeit várták. Majd eszembe jutnak a 1950-es évek, amikor Hruscsov elvtárs tankjaival megérkezett János testvér.
Most pedig készülődik Péter apostol, hogy újra a nemzet nyakára kerüljön a virtuális kés, amely felszámolja a szuverenitását, és ugyanabba a gödörbe készül taszítani a nemzetet, amelybe Brüsszel vezényletével Nyugat-Európa beleomlani készül.
Azzal valamennyien tisztában vagyunk, hogy ennél ocsmányabb kampány még nem volt Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt három és fél évtizedben.
A fogcsikorgató erőlködés érthető: Brüsszelnek (pontosabban a brüsszelita moslékkoalíciós vezetésnek) fogy az ideje és a türelme, és ezzel együtt fogy a magyarországi ellenzéknek is, amely másfél évtizede kapja a zakókat, és esélye sincs civilizált, fair versenyt nyerni. Mert még igérni sem tud, és még azt is eltitkolja.
Ezúttal azonban nagyon elvetették a sulykot. Emberi, családapai méltóságában akarnak meghurcolni egy becsületes politikust, nem mellesleg a kormány alelnökét. Bizonyítékok nélkül, sejtelmes sugallatokkal. Férges rágalmakkal és utalgatásokkal.
Semjén Zsolt majd a bíróság előtt megvédi az igazát, de a karaktergyilkossággal nehéz küzdeni, mert van egy rétege a társadalomnak, amely csak az első hírre ugrik, aztán tovább lapoz, a tények már nem érik el. És van egy (szerencsére vékony) rétege, amely balhét akar, és kocsmának tekinti az országot.
Úgy látszik, nem elégedtek meg az „ezek már takarodjanak” gyűjtőfogalom végtelen ragozásával, valami mást, erősebbet, valami ütősebbet kellett kitalálni. Az egész Közép-Kelet-Európában varázspálcaként használt korrupciós vádak is már kevésnek bizonyulnak, élesíteni kellett a muníciót. És oda lőni, ahol a legjobban fáj. Úgy kartácsolni bele egy becsületes hazafi lelkébe, hogy a repeszekből jusson az egész kormányra. Hátha bedől. Legyőzni nem tudjuk, takarítsuk el aljas módszerekkel, akár külföldi titkosszolgálati segédlettel. Végülis ez sem különb annál, mint amikor Szamuely elvtársék Lenin elvtárs csapatait várták.
Még hét hosszú hónap van hátra a következő magyarországi parlamenti választásig. Mi jöhet még ezalatt? Mennyi mocskot, hazugságot, rágalmat tud előrángatni a liberálbolsevik ellenzéki oldal?
Amely mint a kígyó: belemarja mérgét a társadalomba, és várja, hogyan bénul meg minden, ami addig működött, hogyan válnak egyre agresszívebbé a tudatlan és igénytelen emberek, a népesség legalja, a legirigyebbje és a leghiszékenyebbje, amelynek ma estig látszik a jövő, és tegnapig ér a történelmi emlékezete. Amely permanens másnaposságban szédeleg Péter apostol után, és tapsol Hadházynak, amikor papokat vegzál. És igen, jut eszembe a párizsi kommün is, ami ugyan elég távoli múlt, de a régi bűnöknek hosszú az árnyékuk. És az árnyékokból imbolygó, gyűlölködő alakok sündörögnek elő, akik a „szeretetországot” hazudnak és átkozódnak. És úgy látszik, mindenre elszántak.
Köszönjük, nem kérünk az ilyen szeretetből.
