A kormány mellett az ellenzék is átalakul
Miután Robert Fico kedden jelezte, hogy ha koalíciós partnerei nem tudnak megállapodni, akkor ő maga osztja újra a pozíciókat, természetesen Andrej Danko volt az első, aki tiltakozni kezdett. A kapitány egója híresen érzékeny, így nem csoda, hogy a választási sikere után képtelen volt összetartani azt a listát, amelyen hasonlóan erős „személyiségek” szerepeltek.
Már a kezdetektől sejteni lehetett, hogy problémák lesznek az SNS frakciójában, és néhány hónap elég is volt ahhoz, hogy ezek valósággá váljanak. A Hlas-SD bomlása ennél összetettebb folyamat, hiszen Peter Pellegrini távozása az elnöki palotába elkerülhetetlenné tette a párt átalakulását. Nyilvánvaló volt, hogy az eredetileg egyszemélyes politikai formáció ezt követően már nem tudja megőrizni korábbi pozícióit. Az új elnök, Matúš Šutaj-Eštok hosszú éveken át dolgozott együtt a jelenlegi köztársasági elnökkel, ám a politikai belharcok kezelését csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Ráadásul Szlovákiában alig akad olyan párt, amely hosszabb távon egyben tud maradni.
Még Robert Fico és a Smer sem volt erre képes, bár két évtizedig legalább kitartottak. Most azonban a kormányfő ismét bebizonyítja, hogy párton belül kiválóan tudja kezelni a helyzetet – szakadásról ugyanis nem hallani. Az is lehet, hogy annyira szilárdan tartja kézben a dolgokat, hogy esély sincs lázadásra. Egy azonban biztos: a jelenlegi kormányválság csak tovább erősíti a Smer pozícióját a koalíción belül.
Az ellenzék helyzete már más kérdés. A PS a választások idején elérte szavazóbázisának maximumát, hiszen a progresszív liberalizmus Szlovákiában csak bizonyos keretek között működik. Bár sokan nem hiszik el, az ország továbbra is erősen vallásos, különösen a vidéki térségekben, ahol a szabadelvűség ezen irányzata kevésbé népszerű. Sőt, még a liberálisok körében is akadnak, akik inkább az SaS felé húznak. Bár az ő arányuk viszonylag alacsony, a PS így is az anti-Fico propaganda fő motorja maradt.
Ugyanakkor látni kell, hogy meghatározó politikusok nélkül hosszú távon nehéz építkezni. Michal Šimečka elit egyetemen végzett, de nem különösebben karizmatikus, inkább szakpolitikus alkat. Egy igazi pártelnök hiányzik a PS éléről, és vélhetően sokkal jobban járnának idehaza Ódor Lajossal, akinek karaktere érdekesebb és hitelesebb. Más kérdés, hogy a magasröptű humora és intelligenciája nem feltétlenül hoz sikert a politikai diskurzusban.
Jól látható, hogy hiába a nagy tüntetések, a PS számára már nincs túl sok mozgástér. Eközben a Smer fokozatosan magába olvaszthatja a Hlas-SD-t. Az ellenzék akkor lenne igazán ütőképes, ha két nagy pártból állna, amelyek közül az egyik inkább konzervatív. Valószínűleg ezt a szerepet nem a KDH, hanem inkább Igor Matovič újracsomagolt pártja töltheti be. Matovič egyre több teret kap a mainstream médiában és a fiatalokat célzó podcastekben, miközben a választók lassan kezdenek megfeledkezni arról, hogy ő volt az, aki kötelező teszteléseket vezetett be, járáshatárokat zárt le és több kormányt is tönkretett Richard Sulíkkal együtt. Utóbbi ma már leginkább főzőműsorokban szerepel, míg Matovič ismét kamatoztatja tehetségét: régi videói új szereplőkkel térnek vissza, és egyre inkább bebizonyítja, hogy Robert Fico mellett ő a szlovák politika másik nagy túlélője.
A legnagyobb kérdés, hogy milyen események alakítják majd a hazai közéletet, és erre milyen reakciók várhatók. Eddig egyértelműen Fico bizonyult a legerősebb szereplőnek ezen a téren.
Az ellene elkövetett merénylet ugyan nem hozta meg számára azt a politikai hasznot, amelyre sokan számítottak, de a kommunikációját egyértelműen meghatározta. Emberileg érthető, hogy egy ilyen szélsőséges esemény mély hatást gyakorol rá, az viszont más kérdés, hogy ez miként befolyásolja a szlovákiai politikai közbeszédet.
Egyelőre úgy tűnik, hogy mindkét oldalon egyre szélsőségesebb megnyilvánulások figyelhetők meg. Ez nem meglepő, hiszen a radikális retorika még választások nélkül is mozgósíthatja a szavazókat. Legalábbis egyelőre.
