A karikahajcsárok végnapjai
A jelenlegi felvidéki magyar választói közhangulat alapján valószínű, hogy egy Bugár, Jakab, Bastrnák triumvirátus nélküli Most-Híd sokkal nagyobb eséllyel vágott volna neki a parlamenti választásoknak.
A vegyespárt egykori húzóemberei mára már politikai értelemben visszahúzók lettek, ami nagy valószínűséggel a kapott karikaszámokon is megmutatkozik majd a szavazás napján. Bugár fénye megkopott, politikailag kikopott! Pártját túlmérik a közvélemény-kutatók, népszerűségének igazi fokmérője a múlt év két legfontosabb politikai eseménye volt: az államfőválasztás, ahol csúnyán leszerepelve csak 3,1 százalékot ért el, valamint az Európa Parlamenti választás, amikor a vegyespárt 2,5 százalékkal „tarolt”.
Pedig előtte a közvélemény-kutatók egész mást jeleztek…
A 2016-os parlamenti választások előtt a Most-Híd kimondottan és hangsúlyozottan az ellenzéki oldalon állt, megnyilvánulásai alapján el tudott képzelni egy Smer nélküli kormányt, aztán mégis koalícióra lépett vele. A kormányzás első felében pedig elégedetten hangoztatta, hogy ez minden idők legstabilabb és legjobb kormánya, még az őszi, ötpárti magyar összefogásról szóló tárgyalásokon sem tudta elengedni Fico kezét. Aztán láss csodát, a választások közeledtével a szeles idő újra fordított egyet Bugár lazára gombolt köpönyegén, a másik oldalra kacsingatva kijelentette, hogy mégsem annyira jó ez a kormány, és kizárta a választások utáni együttműködést Ficoékkal. Hozzátette azt is, hogy jobb lenne, ha Fico eltakarodna a politikából.
A legismertebb harmadik mondata mégis a Kuciak-gyilkosság után látott napvilágot!
Miután Bugár visszatért a Maldív-szigetekről, ahol Kočnerrel is találkozott, (az első változatában csak köszöntek, bólintottak egymásnak), a Most-Híd Országos Tanácsa határozott a kormánykoalíció jövőjéről, és megbízta a párt vezetését, hogy tárgyaljon a Koalíciós Tanácsban az előrehozott választásokról. „Ha ez a terv kudarcba fullad, a Most-Híd kilép a kormánykoalícióból” – mondta Bugár Béla az OT ülését követő sajtótájékoztatón. Aztán jött pár nap múlva a hírhedt harmadik mondat, miszerint a fejlemények tükrében az országos tanács összehívása nélkül az elnökség másként is dönthet. Döntött is: se előrehozott választások, se kilépés!
De ott volt a közmédia igazgatóválasztása is, amikor Bugártól egyfolytában olyan üzenetek érkeztek, hogy a Most-Híd nem fogja támogatni a Mečiar-korszakhoz is köthető Rezníket, aztán mégis a vegyespárti képviselők segítségével lett belőle igazgató.
Talán ezek az önellentmondások lehettek az okai annak, hogy a vegyespárt elnöke „szerényen” visszavonult a jelöltlista második helyére…Jöjjenek a fiatalok, Árpi bácsival az élen!
És az említett triumvirátus másik két tagja? Bastrnák Tibor frakcióvezetőként a himnuszunk éneklésének betiltására vonatkozó törvény parlamenti megszavazásánál „jeleskedett”, és orvosként az egészségügyi reform parlamenti vitájában pedig igencsak sunyi módon hallgatott. A pártvezetés bizalma ennek ellenére nem ingott meg iránta (csak a felvidéki magyarságé), most az előkelő 5. helyen indítja őt a vegyespárt. Csak egy hellyel mögötte várja a jelöltlistán a felvidéki magyar szavazók bizalmát Jakab Elemér, az ukrán magiszter, aki a kellemetlen újságírói kérdések alkalmával – miért alkalmaz ötven cent órabérért szegény sorsú embereket az ország keleti részében – kitépi a sajtó képviselőjének kezéből a telefonját és elfut vele. De ők csak kishalak!
Az igazi nagyhal, Bugár Béla kiszorítása a politikai életből most egyszerre lehetőség és megmérettetés is a felvidéki magyar közösség számára!
A választások után közelebb hozhatja egymáshoz az általa megosztott feleket és azt a vezérgondolatot, hogy külön utakon járva sehova se jutunk el! Talán még jobb is, hogy Bugárral az ősszel meghiúsult a teljes magyar összefogás, tartogatni kell azt a nagyvezér nélküli, nyugodtabb, nem közvetlenül a parlamenti választások előtti időkre, nehogy profitálni tudjon belőle. A harmadik mondatok nélküli felvidéki magyar jövő tehát már ott kopogtat az ajtónkon, és része lehet egy tisztességesebb Szlovákiának. Engedjük be február 29-én!