orban--sargentini.jpg
2020. január 25., 12:24

A jó oldal

Elégedetten csettinthetett Gyuri bácsi, amikor az Európai Parlament plenáris ülése múlt csütörtökön megszavazta a Lengyelország és Magyarország ellen indított elmarasztaló indítványt. Bár az egész egy bububu, de mégis. Sikerült ismét egy szöget verni az Orbán- és a Morawiecki-kormány koporsójába, gondolhatta a kezét dörzsölve a vén spekuláns, aki nem mellesleg magyar állampolgár is. De hát magyarnak lenni manapság nem ugyanazt jelenti minden magyar számára, láthatjuk naponta a Dobrev-féle liberálbolsi különítmény brüsszeli garázdálkodását figyelve. Ők száz éve külföldről importálnák a demokráciát, éppen a Gyuri bácsi-féléktől.

Az Európai Parlament tehát ismét hozta a kötelezőt a renitensekkel szemben. Akiknek főleg az a bűnük, hogy nem óhajtják feladni keresztény mivoltukat, nem hajtanak fejet a divatos érzékenyülés, a jótékony genderelméletek és az elmebeteg iszlamizálódás előtt, s elutasítják a kohéziós alapok kurtítását az Európára özönlő migránsok pátyolgatásának a javára. Főbenjáró bűnök ezek! Akárcsak az európai értékek elleni sorozatos vétség. Igaz, eddig még senki sehol nem fejtette ki, mik is lennének azok a füstölőként lóbált értékek, és hogy azok-e az európai értékek, amelyeket egyesek annak tartanak. Vagy vélnek tartani.

Még aznap megtudtuk azt is, egy centiméterre volt a Fidesz a korszakos lépéstől, hogy kilépjen az Európai Néppárt frakciójából. (Ami késik, nem múlik.)

Amely pártcsalád mostanában, miután megnyerte a választást, éppen a kollektív önfelszámolás mazochista gyönyörében fetreng. De hát a fetrengés lassan kívánatos, sőt kötelező viselkedési norma lesz, eljön még az ideje, hogy ENSZ-határozat születik róla. Aki nem fetreng, és nem növeszt gumigerincet, annak nincs helye a demokratikus világban. Európa számára a Molenbeek, a Bataclan és a kölni pályaudvar háromszögében kijelölhető koordináták jelentik a progressziót. Miközben Helmuth Kohl és Antall József forog a sírjában.

Hanem ami számunkra, felvidéki magyarok számára a legfontosabb és igencsak elgondolkodtató üzenet: a 13 szlovák EP-képviselő közül mindössze ketten szavaztak a Magyarországot és Lengyelországot elmarasztaló határozat ellen. Ketten tartózkodtak, míg a többiek vígan elítélték a magyar és a lengyel kormányt. Nevesül: az OĽANO, az SAS, a PS és a Spolu képviselői. Gyakorlatilag az egész jobboldal, amely február végén szeretné leváltani a Smer–SNS–Most–Híd-féle maffiakormányt. Vitán felül áll, hogy Ficóékat el kell takarítani (Bugárékkal egyetemben), de azért csak ott sutyorászik az ember fülébe a kisördög: mi lesz ezután? Ez lenne az a bizonyos jó oldal? Ezek a szemforgatók, akik magyar tagozatok balekjeivel (akik még csak befutó helyet sem kapnak cserében) vinnék a magyar szavazatokat?

Mi, magyarok előszeretettel hangsúlyozzuk, hogy mindig a jó oldalon álltunk. Akkor is, amikor Mečiart kellett elpaterolni, és akkor is, amikor Szlovákiát be kellett talicskázni az Európai Unióba.

Mi mindig a demokraták között álltunk, akár sírgödör, akár keresztelőmedence mellett. Mindig és mindenütt. Mert mi már csak ilyenek vagyunk. A léthelyzetünkből adódik. Demokraták a számkivettetésben.

Hanem hol állnak azok a szlovák demokraták, liberálisok, keresztények, akik, miközben a V4 értékeit ragozzák, sanda képpel kikacsintanak a közös projektből, és átszavaznak Gyuri bá’-ék oldalára? Tudjuk, akad köztük, aki a vén spekuláns fizetési listáján van, és lehet, hogy a többiek is oda szeretnének kerülni. Tudjuk azt is, hogy a kisantantszindrómából nehéz kigyógyulni, bele van a génekbe kocsonyásodva. Az sem elhanyagolható, hogy a merjünk kicsik lenni parancsa és a megfelelni vágyás, a lapítás, az igazodás kényszere erős motiváció a kézlendítésre.

Mármost előáll a kérdés: hová álljunk, ha a jó oldalon akarunk lenni?

Talán sehová. Pontosabban, tudatosítanunk kell, hogy mi magunk vagyunk az a bizonyos jó oldal, és a magunk mércéjével próbáljunk mérni. Higgyük el, nem olyan nehéz. Némi bátorságot igényel, és nem feltétlenül jár dicsérettel. Igazodni, dörgölőzni a legegyszerűbb, hiszen százéves a teher rajtunk. Ideje tudatosítani, hogy sosem lesz könnyebb.