A hülyeségben találkozó párhuzamok
Senki se látta még, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, csak a matematikusok látnoki szárnya látja így. Hiszen nincs is közös pontjuk. Arra viszont akadnak példák Szlovákiában, hogy a párhuzamok a hülyeségben találkoznak, ahol már vár rájuk a gyűlölet és a sovinizmus.
Ilyen jól ismert találkozási csomópont a Felvidéken a „Szlovákiában szlovákul” (na Slovensku po slovensky!) magyarellenes hergelés. Érsekújvárban a közelmúltban voltunk tanúi, Somorján pedig a napokban történt hasonló, de Pozsony és Nyitra sem kivétel. Kezdjük az újvári esettel, ez volt régebben, még abban az időben, amikor az egyik üzletközpontban, mondjuk, a Kauflandban még szólt magyar nyelven is a hangosbemondó a vásárlókhoz, aztán egyszer csak magyarul elhallgatott.
Annak idején szívet melengető, bizsergető volt a magyar nyelvű üdvözlés, magyarul hallani, melyik az akciós ketchup vagy sör, a legfrissebb péksütemény, illetve felhívni a figyelmet az üzletbe érkezett hazai dinnyeszállítmányra stb. Szem- és fültanúja voltam viszont, hogy ez nem mindenkinek nyerte el a tetszését! Egy valószínűleg máshonnan odacseppent házaspárnak igencsak nem tetszett, amit hangosan, hogy mások is jól hallják, szóvá is tettek.
Megjegyezték, hogy ez mennyire felháborító, hiszen Szlovákiában élünk, és bizony nemrég jártak Budapesten, ahol egyik üzletközpontban sem hangzott el egy szó sem szlovákul, Újvárban bezzeg magyarul is hirdetnek! Hiába magyaráztam volna el nekik az itt élő őshonos nemzetrész fogalmát, az alkotmány adta jogunkat, a szülőföldjükön boldogulni vágyó helyi lakosok érzéseit, meg azt is, hogy az érsekújvári szlovákságot ez nem zavarja, sőt megszokott dolog, amit egy internetes magyar közösség, az Érsekújvár, így szeretlek jóvoltából a magyar feliratokkal együtt igyekeznek is fenntartani, bővíteni. Ez nálunk természetes, és egyáltalán nem az idelátogatók bosszantása a cél.
Egy másik esetben Somorján annyiban volt más a helyzet, hogy ott állítólag egy trafikban egy idősebb helyi lakos nehezményezte a magyar szót, amit szóvá is tett: „na Slovensku po slovensky” hangzott a mindenre elszánt nekibuzdulás. A sztori szenvedő főhősei egy anyuka volt a kislányával, akik betérve a boltba, szóba elegyedtek az ismerős magyar trafikossal. A nyelvi kommandó helyi jeles képviselője ezen háborodott fel hangosan, a kisgyerek pedig valószínűleg megrettenve értetlenül toporgott anyja mellett, és csak bámult maga elé az öregúr pofátlanságán.
Valószínűleg ez volt az első találkozása a többségi arroganciával. Az anyuka talán sejti, hogy először csak az a probléma, miért beszél valaki magyarul, aztán később gyűlölködéssé fajulhat a dolog, majd jöhet akár az atrocitás is, mint annak idején Malina Hedvig esetében Nyitrán. Gondoljunk bele, gyerekeinkkel, unokáinkkal kilátogatunk Dunaszerdahelyen egy DAC–Slovan meccsre, és ott ömlesztve kapjuk a vendégszurkolóktól a magyarellenes rigmusokat. A rend őrei által mindig megtorlatlanul maradó „bi, bi, Maďara do hlavy” (verd, verd a magyart fejbe) vulgáris szurkolói megnyilvánulás vajon milyen hatással lesz rá?
Az is félelemkeltő, hogy 2025. március elején Pozsony belvárosában, a Šafárik téren egy húszéves fiatalembert késsel megsebesítettek, mert magyarul beszélt, ami nagy felháborodást és tiltakozásokat váltott ki, a rendőrség pedig vizsgálta a nemzetiségi gyűlölet-bűncselekmény gyanúját.
Mondhatjuk persze, hogy egy bolond nem csinál százat (bár a Slovan-drukkerek nincsenek kevesen), és a somorjai öregúr, valamint az érsekújvári kauflandos házaspár esete nem általánosítható, nem kell ebből nemzetiségi ügyet csinálni. A baj ott kezdődik, amikor a hatalom nem lép közbe kellő eréllyel, hanem motiválja is az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mint például a dunaszerdahelyi szurkolóverés alkalmával, vagy tavaly decemberben a büntető törvénykönyv módosításával (a szájzártörvénnyel), aminek nem elhanyagolható az ellenségkép növelő ereje.
A másság elviselhetetlenségének szlovákiai példája az is, hogy a napokban Nyitrán indiai fiatalokat támadtak meg. Egyikük olyan súlyos arcsérüléseket szenvedett, hogy meg kellett műteni, és a beszámolók szerint kis híján a szemét is elveszítette.
Az elfojtott, lappangó feszültség tehát ott van a szlovák társadalom mélyrétegeiben, amelyet a hatalom nem képes megfelelő módon kezelni.
Megjelent a Magyar7 2026/34. számában.
