A hazugság ötven árnyalata
Maroš Žilinka arroganciája ficói magasságokba tör. Mondják, soha sincs úgy, hogy ne lehetne még rosszabb, bevallom azonban, jó magam is úgy gondoltam, Robert Fico arroganciája nehezen überelhető. Aztán nem is kellett olyan sokáig várni, és beigazolódott a fenti mondat igaza. Igen, mindig van lejjebb!
Vladimír Pčolinský szabadon bocsátása a legfőbb ügyész utasítására sok mindenki fejébe bogarat ültetett. Az emberek kételkedni kezdtek abban, hogy az igazságszolgáltatásra hivatott intézmények élén álló új vezetők által az elején mutatott akarat a dolgok rendberakására igaz volt-e, vagy csak egy illúzió már megint, ami nagyon gyorsan szerte is foszlott. Maroš Žilinka utasítása Pčolinský szabadon engedésére cseppet sem volt szokványos több ügyésztársa szerint sem, és a Legfőbb Ügyészség észszerű magyarázatott sem adott erre eddig. Bírálták ezt persze többen is, politikusok és maga a köztársasági elnök asszony is, aki az ügy kapcsán kijelentette: az ügyészeknek alapos magyarázatot kell adniuk a nyilvánosságnak a tetteiket illetően.
De pusztába kiáltott szó maradt ez is csupán. Az utasítást kiadó főügyészhelyettes Jozef Kandera először megüzente, ő ugyan nem fog magyarázkodni, ami persze nem aratott osztatlan sikert a média képviselőinél sem. Žilinka és Kandera talán ezért is, engedve a nyomásnak, végül úgy döntöttek, sajtótájékoztatót tartanak a dolog elgerebléyzése érdekében. De biztosan olvasták ők is Orwell Állatfarmját, mert a sajtótájékoztatóra nem hívtak meg minden médiumot, csak az egyenlőbbeket, az arra érdemeseket.
Így történt, hogy az egyik legnagyobb hírportál és napilap, a Denníkn nem kapott meghívót egy állami szerv, a Legfőbb Ügyészség két legmagasabb szintű tisztségviselőjének egy ilyen fontos ügyben tartott sajtótájékoztatójára.
Mondhatnánk klasszikus ficói történet, volt már ilyen a történelem során máskor és másnál is. Csakhogy Robert Fico nyíltan kijelentette, hogy utálja az őt bíráló, rajta bármit is számon kérő újságírókat, akiket egyébként nemes egyszerűséggel csak „csúszómászóknak” nevezett, és ezért kizárta őket a sajtótájékoztatóiról, vagy jobb esetben levegőnek nézte őket, és nem válaszolt a kérdéseikre.
A mi Žilinkánk azonban ennyire nem bátor, nyíltan nem mondja a nem kívánatos újságírók szemébe a véleményét, inkább hazudik. Nevezetes, egy óvodásnak is átlátszó ürügyet hoz fel, amikor a kiváltságosabb újságírók megkérdezik tőle, hogy miért nem kaptak a társaik meghívót a sajtótájékoztatóra: mert nem fértek volna el.
Ami persze szemenszedett hazugság, az ember nem is tudja hirtelen eldönteni, nevessen-e inkább vagy sírjon egy ilyen szánalmas érven, ráadásul egy laza mozdulattal megcáfolható, hiszen azelőtt még elfértek ott a többiek is. A terem se ment össze azóta, meg a Denníkn újságírói sem híztak meg azóta annyira, hogy nem fértek volna be oda.
Mit lehet még ehhez hozzáfűzni? A Legfőbb Ügyészség szóban forgó döntéséről a Különleges Ügyészség is elemzést készített, ami nemcsak, hogy nem ért egyet Žilinkáék döntésével, hanem egyenesen törvénytelen eljárásnak tartja azt. Nos, úgy tűnik, újabb dimenziót kapott a Žilinka és Lipšic közti vita, ami veszélyes káoszhoz vezethet az ügyészségen.
