A hátrányos helyzetű tanulókról
A településszerkezetből adódóan a felvidéki magyar alapiskolák több mint egyharmada alsó tagozatos iskolaként, nagyon kis létszámmal, gyakran összevont osztályokkal működik. Az elmúlt két évtizedben több mint félszáz iskola szűnt meg a tanulóhiány miatt. Nem egy településen éppen a szociálisan hátrányos helyzetű családokból érkező, többségükben roma származású gyerekek „mentik meg” az iskolát a kényszerű bezárástól.
A Rákóczi Szövetség adatai szerint a roma gyerekek aránya meghaladja a 40 százalékot a magyar alapiskolákban. Egy ilyen nagy létszámú, magukat magyarnak valló gyerekcsoportról nem mondhatunk le még akkor sem, ha ennek okán néhány többségi szülő más iskolába viszi gyerekét. Olyan feltételeket kell teremteni ezeknek a gyerekeknek is, hogy elvégezhessék az alapiskolát, és szakmát tanulhassanak.
2019-ben készült el a szlovákiai roma közösségek atlasza, amelyben mintegy 440 ezer roma szerepel. A szociálisan hátrányos helyzetű családok közé általában a roma családok tartoznak, habár nem minden roma család szegény. Sok olyan család is van azonban a szegények között, amely nem tartozik a roma etnikumhoz.
A gazdaságilag leszakadó térségekben a szociálisan hátrányos helyzetű családok aránya is nagyobb. A problémát csak növeli, hogy a roma kisebbséghez tartozó családok egy része mélyszegénységben él, ezért a kulturális hovatartozásból és a mélyszegénységből eredő hátrányok együttesen hatnak, tehát felerősítik a társadalmi hátrányokat. Egyszerre van jelen a diszkrimináció és a szegénység, és ha ehhez hozzáadjuk még a szülők iskolázatlanságát, rossz egészségi állapotát és a tartós munkanélküliséget, akkor bizony nehezen képzelhető el, hogy az ilyen környezetből érkező gyereknek van valamilyen esélye a kitörésre, a felemelkedésre.
Gondot jelent, hogy az iskolák többsége sincs felkészülve a roma gyerekek befogadására. Sok pedagógusnak negatív a tapasztalata ezeknek a gyerekeknek a nevelhetőségével kapcsolatban.
A többségi gyerekek szülei is idegenkednek a roma gyerekek befogadásától. Attól félnek, hogy a tanítás folyamán a gyerekeikre kevesebb figyelem jut majd, mert a pedagógus a szociálisan hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekekkel lesz kénytelen sokkal többet foglalkozni. Ezért a szülőket elsősorban arról kell meggyőzni, hogy az adott iskolában, az inkluzív oktatás révén, ugyanolyan bánásmódban részesül minden csoport és minden gyerek, tehát a tehetséges és a hátrányos helyzetű gyerek is.
Amíg a szülő ezt nem érti meg, és nem fogadja el, amíg nem győződik meg arról, hogy az ő gyereke nem kerül hátrányba azzal, hogy roma gyerekekkel tanul együtt az osztályban, addig bizony azzal is számolni kell, hogy a szülő más iskolába viszi gyerekét.
Az iskolának ezért (is) nyitnia kell a szülők felé. Lehetővé kell tenni, hogy a szülő bejöhessen az iskolába, beülhessen a tanítási órára, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, az ő gyereke is megfelelő segítséget kap és képességeinek megfelelően fejlődhet.
A jelenlegi gyakorlat szerint a tanulónak alkalmazkodnia kell az iskolában folyó képzéshez. Ha erre képtelen, vagy felkészületlen, akkor speciális iskolába kényszerítik őket, tehát elkülönítik a többi gyerektől. A szakemberek szerint a speciális iskola viszont zsákutca, ahonnan már nincs visszaút az oktatás standard világába.
Keresni kell, és meg kell találni a módot arra, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek többsége is megtanuljon írni, olvasni, számolni és sajátítsa el az önálló ismeretszerzéshez szükséges jártasságokat, képességeket és személyiségvonásokat. Ha ez sikerül, akkor az alapiskola felső tagozatán eredményes munkát tudnak majd végezni. Segíteni kell ezeket a gyerekeket valamilyen szakma elsajátításában és a munka világába való bejutásban is. Ez társadalmi érdek, mert aki dolgozik, az adót fizet és nem állami segélyen él.
Az előrelépést az inkluzív oktatás bevezetésében és gyakorlati alkalmazásában látjuk. Örömünkre szolgál, hogy az első lépéseket már országos szinten megtették és zajlik a pedagógusok felkészítése is.
Megjelent a Magyar7 2025/42. számában.
