A hátizsákos miniszter
Azt írja a lengyel védelmi miniszter a közösségi oldalán, hogy készen áll az evakuálásra. Hátizsákjába már két éve begyömöszölt minden szükségeset, hogy ha arra kerülne a sor, felvehesse a nyúlcipőt. És, ahogy mondani szokás, nem méltóztatik lesülni a bőrnek a miniszter úr tekintetes pofájáról.
Władysław Marcin Kosiniak-Kamysz annak a kormánynak a tagja, amely rettenthetetlen bátorsággal vasvillázta ki az országból a demokráciát, mint ganét az istállóból, verőlegényekkel foglalva el a köztelevíziót, letartóztatva mentelmi joggal bíró képviselőket, kisöpörve az iskolai tankönyvekből a lengyel nemzeti múltat.
Volt bátorságuk Báthoryt evakuálni a közös lengyel–magyar múltból, de a barbár tisztogatás során még Szent II. János Pál pápát sem kímélték.
És amely ország ennek köszönhetően hirtelen a kegyeltek kiválasztott, isteni kasztjába emelkedett Brüsszelben, és tüneményes gyorsasággal megkapja a neki járó pénzeket. Mert úgymond „helyreállította” a jogállamiságot. Ennyit a Tusk-féle csapatról, amely csak a széles liberálbolsevik összefogással tudta kilökni a (választásokat egyébként megnyerő) PiS-t a helyéről.
A rettenthetetlen Kosiniak-Kamysz úr ráadásul annak a kormánynak a minisztere, amely amerikai atomfegyverekkel szeretné növelni a lengyelek komfortérzetét. „Készen kell állni minden helyzetre” – mondja a miniszter úr, aki azt is elárulta, hogy már két éve összecuccolt.
Hogy forró a helyzet, és nem árt visszanyerni valamicskét a túlélési ösztönből, abban még akár igazat is adhatunk neki, de nem kellene egy miniszternek az országa evakuálása helyett inkább a békéről papolnia, nyugtatni a polgárait, és nem riogatni az iskolás gyerekeket?
A közösségi oldalon megjelent bejegyzés természetesen nem aratott osztatlan sikert. Elődje, Mariusz Blaszczak, a Morawiecki-kormány védelmi minisztere meg is jegyezte: az evakuálás az utolsó dolog, amire egy felelős miniszternek gondolnia kell. Keményebb fogalmazást is használt, infantilis hülyének nevezte az utódját. (Szó szerint: Pan Władysław Kosiniak-Kamysz to infantylny dureń.)
Kosiniak-Kamysz úr amúgy beállhatna Emmanuel Macron francia elnök mellé. Mindketten a hátukra kanyaríthatnák a gyalogsági borjút, kezükbe a géppisztolyt, oldalukra az „atombordelt”, ami ugyan nem védené meg őket semmitől, de legalább hitelesnek látszó színdarabot adnának elő. Jól festenének együtt laposkúszásban valahol az ukrajnai bozótosban.
A legfontosabb kérdés persze nem is az, hogy miért szeretné néhány eszement politikus világégésbe belerángatni egész Európát.
A legtöbben egyszerű gyávaságból nem mernek nemet mondani, mert annyira hülyék nem lehetnek, hogy ne tudnák, a harmadik világháborúnak nem lennének nyertesei.
Legfeljebb a patkányok meg a csótányok maradnának életben. Azt azonban nehéz megérteni, miért nem vonulnak az utcára a franciák és a lengyelek? Az európéerek. Miért nem tiltakoznak? Hová lett a híres civil kurázsi? Ha már miniszterek, államfők, akik döntéseket képesek hozni (bármilyeneket), háborúval riogatnak, akkor az emberek millióinak nem ébred fel az életösztönük?
Miközben az összes közvélemény-kutatás arról szól, hogy az európai emberek nem akarnak háborút, mindenki otthon ül, és legfeljebb a palesztinok mellett, vagy Izrael ellen vonulnak ki tüntetni, igaz, zömükben azok sem tősgyökeres európaiak. Ahelyett, hogy korrupt, gyáva, áruló vezetőiket defenesztrálnák, ha valóban nem akarnak háborút. Ha már a nagy jólétben a fajfenntartási ösztön megcsappant, a legősibb ösztön, az élethez való ragaszkodás sem mozdul meg bennük?
Megint csak Magyarországon lesz békemenet? Mitől van az, hogy egykedvűen, bamba fatalizmussal szemlélik, hogyan játszanak a bőrükre ezek az őrültek?
Meglehet, hogy a közeli jövőben nem a villanyautó, a mobiltelefon, a laptop, hanem a „spakowany plecak” lesz az életünk meghatározó kelléke? Körülbelül annyira megyünk vele, mint az a viccbeli utas, akinek a zuhanó repülőgépen ejtőernyő helyett hátizsák jutott.
Megjelent a Magyar7 hetilap 20. számában.
