A gyűlölet nem pálya
A futball nem mindig magáról a játékról szól. Identitás, közösség, szenvedély, mely gyakran indulatokkal társul. Az elmúlt években vagy inkább évtizedekben a DAC és a Slovan rangadóin hozzászokhattunk ezekhez az indulatokhoz, melyek gyakran tettekkel társultak. A pozsonyiak szurkolói ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat, mondhatnánk azt is, hogy hozták a szokásos formájukat.
Magával a pályán történtekkel már nem szeretnék részletesebben foglalkozni, a játékvezető tevékenységére azonban egy rövidebb fejezetben érdemes kitérni. A találkozó elején még úgy tűnt, hogy Očenáš játékvezető a kezében tudja tartani az irányítást, az első kétes szituációnál azonban elvesztette a kontrollt. A lelátóról ugyan úgy tűnt, hogy jogos volt a Slovan büntetője, mikor viszont visszanéztem az esetet, megdöbbenve álltam a döntés előtt. Hagyján, hogy a játékvezető benézte a szituációt, de kérdem én, mire van a videóbíró? Egy ilyen egyértelmű szituációban ilyen rossz döntést hozni, amatörizmus. Vagy inkább elfogultság? Ezt mindenki döntse el saját maga, az elmúlt években azonban nem volt hiány a dunaszerdahelyiek kárára hozott téves bírói döntésekből. De ennyit magáról a mérkőzésről és a bíróról, koncentráljunk inkább arra, ami a lelátón történt, mivel sajnos ismét ott történtek a nagyobb visszhangot kiváltó események.
A mérkőzésre több mint 9000 ezer néző látogatott ki, a többségüket pedig aligha lepte meg a Slovan drukkerek “performansza”. A mérkőzés 10. percében füst lepte be a stadiont, amely miatt közel negyed órát állt a játék, és még az is benne volt a pakliban, hogy elhalasztják a találkozót. Kiváncsi lennék, hogy a Szlovák Labdarúgó Szövetség ezért a mutatványért mivel szankcionálja a pozsonyi klubot. A pozsonyi fiúk szurkolása ezúttal is kimerült a magyargyalázásban, a bemondó többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták abba, sőt, ezt követően extra motivációt érezték magukban, hogy még hangosabban rázendítsenek. A Nélküled és a himnusz alatt pedig mintegy aláfestésként szólt a Maďarské k***y rigmus, melyhez már szintén hozzászokhattunk.
Legyinthetnénk rá mondván, hogy a futball mindig is szenvedélyes volt, viszont a szenvedély nem egyenlő a gyűlölettel. A sportszerű rivalizálás lehet hangos, lehet provokatív, de nem lehet megalázó és kirekesztő. Amikor egy stadionban kollektív identitást gyaláznak, az már nem a játékról szól. Az már társadalmi kérdés. Miért van az, hogy a külföldi csapatok szurkolói közötti rivalizálás nem csap át faj- vagy nemzetiség iránti gyűlöletbe. A spanyolok nem szidják a baszkokat és fordítva.
A DAC–Slovan rangadó akár futballünnep is lehetne, telt ház, magas színvonal, valódi küzdelem. Ehelyett ismét arról kell beszélünk, hogy kiket gyaláztak a lelátón, és mely ítéletek borzolták a kedélyeket. Ez az egész bajnokság és a futballszövetség kudarca. Míg más európai rangadókat a magas színvonal és a látványos futball miatt várnak, addig a DAC és a Slovan rangadóin többet beszélnek a lelátókon történtekről.
A válasz a szövetség, de lényegében az egész kormány kezében van. De mit is várunk egy olyan kormánytól, akik például fél év börtönbüntetésre ítélné azokat, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat…
