A félig zsebben maradt kulcscsomó
Olyan sok forradalmat nem éltünk át! 1956-ban még csak a csörgőmet ráztam a babakocsiban, 1968-ban 13 évesen már a bringám csöngőjét nyomkodtam, amikor biciklin követtük a főtérről kivonuló magyar katonák harckocsijait az újvári-bajcsi erdőbe, és feltérképeztük a várost az éjszaka folyamán elárasztó feliratok sokszínűségét is. 1989. november 17-én pedig már igazi rendszerellenes lázadás volt a városok terein, amelyet a tüntetők részéről heves kulcscsörgetés kísért mindenhol, hál istennek, a fegyverropogás elmaradt. Bársonyos vagy kulcscsörgetéses forradalom volt, mint utóbb kiderült, nagyhatalmi jóváhagyással, amit persze akkor még nem tudhattunk.
Akkor még persze azt sem sejtettük, mi fog történni, úgy éreztük, vásárra visszük a bőrünket, amikor az egyik nap szervezkedtünk a demokratikus fordulat érdekében, másnap pedig aktív részesei voltunk a tömeges megmozdulásnak. Az erejüket megérző polgárok egyre nyíltabban hallatták hangjukat, az év során számos ellenzéki csoport alakult, amelyek céljai között már nemcsak az emberi jogok érvényesítése, hanem a politikai változások követelése is szerepelt. Olyan visszafordíthatatlan folyamat indult el, ami a kommunista rendszer bukásához, mint később kiderült, a csehszlovák állam megszűnéséhez is vezetett.
November 17. soha nem látott mérföldkő az ország történelmében, igazi ünnepet érdemlő. Ugyanis jól előkészített, mégis spontán, vér nélküli rendszerváltási folyamat vette kezdetét országszerte!
Csehek, szlovákok és magyarok összefogtak a demokratikus átalakulásért! Példátlan esemény az ország történelmében! Az alkotmányból törölték a kommunista párt vezérszerepét, ami alapul szolgált a demokratikus választásoknak! De ki hitte volna, hogy kevesebb, mint négy évtized elég lesz ahhoz, hogy az önálló Szlovákia lakossága már ne csak a megújulást, az ördögtől való szabadulást érezze a bársonyos forradalomban?
Az az ember érzése, hogy az munkaszüneti napok kurtításának áldozatául esett nappal most egy kicsit ellopták tőlünk november 17-ét, a rendszerváltás napját. De legalábbis megfosztották ünnepi jellegétől.
A szabadságért és demokráciáért vívott harc napjának szentelt ünnep 2001 óta volt munkaszüneti nap Szlovákiában. A konszolidációs csomag részeként a kormány a gazdasági megtakarítások érdekében törölte el a munkaszünetet ezen a napon. A szakértők szerint néhány országban kiszámították, hogy 0,2-0,4%-kal magasabb GDP-t nyernek egy munkaszüneti nap eltörlésével. De miért pont erre a napra esett a választás?
Következmény: idén nem lesz hosszú hétvége novemberben, az emberek mehetnek munkába, az üzletek nyitva lehetnek, és nem kell attól tartani, hogy a tömeges megemlékezések kormányellenes tüntetésekbe csapjanak át. Viszont attól az érzéstől részben megfosztottak, hogy a korosztályunk 1989-ben részese volt valami nagyon fontos eseménynek.
Bizonyára nem vagyok egyedül az 1989-es cselekvő korosztályból, aki úgy érzi, hogy november 17. átértékelésével, munkaszüneti jellegének megfosztásával degradálódott a nap jelentősége, mivel az igazi államünnep munkaszünettel jár. Május 8. pedig például megmaradt... Úgy, mint Magyarországon október 23. vagy március 15. Ott komolyabban gondolják a nemzeti ünnepeket! Aki nemcsak megélte, de át is élte azokat a novemberi napokat Szlovákiában, talán keserűséget érez a bársonyos forradalom évfordulójának átértékelése miatt, valamint a döntést övező közönyt tapasztalva.
Mi más, november 17-nél fontosabb nemzeti ünnepnap maradt a szlovák naptárban? Az államalapítás a szilveszteri, újévi hangulat bódulatában háttérbe szorul, újév napja amúgy is munkaszüneti nap, a szlovák nemzeti felkelés valódi jelentőségét már a szlovák történészek is vitatják, túlélő veterán harcosai lassan már mind eltávoznak az élők sorából. 1968 szellemi forradalmárai is elhalványulnak az emlékezetben, a nyolcvankilences rendszerváltókat pedig úgy tűnik, nem becsüljük meg eléggé!
Vajon ki fog emlékezni 30 év múlva a fiatalok közül arra, hogy volt egyszer egy államünnep, amikor a kivívott szabadságra emlékeztünk?
