2021. február 2., 19:45

A felemás identitás csapdája

Ha már a politikából végre eltűnt Bugár Béla vegyes eszmeisége, és kiveszőben van a kettős látásából eredő kettős identitáshajlam is, akkor ezt Szlovákiában más úton vissza kell valahogy csempészni!

Fotó: Shutterstock

Erre a népszámlálásnál a módosítási javaslat szerint a nemzetiség megvallása jó lehetőséget kínál. Ugyanis szlovák szempontból van rációja a Bugárék által egykoron szorgalmazott hígmagyarság tudatnak: a félig szlovák, félig magyar gyorsabban asszimilálódik, mint a „csak magyar”!  

Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az” – írta József Attila. Később aztán a költő már nem is foglalkozik többet verseiben az apjával, aki el is tűnt, felszívódott a román többségben, az édesanyjával viszont annál többet!

A lenyúlt kettős kereszt szimbólum alatt élő többség kormánya most Szlovákiában kettős nemzetiséget kínál nekünk a népszámlálás során.

Hogy aki akarja, a magyar mellé feltüntethesse a szlovákot is! Mézesmadzagot a tévelygőknek, a könnyen megfélemlíthetőknek, a karrierjükért, jólétükért aggódóknak, mintha a magyarságuk bevallásának lehetne valami következménye! Semmilyen! De biztos, ami biztos, az aggodalmaskodók szerint az ördög nem alszik, ezért odabiggyeszthetik a másikat is. Tömegpszichózis és manipulációs kezdeményezés a többség részéről! És ha beválik, ha lesznek rá vevők a sorainkból, akkor majd a statisztikusok és elemzők levonják szépen az adatokból a hatalom számára fontos következtetéseket!  

A kezdeményezés támogatói szerint azoknak az identitás-bicegőknek nyújthat mankót ez a fajta módosítás, akik magyar gyerekként szlovák iskolába kerültek, és felnőttként a gyökerek még nem fonnyadtak el teljesen!

Ugye, mennyire ismerős ez a szöveg? Mintha a vegyespárt még mindig hatalmon lenne, mintha Béla szólna ki hozzánk a kertjéből! Viszont a szüleik iskolaválasztásának köszönhetően ők már akaratlanul is megtették az első nagy lépést az identitásváltás irányába. A kettős nemzetiség-választás pedig már csak nagyon nehezen tudja visszahozni őket hozzánk…

Ellenkező oldalról nézve pedig

a népszámlálás jelenlegi formájában egy fél-reszlovakizációs törekvés, és csak reménykedhetünk abban, hogy „félre-szlovakizációs” kísérletként kudarcba fullad.

A többség lehetőséget kínál fel a kisebbség számára a megtérésre azáltal, hogy félig-meddig szlováknak vallja magát! Mihez tartásként, útmutatásként is szolgálhat, hogy merre járunk az asszimiláció ösvényén! Hol kell, vagy mennyire kell még beleerősíteni.

Úgy érzem, nem látjuk elég tisztán az ilyen népszámlálási szándéknak a veszélyét és aljasságát, mivel nem tiltakozunk ellene olyan vehemesen minden létező hazai és nemzetközi fórumon, ahogy kellene!

Ettől aztán a későbbiekben már csak egy lépés választ el minket attól, hogy legközelebb százalékban határoztatják meg velünk a kérdőíven a felemásságunkat! Nemzetiség 1: magyar, százalékban kifejezve 40%, Nemzetiség 2: szlovák, százalékban kifejezve 60%, vagy fordítva.

Csak csöndben jegyzem meg, hogy a népszámlálás alkalmával azok akarják megteremteni számunkra a kettős nemzetiség választásának a lehetőségét, akik erőnek erejével tiltakoznak a kettős állampolgárság ellen!

A magyar állampolgárság felvételét a szlovák mellé az állampolgársági törvény még mindig tiltja, a szlovák nemzetiség felvételét a magyar mellé a népszámlálás jelenlegi elképzelése pedig kínálja!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.