2021. december 16., 08:33

A boldogító nem

Múlt szerdán letette az esküjét az új német kancellár. A mainstream sajtó nem sokat töprengett afölött, hogy Olaf Scholz az eskü végéről lehagyta az Isten engem úgy segéljen!-t, de hát egy istentelen szocialista embertől ez nem meglepő. A független és borzasztóan objektív sajtótól még kevésbé.

Olaf Scholz
Fotó: TASR/AP

A német alkotmánybírák sem kapkodtak a pisztolytáskájuk után, hogy mennyire hiteles eskü az, amelyet megcsonkítanak, holott olyan ez, mintha az esküvőn a házasulandó pár nem mondaná ki a boldogító igent. Eskütevésük Isten előtt érvénytelen lenne.

Hát legyen, Istennel vagy Isten nélkül, mondhatnánk, hiszen nem ő az első istentagadó német kormányfő (őelőtte Gerhard Schröder – ugyancsak szociáldemokrata kancellár – is elhagyta az Istent).

A fő probléma ugyanis, bármilyen fontos az európai szakralitás, közösen megélt történelmünk vagy a sokat ragozott „európéerség” szempontjából, nem ezzel van. Sejtjük ezt valamennyien. Hanem azzal, hogy mi lesz utána? Pontosabban: mi lesz helyette?

2050-re saccolják ugyanis Németország végét, ekkor várható, hogy a nem német gyökerű – pontosabban a bevándoroltatással érkezett – lakosság többségbe kerül az országban.

Lehet, hogy az akkori új német kancellár már Allah akbart rebeg, és megtapossa a bibliát? Ha nem, csak azért, mert elő sem húzzák neki.

Az még messze van, mondják sokan, addig még történhet egy s más.

Nem tudom, mi történhet huszonnyolc év alatt, de azt igen, hogy 2004-ben léptünk be az Európai Unióba, és beleszédülök, mekkorát változott Európa az elmúlt 17 év alatt. Sajnos a hátrányára.

Annyi hazugság halmozódott fel ezalatt, csoda, hogy nem szakad be alatta a föld.

Bárhogy szépítik így utólag, az előző kormányfő, Angela Merkel felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Főleg, de nem csak azért, mert a willkommenskulturral ráuszította Németországra (és Európára) a többségében muzulmán bevándorlók tömegeit, hanem azért is, mert pártját, a CDU-t az örökös lavírozással sikerült elszürkítenie egészen odáig, hogy mostantól, a második világháború óta először, „szivárványkoalíció” fogja kormányozni Németországot (és egyben az EU-t). Regnálása alatt csúszott le a CDU annyira, hogy most a szocdemek, az agyaraikat csattogtató zöldek és a világmegváltó liberálisok vehették át a hatalmat. Ettől a csapattól nem sok jót várhatunk.

„Látva az új, baloldali német kormány bevándorláspárti, genderbarát, föderalista, német Európát megcélzó programját, a Merkel-titok mindkét megfejtése lehetséges. Majd az idő. Az idő választ ad.” – írta Orbán Viktor a minap a kérdést feszegetve,

vajon Angela Merkel nyitotta-e ki az ajtót a bajok előtt, vagy ellenkezőleg, „ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás őt is félretolta”.Egy kormányfő nem fogalmazhat szókimondóbban.

Mi azért élhetünk a gyanúperrel, hogy Merkel életútjából kibogozható a küldetése, mert ha nem ő, hanem egy Helmut Kohl formátumú politikus vezette volna a CDU-t, erre a földcsuszamlásra talán nem kerülhetett volna sor. Bár Horst Seehofer esete is iskolapéldája annak, hogyan fordíthat köpönyeget egy politikus.

Mindezek tudatában túl elegáns lenne Európa elrablásáról beszélni. Ezek nem rablók, hanem sunyi besurranó tolvajok,

kabátjuk alatt ott lapul a pajszer és az álkulcs, zsebükben gumival összefogott pénzköteg dagad. Gyávák és korrumpálhatók, mindent eladnak, ami nincs odacsavarozva. Ők azok, akik elárulják az általuk oly előszeretettel mormogott európai értékeket, jogállamiságot és szabadságot. Mert hiába ragozzuk a népfelség elvét, a demokrácia mibenlétét, hogy tudniillik mindez legitim, hiszen a nép választja meg őket. Jogilag ugyan stimmel a dolog, ám őfelsége, a nép nem stratéga.

A nép alkalmazkodik, különösen ha éjjel-nappal mossák az agyát. Mint a kiöntött víz, úgy halad a könnyebb ellenállás irányában, s mire feleszmél, késő.

A szép maszlagok, a híg divatok és a nyitott társadalom által kínált egyéni jogok sokkal vonzóbbak, mint a közösség iránti felelősség, a fegyelem és a rend.

A német fordulat azért is megdöbbentő, mert mint mondani szokták, a német nép dolgos és fegyelmezett. Még szomorúbb, hogy egy hajóban ülünk velük.

A különbség annyi, hogy a magyar nép a saját bőrén tapasztalta meg, mire képesek a janicsárok, míg a németség erről a történelmi leckéről lemaradt. S még csak azt sem mondhatjuk: legyen ez az ő bajuk.

Megjelent a Magyar7 2021/50. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.