A béke monopolizálása és az empátia hiánya
A szlovák miniszterelnök a békéről beszél és pontosan tudja, milyen húrokat kell megpendítenie a társadalomban. Robert Fico hétvégi nyilatkozatai rámutatnak egy hideg politikai profizmussal felépített stratégiára, amely a lakosság valós egzisztenciális félelmeire épít. Míg a kormányfő politikai fegyverként használja a békét, a politikai paletta túloldalán állók rendre elkövetik ugyanazt a hibát: a választók aggodalmainak megértése helyett kioktatást és morális felsőbbrendűséget kínálnak.
A szomszédunkban zajló háború újabb évében a szlovákiai társadalom kimerült. A magas energiaárak, az infláció és a gázellátás körüli bizonytalanság nem egy kitalált politikai narratíva, hanem a mindennapok kőkemény gazdasági valósága. Amikor a miniszterelnök arról beszél, hogy nem engedi belesodorni az országot egy katonai kalandba, és a NATO-n belüli háborús héjákat kritizálja, valójában egy nagyon is racionális lakossági szorongásra ad választ. Fico politikai tehetsége abban rejlik, hogy ezeket a hétköznapi félelmeket mesterien csatornázza be a saját külpolitikai pragmatizmusába.
Ennek a kommunikációs stratégiának azonban van egy súlyos ára. Azzal, hogy a miniszterelnök monopolizálja a béke fogalmát, mindenki mást, aki a szövetségi kötelezettségek betartása vagy Ukrajna támogatása mellett érvel, automatikusan háborúpártivá degradál.
Ez a fekete-fehér megközelítés végletesen polarizálja a társadalmat. A szolidaritás fals jelszóként való megbélyegzése ráadásul veszélyes illúziókat is kelthet. Egy olyan kis, nyitott és extrém módon exportorientált gazdaság esetében, mint a szlovák, a befelé fordulás retorikája a nemzetközi politikai és gazdasági térben kifejezetten kockázatos. A béke melletti kiállás fontos, de nem válhat a partnereinkkel szembeni bizalmatlanság szításának eszközévé.
Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjét, a hazai ellenzék reakcióit is érdemes megvizsgálni. A kormányfő kritikusai sok esetben képtelenek emberi, empatikus választ adni a társadalom szorongásaira. Amikor az átlagos választópolgár a téli fűtésszámla vagy a konfliktus eszkalálódása miatt aggódik, az ellenzéki térfélről legtöbbször csupán geopolitikai fejtegetéseket és az európai értékek absztrakt hangsúlyozását kapja válaszul.
A lakosság félelmeinek olcsó populizmusként vagy tudatlanságként való lesöprése nemcsak súlyos politikai vakság, hanem az empátia teljes hiánya is. Az emberek többsége nem feltétlenül azért rezonál Fico üzeneteire, mert azonosul az összes lépésével, hanem azért, mert jelenleg a kormányfő az egyetlen politikai szereplő, aki – még ha hatalomtechnikai okokból is – úgy tesz, mintha hallaná a hangjukat.
Szlovákia ma egy olyan kommunikációs térben rekedt, ahol a polgároknak két rossz opció közül kellene választaniuk. Az egyik oldalon a félelemre építő, a békét szentimentális fegyverként használó pragmatizmus áll, a másikon pedig egy moralizáló, a mindennapi terhektől elszakadt politikai elitizmus. Egy valóban felelős és humánus közbeszédnek nem a szorongás kiaknázásáról, de nem is annak lekicsinyléséről kellene szólnia. Sokkal inkább arról, hogy a gazdasági és biztonsági realitásokkal szembenézve riogatás és kioktatás nélkül kínáljunk kézzelfogható megoldásokat.
