1989 üzenete: szeretetet ígértünk, nem feledjük!
Napjaink szabadnak mondott világában a fiatalok szerencsére már csak a tankönyvekből ismerhetik meg a közelmúlt diktatúráinak valóságát. Akik azonban valamit is átélhettek ebből az időszakból, azokban mélyen ott hagyta kegyetlen nyomait a kommunizmus zsarnoki rendszere.
Öröknek gondolták azt haszonélvezői, ám miként egyetlen diktatúra, úgy a kommunista rémuralom sem tarthatott örökké. Isten akaratából leomlott a Vörös Bálvány, amiért ma hálát kell adnunk. 1989. november 17-ével nálunk is reménység költözött a szívekbe, a diákok bátorsága erőt adott a rabláncaitól szabadulni akaró népnek. Elkezdődött az ún. „bársonyos forradalom”, amely a szeretet erejével akart győzedelmeskedni a gyűlölet és hazugság erői felett.
Senkiben sem volt bosszúvágy, senki sem buzdított pogromokra, kommunisták akasztására, de még börtönbe sem zártak senkit az arra többszörösen rászolgált vörös paraziták közül.
Mindenki megelégedett volna azzal, ha kulcsaink csörgetésének hangjára a főkolomposok elhúznak, hogy az emberek békében és szabadságban élhessenek. Szeretetet ígértünk és kitartást, erről énekeltünk a tereken és utcákon boldogan, bátran dacolva a hideggel és a gyűlölet rendszerével.
Csodálatos élmény volt számomra, amikor pozsonyi magyar gimnazistaként együtt örülhettem a szabadságra vágyó emberek közösségével. Milyen felemelő érzés volt hallani a tapsviharral kísért magyar szót Pozsony főterén! Akkor és ott őszintén hittünk egy szebb jövő eljövetelében, ahol a jog és az igazságosság uralkodik, és a szeretet győzedelmeskedik. Nem félemlítettek meg a bevetésre kész vízágyúk, sem a készenlétbe helyezett mesterlövészek. Nem állhatott utunkba az internátus bezárt kapuja sem, ha kellett, megtaláltuk a Szabadság felé vezető ablakot! Készek voltunk áldozatot hozni a nagyobb Jó érdekében az Igazság és Szeretet győzelméért!
A nagy eufóriát azonban hamarosan követte a keserű kijózanodás.
Alig telt el egy-két év, s ahol 1989 novemberében még megtapsolták a magyar szónokot is, már a Duna másik oldalára küldtek volna bennünket a „Szlovákiában szlovákul!” elv fanatikus képviselői. Megkezdődött a különböző vallású, nemzetiségű és nyelvű emberek egymás ellen való uszítása. A nagy acsarkodás közepette ismét felbukkantak azok, akiket a novemberi kulcsok csörgetésének zaja ideiglenesen elriasztott.
A hazugság és gyűlölet nagymesterei, akik nem nyerték el jogos büntetésüket, más színekbe öltözve visszaszivárogtak a közéletbe. Elfoglalták a gazdaság és a politika fontos pozícióit, magánosították a „nép vagyonát”, s közben letiportak mindenkit, aki az utukba került. Néhány évvel az ún. „rendszerváltozás” után hirtelen azon vehettük magunkat észre, hogy megint feje tetejére állt a világ! A Pénz és Hatalom zsarnokságának fölénk kerekedett helytartói ma ismét manipulálni akarják az embereket, és céljaik elérése érdekében az erőszaktól, a hazugságtól, a gyilkosságtól sem riadnak vissza.
Miért történhetett meg mindez? Mert az emberek nem vették komolyan a bölcs mondást: Megbocsátani szükséges, de felejteni nem szabad.
Az erőszak, igazságtalanság és zsarnokság elítélésének kérdésében mi, keresztények nem hallgathatunk. Tudatosítanunk kell: „Vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits: Jónás könyve). Ne féljünk kiállni az Igazság és Szeretet oldalán ma sem, hiszen mi a győztes oldalon állunk: Jézus Krisztus már győzött a Gonosz felett!
S bár sokszor ez a világ más képet mutat, és sokan azt mondják, kár volt az erőfeszítésért, mert semmit nem értünk el 1989 novemberében, én mégis azt gondolom: Ha újra kellene, ma is megtenném, a szabadság útját választanám és újra megcsörgetném a kulcsokat, hogy barátaimmal együtt elzavarjuk a Gonoszt, és beváltsuk a Szeretet győzelmére tett ígéretünket!
Tegyük meg: együtt, bátran, Istenbe vetett bizalommal!
