Zsitvagyarmat
Zsitvagyarmat a Kisalföld északkeleti sarkában, a Zsitvamente kistájon, a Zsitva bal partján fekszik, Verebélytől 5,5 km-re délre, Érsekújvártól 32 km-re északkeletre, Nyitrától 28 km-re délkeletre. Áthalad rajta az Udvardot (26 km) Verebéllyel összekötő 511-es út. Határa a nyugaton húzódó Zsitva-menti síkvidéktől délkelet felé a Garammenti-hátság nyugati dombsoránál (Kopál) elért 230 méteres magasságig emelkedik, a községközpont 140 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Határa túlnyomórészt szántóföld, alig egyhuszadát borítja erdő, szőlőhegye (Előhegy – Predná hora) a központtól 1,5 km-re délkeletre található. Egykori kiterjedt nádasainak emlékét dűlőnevek (Malé trstie, Veľké trstie) őrzik. Külterületi lakott helye nincs. Nyugatról Szentmihályúr és Vajkmártonfalva, délről Mánya és Barsfüss, keletről Lüle, északról és északkeletről pedig Mellek községekkel határos. Nyugati határa évszázadokon át Bars és Nyitra vármegyék határát alkotta, Szentmihályúrral és Mányával közös határa ma is járáshatárt képez.
A Nyitrai kerülethez és a Nyitrai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után a járás megszüntetéséig, 1960-ig végig a Verebélyi járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars és Hont egyesített vármegyék, Verebélyi járás). Területe (8,29 km²) az elmúlt évszázad során nem változott.
Zsitvagyarmat a nagysurányi szlovák etnikai tömbhöz keletről csatlakozó, a 20. század első felében még vegyes szlovák-magyar lakosságú, ma csaknem kizárólag (2011-ben 95,7 %) szlovák nemzetiségű község. A 18. században részben szlovákokkal újratelepített, de vegyes lakosságú kuriális faluban 1880-ban a lakosság 64,2 %-a, 1910-ben 57,6 %-a vallotta magát magyarnak. Trianon után a népszámlálások során már szlovák többséget mutattak ki (1921-ben 59,7 % szlovák és 34,9 % magyar lakossággal), 1930-ban a lakosság negyede, a bécsi döntés után 45 százaléka vallotta magát magyarnak. A 20. század második felében a magyar kisebbség teljesen asszimilálódott. Az elöregedő lakosságú falu 1938-1991 között népességének csaknem felét elveszítette és aprófaluvá süllyedt vissza, 1991-2011 között a lakosságszám stagnálása figyelhető meg. A lakosság túlnyomó többsége (2011-ben 79,5 %-a) római katolikus vallású.
1075-ben a vidék, ahol a mai Zsitvagyarmat fekszik, a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében Zsitva földeként szerepel. A falu első írásos említése 1232-ből származik „Gurmot” alakban, majd 1275-ben „Gormoth”, 1319-ben pedig „Gormath” néven szerepel. 1275-ben Szolgagyőr várának uradalmához tartozott, később az esztergomi érsekség birtoka volt Zsitva-Lehota néven. 1311-ben Csák Máté seregei elpusztították. Később három, szorosan egymás mellett épült falu: Zsitva-, Lehota- és Szigetgyarmat jött itt létre a verebélyi, valamint szentgyörgyi nemesi szék joghatósága alatt. 1570-ben 31 adófizetője volt. 1625-ben földvárat emeltek a falutól északra. 1664-ben Lehotkagyarmat faluban 75 fejadófizető személyt írtak össze 59 háztartásban a török adószedők. A 18. században szlovák lakosságot telepítettek a faluba, az 1779-es visitatio szlovák-magyar faluként említi, magyarul beszélő kisnemességgel. A 19. században a Majthényi- és a Liptay-családok voltak a legnagyobb birtokosok a faluban. 1828-ban 93 háza és 638 lakosa volt, akik főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, a falunak volt vízimalma és számottevő szőlőtermesztése is. A század végén számottevő zsidó közösség (1880-ban 58 fő) is élt a községben. A község 1920-ig Bars vármegyéhez tartozott. 1938. novemberétől 1945 márciusáig újra magyar fennhatóság alá került. 1948-ban hatósági úton kapta a hivatalos „Žitavce” nevet (korábban Žitavské Ďarmoty).
Az elöregedő lakosságú aprófaluban sem alapiskola, sem óvoda nem működik. Szent Istvánnak szentelt római katolikus templomát 1699-ben késő reneszánsz stílusban emelték, majd 1776-ban átalakították. A 18. század végén épült klasszicista stílusú Dőry-kastélyhoz kiterjedt park csatlakozik. Szakrális kisemlékei közül legrégebbi Nepomuki Szent János 1760-ban emelt rokokó stílusú szobra.
