Tornagörgő

Hrhov
község
magyar lakosság 1910
100%
1 057
magyar lakosság 2011
83%
939
Népesség: 1 102
Terület: 36,08 km²
Tszf. magasság: 216 m
Körzethívószám: +421 (0) 58
Irányítószám: 04944
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Gömör-Tornai-karszt, Szádelői-karszt - Északnyugati-Kárpátok, Gömör-Tornai-karszt, Aggteleki-karszt  1918 előtti vármegye, járás, rang: Abaúj-Torna vármegye Tornai járás kisközség

A község a Tornai-medence középső részén, a Fej-patak mentén, a Tornai Felső-hegy (Szádelői-karszt) déli, valamint a Tornai Alsó-hegy (az Aggteleki-karszt keleti része) északi lábánál, 210 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a 16-os országos főút és a Rozsnyó-Torna vasútvonal (megállóhely) mentén, Rozsnyótól 22 km-re délkeletre, Szepsitől 20 km-re nyugatra. Határának nagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület, a Felső-hegy déli lejtőit szőlők és gyümölcsösök foglalják el, a határ mintegy egyharmadát pedig erdő borítja. A falutól délre, a medence legmélyebb pontján, egykor mocsaras területen 1950-1953 között létesítették a Görgői-halastavakat, melyeket később kibővítettek, jelenleg 2,74 km²-es területűek. Az Alsó- és a Felső-hegy egyaránt a Szlovák Karszt Nemzeti Park része 2002 óta. Nyugatról Szádalmás, északról Kiskovácsvágása, Lucska és Barka, keletről Méhészudvarnok, délről pedig Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska községekkel határos. Északi határa 1881-1920 között megyehatárt alkotott Abaúj-Torna és Gömör-Kishont vármegyék között, déli határa pedig ma államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1881-ig Torna vármegyéhez, majd 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Tornai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Tornai járás). Területe több alkalommal is változott, de csak csekély mértékben (1910: 35,87 km², 1921, 1938: 35,93 km², 2011: 36,08 km²).

Népesség

1910-ben 1057, 1921-ben 971, 1938-ban pedig 1190, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Népességszáma a Tornai-medence központi községeként viszonylag stabilan alakult a 20. században, maximumát (1288 fő) 1961-ben érte el. Túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte, bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 93,8 %-ról 82,6 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 5,8 %-ról 13,7 %-ra nőtt. Az 1990-es években még 2,8 %-al nőtt népessége, 2001-2011 között már 6,7 %-os lakosságszámcsökkenés (1219 főről 1137-re) figyelhető meg. A lakosság mintegy egytizede (9,2 %) a roma etnikumhoz tartozik. 2011-ben a lakosság 45,4 -45,4 %-a volt református és római katolikus vallású (1921-ben még a többséget - 60,0 % - a reformátusok alkották).

Történelem

1263-ban "Gurgeu" néven említik először, majd 1345-ben "Gergew" néven említik, de valószínűleg már a 12. században létezett a település. Görgő régi történetével összefonódik IV. Béla neve, aki a hagyomány szerint a muhi csatából menekülve itt talált menedéket, majd később is gyakran visszatért ide vadászatokra. A 14. század második felében (1360 körül) a szádvári uradalommal együtt a pelsőci Bebek család szerezte meg királyi adomány útján. 1427-ben 48 portával szerepel az adólajstromban. 1430-ban és 1487-ben Gergő néven szerepel az okiratokban. A Bebek-család kihalása után 1567-től a Szapolyaiak kapták meg. 1578-ban a portaösszeírásban 28 1/2 háztartás szerepel, melyek Szádvár királyi várhoz tartoztak. 1598-ban 109 lakott és 10 lakatlan ház volt a községben. 1674-ben a szádvári uradalomnak e részét Eszterházy Pál herceg vásárolta meg, 1702-ben pedig az egész uradalom az övé lett. 1715-ben 31, 1720-ban 41 háztartása volt, közülük 12 nemeseké. A 18. század elejének elnéptelenedésekor is jelentős település maradt, 1720-ban 260 lakosa volt, ekkoriban Torna vármegye második legnépesebb települése volt. Lakossága nagyrészt református vallású volt az üldöztetések idején is, melyek csak 1781 után szűntek meg. 1828-ban 187 házában 1414 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, szőlőműveléssel foglalkoztak. 1831-ben kolera tizedelte meg a lakosságot. 1846. március 18-án (miközben a lakosság nagy része a tornai vásáron volt) csaknem az egész falu leégett egy tűzvészben. A 19. század közepén az Esterházy-család nagybirtokába tartozott. A századfordulón már önkéntes tűzoltóegyesület működött a faluban, 1901-től fogyasztási szövetkezet, 1905-ben pedig már református olvasókör és énekkar is. 1881-ig Torna vármegyéhez tartozott, majd a megye megszüntetésekor Abaúj-Torna vármegye része lett. 1907-ben kapta a hivatalos Tornagörgő elnevezést, megkülönböztetésül a szepesi Görgő községtől. A csehszlovák hadsereg 1919 márciusában vonult be a faluba, melyet a következő évben Csehszlovákiához csatoltak. 1938-ban a bécsi döntés következményeként a községet visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták a helyi zsidó lakosságot (1938-ban 18 fő). 1944. december 17. és 1945. január 21. között harcok folytak a környéken, a község is súlyos károkat szenvedett. Tornagörgőt a román hadsereg katonái foglalták el. A második világháborúban 35 helyi lakos vesztette életét, közülük 14-en az itteni harcok idején. 1945. február 19-én 45 helyi férfit hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára. 1945-48 között a községet is érintették a deportálások, 8 családot csehországi kényszermunkára hurcoltak (1948 után visszatértek), a lakosság 80 %-a szlováknak vallotta magát az üldöztetésektől való félelmében. Magyarországi kitelepítésre a községben nem került sor. 1948 után Tornagörgő fejlődésnek indult; 1950-ben bevezették a villanyvilágítást, 1951-1953 között megépült a Rozsnyó-Torna vasútvonal és a helyi vasútállomás. A helyi mezőgazdasági szövetkezet (EFSz) 1952-ben alakult meg, de hamarosan szétesett és 1958-ban alakult újjá. A Fej- és a Torna-patakok szabályozásával, a Görgői-halastavak kialakításával, a falu keleti szélén az EFSz gazdasági udvarának felépítésével és a szilárd útburkolat kiépítésével (1964-től) átalakult a község arculata. 1980-ban mezőgazdasági szövetkezetét Szádalmáséval egyesítették, de 1994-ben az egyesített ("Béke") szövetkezet szétesett.

Mai jelentősége

A községben magyar nevelési nyelvű óvoda és négyosztályos, magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskola működik. Keresztelő Szent Jánosnak szentelt római katolikus temploma (melyet 17. századi erődfalak vesznek körül) 1500 körül épült gótikus stílusban, fő nevezetessége Bebek György sírköve 1381-ből. Református temploma 1785-ben épült klasszicista stílusban. A faluban a népi építészet számos értékes emléke maradt fent. Természeti kincsei közül a 14 méter magas Görgői-vízesés, valamint az Alsó- és Felső-hegy karsztjelenségei (Mészégető-zsomboly, Ördöglyuk-barlang) emelkednek ki.