Pusztafödémes

Pusté Úľany
község
magyar lakosság 1910
28%
477
magyar lakosság 2011
2%
33
Népesség: 1 747
Terület: 24,54 km²
Tszf. magasság: 124 m
Körzethívószám: +421 (0) 31
Irányítószám: 92528
Természeti tájbeosztás: Kisalföld, Mátyusföld, Alsó-Vágmente 1918 előtti vármegye, járás, rang: Pozsony vármegye Galántai járás kisközség

Pusztafödémes a Kisalföld északi részén, az Alsó-Vágmente és a Vízköz kistájak határánál, a Megyei-csatorna bal partján, 124 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Galántától 14 km-re, Diószegtől 6 km-re északnyugatra, Szeredtől 17 km-re nyugatra, Szenctől 15 km-re keletre. Határa sík, 119-130 méteres magasságban fekvő terület, négyötöde szántóföld, 2010-ben 6,7 %-a volt erdőterület (164 hektár), legnagyobb erdeje a Pusztafödémestől délkeletre húzódó Bucsanka-erdő. Nyugatról Magyargurab és Újvilágmajor, délről Nagyborsa, Dunajánosháza (rövid szakaszon) és Nagyfödémes, délkeletről Diószeg, északkeletről Ábrahám, északnyugatról pedig Páld községekkel határos. Déli határát a Feketevíz alkotja. Az 1334-es út Diószeggel és Magyargurabbal (6,5 km), az 1286-os út Páldon (3 km) át Vedrőddel (6 km), az 1335-ös út pedig a község határának déli részét átszelő 62-es főúttal (4 km) és a vele párhuzamosan futó Pozsony-Budapest vasúti fővonallal (megállóhely, 3,5 km) köti össze. A főút mellett találjuk Rétimajor (Lúčny dvor) és Gyurcsimajor (Jurajov dvor) külterületi lakott helyeket.

Közigazgatás

A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Galántai (Külső-) járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Galántai járáshoz tartozott. 1939-45 között a Szlovák Állam része volt (Pozsony megye, Nagyszombati járás), ebben az időszakban határának déli részét, területének 39,3 %-át (964 hektárt) visszacsatolták Magyarországhoz (Diószeg határához). Területe ezt az időszakot nem számítva az elmúlt száz év során nem változott (24,54 km²).

Népesség

Pusztafödémes a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, túlnyomórészt szlovák lakosságú község. 2011-ben 1685 lakosa volt, melynek 94,7 %-a volt szlovák, 2,0 %-a (33 fő) magyar nemzetiségű. 1910-ben még lakosságának 28,1 %-a, 1921-ben már csak 10,8 %-a vallotta magát magyarnak. A romák a népesség 4,4 %-át alkotják (2013). Az ezredfordulóig csökkenő népességű község lakosságszáma 2001-2011 között 9,1 %-kal gyarapodott (1544 főről 1685-re), majd 2016-ig tovább folytatódott a dinamikus növekedés (1781 főre). 2011-ben a lakosság több mint négyötöde (82,7 %, 1921-ben még 92,1 %) volt római katolikus vallású, a felekezeten kívüliek aránya 7,8 % volt. Az 1921-ben még a népesség 6,2 %-át kitevő evangélikusok aránya 2011-re 2,6 %-ra csökkent. A lakosság 11 %-a élt külterületeken (Rétimajoron 108 fő, Poroszmajoron 77 fő).

Történelem

Első írásos említése 1221-ből ered, ekkor „Villa Fudemus” néven, mint a pozsonyi vár tartozékát említik. Valószínűleg, mint más „Födémes” nevű falvak (a magyar födém – méhkaptár szóból) fejedelmi méhészek lakhelye lehetett. Határában a 14. században a környező vizek által védett várkastély állt. 1423-ban „Uyfedemes” néven királyi birtok volt. Lakói eredetileg magyarok voltak, majd a 15. századtól németek is betelepültek, egy időben Németfödémesként is ismert volt. Lakói később nemesi előjogokat nyertek, egészen a 19. századig kisnemesi falu volt. 1520 után egy pestisjárványban csaknem egész lakossága kipusztult, innen ered a Puszta- előnév. 1550-ben lakossága protestáns hitre tért. 1599-ben egy török támadás során a falu nagy része elpusztult: míg 1598-ban 23 portája volt, 1600-ban már csak 10 (5 zsellértelek és 5 kúria). 1678-ban ismét pestisjárvány pusztította lakosságát. 1681-től Pozsony vármegye két artikuláris helyének egyike volt Réte mellett (az evangélikusok szabadon gyakorolhatták vallásukat). A 18. században népességében a szlovákok kerültek többségbe. 1715-ben alapították újjá római katolikus (Szent László-) egyházközségét, korábban (a reformációtól) Vedrőd filiája volt. A 18. század második felében a Csadek-tó (nevét a Csadek – Čadíky – dűlőnév őrzi) lecsapolásával és a Megyei-csatorna kialakításával fellendült a község fejlődése. A 18. század végétől a 20. század első feléig legnagyobb birtokosa a Zichy család volt. 1828-ban 168 háza és 1195 lakosa volt. Első pecsétje 1832-ből ismert. A 19. század közepén a régi pozsonyi út mentén fekvő községben két vendégfogadó is volt. Juhtenyésztése is nagy jelentőségű volt. 1849-ben megyei gyűlés színhelye volt. 1850-ben megépült a Pozsonyt Váccal összekötő új vasúti fővonal, felgyorsítva a község fejlődését. 1851-ben lakosságának egyhatoda még evangélikus vallású volt. 1902-ben 5 lakott major tartozott hozzá: Gyurcsimajor (55 lakos), Rétimajor (167 fő), Poórmajor (3 fő), Poroszmajor (10 fő) és Szarvasmajor (23 fő). 1920-ig Pozsony vármegyéhez tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1920 és 1932 között 6 agrársztrájk zajlott a községben. 1938-ban a bécsi döntés során az új államhatár kettévágta a községet; maga Pusztafödémes Csehszlovákia (1939. márciusától 1945. márciusáig a fasiszta szlovák bábállam) része maradt, határának déli részét a stratégiai jelentőségű vasútvonallal és főúttal Magyarországhoz csatolták. 1948-ban a korábbi Pustý Fedýmeš helyett hatósági úton a Pusté Úľany hivatalos nevet állapították meg. Mezőgazdasági szövetkezete 1949-ben alakult (később Ábraháméval egyesítették). A kedvező közlekedési fekvésű község (melyet 1990-ben Pozsony funkcionális városi térségéhez soroltak, annak legkeletibb településeként) népessége az ezredforduló óta folyamatosan növekszik.

Mai jelentősége

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. A határában fekvő Gyurcsimajoron építőipari acélelemeket gyártó multinacionális cég (Benteler) telephelye működik. Szent Lászlónak szentelt római katolikus temploma a 18. század elején épült barokk stílusban. Evangélikus temploma a 17. század elején épült reneszánsz stílusban, a 19. század első felében klasszicista stílusban átalakították. Az Angyali Üdvözletnek szentelt temetőkápolnája 1742-ben épült barokk stílusban. Szakrális kisemlékei közül Nepomuki Szent János és Szent Flórián 1734-ben emelt útmenti szobrai a legrégebbiek. A Farkas család egykori kastélya a 18. század első felében épült. A 2008-ban létrehozott Zeleneč Természetvédelmi Terület védett madárfajok fészkelőhelye.