Miglészpataka

Miglészpataka a Murány-patak (Muránka) völgyében, a Jolsvai-karszt részét képező Mutnik-hegy (Muteň, 466 m) keleti lábánál, 233 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a községközpont Jolsvatapolcától 2 km-re délkeletre, Gicétől 3 km-re északnyugatra, Süvete északkeleti szomszédságában. Érinti a Pelsőc-Murányalja vasútvonal is (személyforgalom 2011 óta nincs), illetve áthalad rajta a Jolsvatapolcát Gicével összekötő 2837-es út.

1964-ig önálló község, azóta Jolsvatapolca (Gemerské Teplice) két településrészének és kataszteri területének egyike. 1920-ig kisközségként Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Nagyrőcei, ezután pedig a Rozsnyói járáshoz. 1938-1945 között Magyarországhoz csatolták (Gömör és Kishont vármegye, Rozsnyói járás). Területe (2011-ben 3,61 km²) az egyesített község határának 28,4 százalékát teszi ki, az elmúlt évszázadban csak kismértékben változott (1910-21: 3,65 km²).

Miglészpataka településrésznek 2011-ben 153 lakosa volt, itt élt az egyesített község lakosságának 42,4 százaléka. 1880-ban 226, 1910-ben 214, 1921-ben 200, 1938-ban pedig 197, többségében szlovák nemzetiségű lakosa volt. 1910-ben lakosságának 13,1 %-a, 1921-ben 44,5 %-a volt magyar anyanyelvű. 1921-ben a község csaknem teljes lakossága (91,5 %) evangélikus vallású volt.

Miglészpataka különálló faluként a 14. század elején jött létre, mint Süvete határrészét azonban már 1258-ban említi Hámosfalva határjáró levele. Ekkor Polgla néven szerepelt, az ismeretlen eredetű név később sehol nem fordult elő. A környező falvak közül legfiatalabbként a Zách nemzetség birtokán jött létre, ezért határa a kezdetektől kicsi volt. 1383-ban Miglésztapolca (Mygleztapulcha) néven említik, ekkor alig hat telket számláltak össze benne. Neve szláv személynévből magyar névadással keletkezett, 1427-ben már Miglészpataka (Myglizpataka) néven szerepelt. A Záchok hűtlensége után a Méhy, majd a Sághy családok birtokába került. 16. századi jobbágyainak neve alapján már akkor szláv lakosságú helység volt, a középkor végén számos vlach (rutén) pásztorcsalád telepedett le itt. Az 1540-es években a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd közötti harcokban az egész Murány-völgy sokat szenvedett, a spanyol zsoldosok ezt a falut is elpusztították. 1555-ben a török pusztítás után megmaradt lakossága zsellérsorba süllyedt. 1557-ben a korábbi 16 colonus helyett mindössze 11 maradt a faluban, majd 1566-ra ők is elköltöztek. 1566-67-ben lakatlan helyként írták össze. 1573-ban hét colonusát írták össze, házainak száma 1598-ban is csupán 13 volt. Az új beköltözők is szlávok voltak, főként a környékről, de érkeztek Liptóból és egészen Lengyelországból is. A 17. század végén a hadiadó és a sok beszállásolás miatt ismét pusztásodásnak indult, 1699-ben kilenc nyolcadhely mellett 6 nyolcadporta volt lakatlan. 1706-ból ismerjük a falu első pecsétjét. Az 1709-1710-es pestisjárvány három család kivételével a teljes lakosságot kiirtotta. A falu ezután gyorsan újratelepült, az új betelepülők a tőle északra fekvő, túlnépesedett hegyi falvakból érkeztek. A Koháryak a 18. században a zömében evangélikus faluba katolikusokat is telepítettek más birtokaikról. Lakói fazekasmesterséggel foglalkoztak, illetve lejártak aratni az Alföldre. 1828-ban 43 háza és 322 lakosa volt. 1893. november 11-én átadták a Murány-völgyi vasútvonalat a forgalomnak, melynek egyik megállóhelye Miglészpataka lett. 1906-ban belügyminisztériumi rendelettel a korábban használt Miglész helyett a középkori név helyreállításával a Miglészpataka hivatalos nevet állapították meg. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1932-ben Miglészpatakán született Garaj Lajos irodalomtörténész, műfordító. 1938. novemberétől 1945. januárjáig a község ismét Magyarországhoz került. 1948-ban szlovák hivatalos nevét a korábban használt Migles helyett Gemerská Milhosťra változtatták. 1964-ben Jolsvatapolcával egyesítették Gemerské Teplice („Gömörtapolca”) néven.

Klasszicista stílusú evangélikus temploma 1804-ben épült, 1949-es átépítése során nyerte el mai alakját.