Kövi

Kövi a Keleti-Turóc (Východný Turiec) völgyében, a Kövi-patak (Kameňanský potok) torkolatánál, az Ostrá hora (466 m) észekkeleti lábánál, 242 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Tornaljától 23 km-re északnyugatra, Jolsvától 15 km-re délnyugatra, Ratkótól 13 km-re délkeletre. Kiterjedt, 230-555 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó határának északkeleti részét a Jolsvai-karszt (Veletínka – 406 m, Stráne – 454 m, Dubovec), délkeleti részét a Licei-dombság, nyugati részét pedig a Ratkói-hegység (Tri chotáre – 535 m, Drieňová – 445 m, Osek – 496 m) nagyrészt bükk- és tölgyerdővel borított dombvidéke foglalja el. Legmagasabb pontja a Kövi és Ratkó határán emelkedő Nad Kráľovkou (555 m). 2010-ben területének 57,0 %-át (1785 ha) erdő, 22,5 %-át (706 ha) rét és legelő, 16,1 %-át (504 ha) pedig szántó foglalta el. Kövit a 2835-ös út köti össze Gömörrákossal (6 km), valamint Deresken (5,5 km) keresztül Gömörfalvával (14 km), a 2836-os út pedig Kisperlászon (4,5 km) keresztül Süvete (7,5 km) felé teremt összeköttetést. Délről Kisvisnyó, délkeletről Deresk, keletről Kisperlász, északkeletről Jolsva, északról Nandrás és Gömörrákos, nyugatról pedig Ratkó, Szásza és Újvásár kataszterével határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Nagyrőcei, 1960-1996 között pedig a Rozsnyói járáshoz tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Nagyrőcei járás). Területe az elmúlt évszázad során csak minimális mértékben változott (1910-21: 31,38 km², 2011: 31,34 km²).

Kövi a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, évszázadok óta túlnyomórészt szlovák lakosságú község, melynek népességének zömét mára romák alkotják. 2011-ben 794 lakosa volt, melynek 84,9 %-a vallotta magát szlovák, 8,3 %-a roma és 1,0 %-a (8 fő) magyar nemzetiségűnek (1,6 %-a – 13 fő – magyar anyanyelvűnek). A régi mezőváros a 19. század második felében hanyatlásnak indult és népessége kevesebb, mint felére csökkent 1850 és 1880 között, majd 1880-1921 között népességének további egyhatodát elveszítette (923 főről 776 főre csökkent). 1970-1991 között ismét gyorsan csökkent a lakosság száma (egyötödével, 798 főről 626 főre), a rendszerváltás után azonban (a községben már a 20. század elején is jelen lévő) romák tömeges beköltözésével és a lakosság kicserélődésével ez a folyamat megfordult és a népesség folyamatos növekedése figyelhető meg: 1991-2017 között 40,6 %-al nőtt a község népessége (626 főről 880 főre). 2013-ban a népesség 71,4 %-a tartozott a roma etnikumhoz, a népszámlálások alkalmával azonban csak egy részük (1991-ben a lakosság 12,5 %-a, 2001-ben 19,7 %-a, 2011-ben pedig 8,3 %-a) vallotta magát roma nemzetiségűnek. 1910-ben még a lakosság egyötöde (22,8 %), 1921-ben 11,5 %-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek, a magyar nemzetiségűek száma (23 főről 8 főre) és aránya (3,7 %-ról 1,0 %-ra) is gyorsan csökkent 1991-2011 között. Köviben a lakosság zöme (1921-ben 85,6 %) hagyományosan evangélikus vallású volt, 2011-ben azonban már csak relatív többséget (40,8 %) alkottak, a felekezeten kívüliek aránya ugyanekkor 37,2 %, a római katolikusoké 15,9 % volt. A kiterjedt határú községnek külterületi lakott helye nincs, népsűrűsége az alacsony járási átlagnak is csak a fele (2011-ben 25,3 fő/km²).

Kövi területét IV. Béla király 1243-ban adományozta az Ákos-nemzetségnek, mint a gömöri vártól elszakított várföldet, ekkor említik először Kevy néven. Területéhez tartozott ekkor az egész Turóc-völgy, melyen az elkövetkező évszázadban hét község jött létre. Eredeti lakossága a királyi várnépséghez tartozott, fejlődésnek azonban csak 1273 után indult, ekkor kapta Tar Detre „terra Koy”-t adományul és széles körű jogokat biztosított a földesúri település és birtokközpont lakosságának (szabad bíró- és papválasztás, szabad halászat két tó kivételével, szabad költözködési és végrendelkezési jog). A 14. század elején az alapító unokája, Kun Miklós fejezte be Kövi várának építését a Rákos patak feletti hegyen (e vár körül alakult ki a kezdetben Tarfalvának nevezett Rákos község). A várat már 1367-ben romként említik és bár a 15. században újjáépült, később (valószínűleg a török időkben) ismét elpusztult. Papját 1359-ben említik először oklevelek, de a templom védőszentjének neve nem maradt fent. Pázmány Péter említi ugyanakkor középkori ferences kolostorát, mely az 1440-es években a huszita háborúk során pusztult el. A település fejlődését már a középkorban megakasztotta a Csetnekiek és a Bebekek harca. 1427-ben 87 portája volt. 1555-ben és 1566-ban egy török támadásban teljesen elpusztult. Később újratelepült, de népessége már csak a középkorinak a negyede volt. 1565-ben jelenik meg először az okiratokban a szláv Kamenany névváltozat, de lakossága a középkortól fogva zömében szlávokból állt, első bányászai között németek is voltak, a 17. században pedig sok ruszin pásztor telepedett le itt. A 16. század második felében lakói evangélikus hitre tértek, Kövi 1596-ban evangélikus anyaegyházként szerepelt. A 16. század végén, mint konfiskált birtokot Szendrő várához csatolták, majd a kamara zálogba adta. Egymást váltó zálogbirtokosai nem vették figyelembe régi kiváltságait, egyszerű úrbéres községgé vált. 1610-ben a Széchy család birtoka lett, majd Wesselényi nádoré, később mint Zrínyi Péter konfiskált birtoka ismét Szendrőhöz, ezután pedig a Csáky családhoz került. Határának gazdag vaslelőhelyeire fújtatós vasolvasztók települtek, egy 1567-es kamarai összeírás során négy „officina ferraria”-t jegyeztek fel, 1618-ban öt huta működött itt (kisebb méretű ún. „tóthuták”). A bányászat hanyatlásával lakói főként állattenyésztéssel, fuvarozással, kereskedelemmel foglalkoztak, igen nagy jelentőségre tett szert a pálinkafőzés (a vármegyében a legtöbb pálinkát itt főzték, egy időben csaknem az egész lakosság ezzel foglalkozott). A 18. században lakosságából szláv kisnemesi réteg emelkedett ki (mintegy ötven család), melynek legtekintélyesebb tagjai a Frenyó, Ján, Jankó, Koban és Stevkó nemzetségek voltak. 1709-1710-ben a pestisjárvány mintegy 300 áldozatot követelt a községben. 1600-ban és 1711-ben tűzvész pusztította el a falut. 1771-ben evangélikus iskolája már nagy múltra tekintett vissza. A 18. században a Csákyak, a 19. században a Coburgok voltak fő birtokosai. A Csákyak lovaskaszárnyát is építettek a faluban. 1796-ban Vályi András és 1851-ben Fényes Elek egyaránt mezővárosként említik és mindketten kiemelik nagy jelentőségű pálinkafőzését. Lakói szalonna-, vászon- és hagymakereskedéssel is foglalkoztak. 1827-ben az egész falu leégett. 1828-ban 275 háza és 2381 lakosa volt, 1850-ben 2382 lakosából 2339 evangélikus vallású volt (Fényes). A község pecsétje 1830-ból ismert. 1866-tól szlovák nyelvű színjátszó kör működött a faluban. A 19. század második felében gyors hanyatlásnak indult, népességét a kivándorlás is apasztotta: 1880-ban már csak 923, 1910-ben pedig 863 lakosa volt. Itt tevékenykedett szolgabíróként M. Bakulini szlovák nemzetébresztő (1819-92), akit a helyi temetőben temettek el. 1903-ban evangélikus templomának különálló harangtornya leégett. 1880-ban a lakosság 3,8 %-a, 1910-ben már 22,8 %-a vallotta magyar anyanyelvűnek magát, de a meginduló magyarosodás a csehszlovák uralommal véget ért. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1938. novemberében az első bécsi döntés Magyarország és Csehszlovákia határát Kövi és Deresk, valamint Kisperlász között húzta meg, így a 1945-ig határközség lett. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. A község cigány lakossága (1910-ben 6,7 %) a 20. század második feléig a Turóc jobb partján fekvő telepen (melyet az 1955-ös katonai térkép még feltüntetett „Cigánska kolónia” néven) elkülönülten élt. 1942-ben 244 háza és 795 lakosa volt. 1970-ben még 798-an lakták, ez a szám 1991-re 626-ra esett vissza. A 20. század végén lakossága nagyrészt kicserélődött, a romák tömeges beköltözése és erőteljes gettósodás figyelhető meg. A község népessége gyorsan növekszik, 2001-ben 696, 2011-ben 794, 2017-ben pedig már 880 lakosa volt.

A községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik. Evangélikus temploma eredetileg román stílusban épült a 13. században, a 17. században reneszánsz, 1716-ban és 1785-ben barokk stílusban átépítették. Középkori freskóinak egy része fennmaradt. Harangtornya rokokó-klasszicista stílusban épült a 19. század elején. Ma elhanyagolt állapotban van. Az evangélikus iskola épülete klasszicista stílusban épült az 1790-es években.