Kissolymár
Kissolymár település a történelmi Szepes vármegye délkeleti határánál, a Gömör-Szepesi-érchegység keleti részéhez tartozó Kassai-hegységben, a Hernádba ömlő Bélai-patak (Belá) és az Apátka-patak (Opátka) összefolyásánál feküdt, 324 méteres tengerszint feletti magasságban, teljesen egybeépülve az Apátkai-patak jobb partján fekvő, már Abaúj megyéhez tartozó Kassahámorral. Kassahámor és Kissolymár 1966-ban a Ruzsini-víztároló felduzzasztásakor víz alá kerültek, belterületük elpusztult, lakosságukat kitelepítették. Ma Kassabélától mintegy 5,5 km-re északnyugatra, az egykori Kissolymár magasabban fekvő részein épült üdülőtelepülés (Stodolisko, Dolina, Prieložky) található a megszűnt község kataszteri területén. Kissolymárt érinti a Kassát Jekelfalvával összekötő 547-es út, melynek hídja itt vezet át a Ruzsini-víztárolón Kassahámor felé. A Kissolymárnál elágazó 5,5 km hosszú 3357-es út a zsákfalunak számító Apátkával teremt összeköttetést. Délről Apátka, keletről Kassabéla, északról és nyugatról pedig Nagysolymár kataszterével határos. Keleti határa Szepes és Abaúj megyék történelmi határát követi.
1943-ig önálló község, 1967-től Kassabéla három kataszteri területének és településrészének egyike. Területe 2011-ben 1,18 km² (Kassabéla területének 3,0 százaléka) volt. 1920-ig kisközségként Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban is a Gölnicbányai járáshoz. 1939-45 között a Szlovák Államhoz tartozott (Tátra megye, Gölnicbányai járás), 1943-ban Kassahámorhoz, majd 1967-ben Kassahámorral együtt Kassabélához csatolták. Kissolymár eredeti területének csaknem felét (1921-ben még 2,30 km²-es határának északi részét) 1967-ben Nagysolymárhoz csatolták.
2011-ben Kissolymár kataszteri területén 116-an éltek (Kassabéla népességének 11,8 %-a). Az egykori község lakosságának zöme a 19. század végén is szlovák anyanyelvű volt, a német anyanyelvűek 1880-ban a lakosság 12,8 %-át, 1910-ben pedig 10,2 %-át alkották, a magyar anyanyelvűek száma 1880-1921 között 12 főről 6 főre (6,4 %-ról 3,2 %-ra) csökkent. 1921-ben csaknem a teljes lakosságot (97,1 %) (cseh)szlovák nemzetiségűként írták össze., ugyanekkor 97,8 %-uk római katolikus vallású volt (1880-ban viszont még a lakosság 13,4 %-át az evangélikusok alkották). Kissolymár népessége 1900-ban érte el maximumát (210 fő), ezután 1930-ig lakosságának több, mint egyharmadát elveszítette. 1930-1940 között kis mértékben újra nőtt a lakosság száma (136 főről 144 főre).
Kissolymár története szorosan összefonódik Kassahámoréval, az Apátka-patak nyugati, Szepes megyéhez tartozó partján alakult ki a 16. században, a kezdetektől egybeépülve az abaúji Kassahámorral. A 19. század második feléig nem szerepel önálló településként, területe Nagysolymárhoz tartozott. 1880-ban 187, 1890-ben 206, 1900-ban 210, 1910-ben pedig 187 lakosa volt. 1905-ig hivatalos neve Kisfolkmár volt, ekkor kapta hatósági magyarosítással a Kissolymár nevet. 1920-ig Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 137, 1930-ban 136 lakosa volt. 1939 márciusától 1945-ig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1940-ben 23 háza és 144 lakosa volt. A szlovák közigazgatásban 1943-ban Kassahámorhoz csatolták. A Ruzsini-víztároló építésekor (1963-1972) a település központja víz alá került.
Kissolymár ma a Ruzsini-víztároló üdülőkörzetének része, egykori településközpontját a víztároló vize borítja. A kék jelzésű turistaútvonal Apátka és Aranyida, a sárga jelzés Kojsó községgel, a zöld jelzés pedig a víztároló hídján és a Takarós-hegyen (Pokryvy, 888 m) keresztül a Magas-heggyel (Vysoký vrch, 851 m) teremt összeköttetést.
