Kisrőce

Revúčka
magyar lakosság 1910
2%
8
magyar lakosság 1921
1%
4
Tszf. magasság: 352 m
Körzethívószám: +421 (0) 58
Irányítószám: 05001
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Gömör Szepesi-érchegység, Rőcei-hegység 1918 előtti vármegye, járás, rang: kisközség

Kisrőce a Nagyrőcei-hegység részét alkotó Sturman-hegy (Šturmanova hora, 742 m) keleti és a Solisko (752 m) nyugati lábánál, a Zdychava-patak völgyében, 385 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagyrőce központjától 2,5 km-re északkeletre, Kakasaljától 4 km-re délre. Területének nagy részét erdők foglalják el, katasztere északkeleten egészen a Kakas-hegy (Kohút, 1409 m) csúcsáig, északnyugaton pedig a Radzim-hegyig (970 m) terjed. A település központjától 2,5 km-re északkeletre, a Pstružná-patak völgyében egy üdülőtelep található. Kisrőcét a 2845-ös út köti össze Nagyrőcével és Kakasaljával. Kataszterét nyugatról Murányhosszúrét, északról Kakasalja, keletről Szabados és Hizsnyó, délkeletről Vizesrét, délről pedig Nagyrőce határolja.

Közigazgatás

1976-ig önálló község, azóta Nagyrőce két városrészének és kataszteri területének egyike. 1920-ig kisközségként Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Nagyrőcei járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után a Rozsnyói járáshoz. 1939-45 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Nagyrőcei járás). Területe (13,82 km²) az elmúlt száz évben nem változott, Nagyrőce területének 35,6 százalékát alkotja.

Népesség

Kisrőcének 2011-ben 546 lakosa volt, itt élt Nagyrőce népességének 4,3 százaléka. 1880-ban 459, 1910-ben 471, 1921-ben 486, 1942-ben pedig 562, túlnyomó többségében szlovák nemzetiségű lakosa volt. 1921-ben lakosságának 86,6 %-a római katolikus és 11,7 %-a evangélikus vallású volt. A városrész népsűrűsége 2011-ben 39,5 fő/km² volt.

Történelem

Kisrőcét 1427-ben említik először írásos források Kysrowche néven. Irtástelepülésként jött létre Nagyrőce határában a 14. század második felében, első telepesei is Nagyrőcéről érkeztek. A köves helyen települt falu földjét kapával művelték, a hozamok rosszak voltak, a vetés a hideg miatt sokszor nem tudott beérni. A lakosság fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, illetve bányanapszámba járt. Határában a 16. század elején egy vashámor is volt, mely azonban 1558-ban már nem működött. Lakossága már a középkorban szlávokból állt. A falu a Rátoldok birtokaként Jolsva, majd az újkorban Murány várának tartozéka volt. 1560-ra a háborús pusztítások következtében teljesen elnéptelenedett és csak a 16. század végén települt újra. Új lakosai túlnyomórészt ruszin pásztorok voltak. A faluban kiváltságos juhászréteg nem alakult ki és lakossága a 18. század végére túlnyomórészt kicserélődött, ekkor már a szlovákok alkották a többséget. A 18. században, a Koháryak rekatolizációs tevékenységének eredményeként a lakosság zöme áttért a katolikus vallásra. 1775-ben említik először iskoláját. A 19. század végén fűrésztelep is működött itt. 1880-ban 459, 1910-ben 471 lakosa volt. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1942-ben 133 háza és 562 lakosa volt. 1976-ban Nagyrőcéhez csatolták.

Mai jelentősége

A falu Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1936-ban épült.