Kassabéla

Kassabéla a történelmi Abaúj vármegye északnyugati sarkában, a Gömör-Szepesi-érchegység (Szlovák-érchegység) keleti részéhez tartozó Kassai-hegység szívében, a Hernád jobb oldali mellékvizének, a Bélai-pataknak (Belá) a völgyében, 378 méteres (határa 324-888 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 20 km-re északnyugatra, Gölnicbányától pedig 22 km-re délkeletre. A község központja, Kassabéla település a Vashegy (Železný vrch, 818 m) északi és a Takarós-hegy (Pokryvy, 888 m) déli lábánál, a Bélai-patak két partján terül el. Tőle 4 km-re északnyugatra, a történelmi Abaúj és Szepes vármegyék határánál, a Bélai-patak és az Apátka-patak összefolyásánál található Kassahámor és a tőle nyugatra, már a szepesi oldalon fekvő Kissolymár településrész. Az egykori, egybeépült Kissolymár és Kassahámor települések központja a Ruzsini-víztároló (1963-72) építésekor víz alá került, ma már csak a magasabban fekvő területeken épült házak és a később épült nyaralók és hétvégi házak állnak itt. Az Aranyos-patak völgyében, valamint a központtól 2,5 km-re délkeletre, a Bélai-patak völgyében (Potoky) kisebb hétvégi házas üdülőövezetek találhatóak. A község kiterjedt határának több mint kétharmadát erdők (az alacsonyabban fekvő területeken bükkösök, feljebb pedig luc- és jegenyefenyvesek) borítják. A Bélai-patak völgyéhez délről (bal oldalról) a Kamenný- és a Šumivý-patakok völgyei csatlakoznak, legfontosabb jobb oldali mellékvize pedig az Aranyos-patak (Zlatník). A völgytől délre magasodik a Vashegy és nyugati szomszédja, a 812 m magas Plichtov diel, illetve a Mestská hora. A Vashegy déli lejtői egészen a Bélai-patak felső folyásáig (melyet a régi térképeken Hasak-patakként is jelzik) Kassabélához tartoznak. Északi határa a Kassai-hegység gerincét követi (Takarós-hegy, Brezňáky – 714 m), majd a Bradlo-hegy (618 m) és a már Kisladnához tartozó Süveg-hegy (Sivec, 781 m) mészkőszirtje közötti völgyben vezet le a Ruzsini-víztárolóig. 2010-ben a község területének 69,7 %-át erdő (2748 ha), 23,5 %-át rét és legelő (926 ha), 1,9 – 1,9 %-át beépített terület (75 ha), illetve vízfelület (74 ha) foglalta el, határában alig 3 hektár szántóföld található. Kassabélát az 547-es út (melynek a falut elkerülő új nyomvonala az 1990-es években épült) köti össze az Eprestető 560 m magas hágóján (5 km) és a Csermely-völgyön keresztül Kassával, illetve a kassahámori hídon és Nagysolymáron (12 km) keresztül a Gölnic-völgyi Margitfalvával (17 km) és Gölnicbányával (21 km). A Kissolymárnál elágazó 5,5 km hosszú 3357-es út a zsákfalunak számító Apátkával (10 km) teremt összeköttetést. Délről Felsőtőkés, nyugatról Apátka és Nagysolymár, északról Kis- és Nagyladna községekkel, keletről pedig Kassa-Észak városrésszel határos. Nyugati határának egy részét az Apátka-patak képezi (a patak egyben a történelmi Abaúj és Szepes vármegyék határa is volt), Nagy- és Kisladnával közös határa pedig Abaúj és Sáros megyék régi határát követi. Déli határának egy részét a Bélai-patak alkotja.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig Kassabéla és Kassahámor kisközségként Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartoztak. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kassai, majd a Kassa-vidéki járáshoz tartoztak. Kissolymár 1920-ig kisközségként Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban is a Gölnicbányai járáshoz. 1967-ben Kassabélához csatolták a megszüntetett Kassahámor (és az 1943-ban Kassahámorhoz csatolt Kissolymár) területét, így alakult ki a község mai területe. 1968-1994 között hozzá tartozott a szintén megszüntetett Óruzsin község katasztere is (28,52 km²), melyet 1994-ben Kisladnához csatoltak át. 1939-1945 között Kassabéla, Kassahámor és Kissolymár egyaránt a Szlovák Államhoz tartoztak (Tátrai megye, Gölnicbányai járás). 1938-tól 1945-ig Kassabéla határának déli (a Vashegytől délre eső) részét Magyarországhoz csatolták. A község 39,42 km²-es területe három kataszteri területre oszlik: Kassabéla (26,78 km²), Kassahámor (11,46 km²), Kissolymár (1,18 km²). Kassabéla és Kassahámor területe csak kis mértékben változott 1910-21 óta (ekkor Kassabéla határa 26,85 km², Kassahámoré pedig 11,50 km² volt), Kissolymár eredeti területének csaknem felét (1921-ben 2,30 km²-es határának északi részét) 1967-ben Nagysolymárhoz csatolták.

Kassabéla népessége 2011-ben 981 fő volt, melynek 94,3 százaléka volt szlovák és 0,1 százaléka (1 fő) magyar nemzetiségű, 5,3 %-a nem nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. Lakosságának zöme a 19. század végén is szlovák anyanyelvű volt, 1880-ban 10 (0,9 %), 1890-ben 22 (2,1 %), 1910-ben 37 (4,2 %) lakosát írták össze magyar anyanyelvűként, 1921-ben 29 (3,8 %), 1930-ban már csak egyetlen lakosa vallotta magát magyarnak. 2011-ben a lakosság 88,1 %-a volt római katolikus (1921-ben még 97,7 %-a), 1,4 %-a görög katolikus vallású, 3,4 %-a pedig felekezeten kívüli. 2011-ben a község népességének 67,7 százaléka (664 fő) élt Kassabéla, 20,5 százaléka (201 fő) Kassahámor és 11,8 százaléka (116 fő) Kissolymár településrészen. Kassabéla lakosságszáma 1880-1930 között folyamatosan csökkent (1150 főről 757 főre), ebben az időszakban népességének egyharmadát elvesztette és az 1930-as években is csak minimális növekedés (757 főről 776 főre) figyelhető meg. Úgyszintén a fogyás jellemzi ebben az időszakban Kassahámort is, a mai Kassabéla elődközségeinek össznépessége 1880-ban 2057, 1921-ben 1398, 1940-ben pedig 1500 fő volt. Az egyesített Kassabéla népessége 1970-től napjainkig meglepő stabilitást mutat, 1970-2001 között lassú, de folyamatos fogyás (1014 főről 940 főre) figyelhető meg, az 2001-2017 közötti időszakra jellemző lassú növekedéssel (940 főről 997 főre) 2017-ben a község népessége újra megközelíti a fél évszázaddal ezelőttit. A Kassa-környéki községek nagy részét érintő rohamos szuburbanizáció és a vele járó gyors népességnövekedés Kassabélát eddig elkerülte, valószínűleg a viszonylag körülményes közúti megközelíthetőség miatt. A területén létesült számos ideiglenesen lakott nyaralóház sem hozta magával az állandó lakosság növekedését. Kassabéla népsűrűsége (2011-ben 25,3 fő/km²) alacsony, a járási átlag alig egyharmada. Kassahámor és Kissolymár 1944 előtti adatainak elemzését lásd az egyes településrészeknél

Kassabéla névadójának, a Bélai-pataknak azelső írásos említése 1297-ből ismert „flumen Bela” néven. Neve szláv eredetű (Belá, vagyis Fehér-patak). A patak mellett kialakuló település a lakatlan Fekete-erdő területén jött létre a 13. század végén, Szent Jánosnak szentelt temploma 1311-ben már állt, első nevét (Jánosfalva) is a templom védőszentjéről kapta. Az 1332-37 közötti pápai tizedjegyzékben már önálló egyházközségként szerepelt. 1397-ben villa Johannis, majd 1440-ban Janusffalwa néven említik, ennek német névváltozata (Hansdorff) 1580-ban bukkan fel a forrásokban. 1440-ben I. Ulászló király Perényi Jánosnak és Miklósnak adományozta. A 15. századtól Szentvér (1440 – „Zenthwer”), illetve Szentvérfalva (1505 – „Zenthwerfalwa”) vagy Szentvérképe (1553 – „Szentuerkepe”) néven is szerepelt az okiratokban. A 15. század második felétől Kassa jobbágyfalvainak egyike lett. 1491-ben egy lengyel támadás során a falut kifosztották és temploma is elpusztult, 1505-ben építették újjá. A község család- és helynevei alapján a középkortól kezdve szláv lakosságú volt. Lakói 1550 körül evangélikus hitre tértek. 1553-ban 6 portája adózott. Béla néven 1650-ben szerepelt először az okiratokban. Ekkor 20 jobbágy- és 22 zsellércsalád élt itt. 1715-ben 4 jobbágy és 10 zsellérporta volt a faluban. Római katolikus egyházközségét 1731-ben alapították újjá, anyakönyveit 1751-től vezetik. 1762-ben 64 család élt a községben. 1785-ben Kassabélán született Scitovszky János (+1866) későbbi esztergomi érsek és akadémikus. A község régi pecsétje 1818-ból maradt fent. 1828-ban 133 háza és 964 lakosa volt, lakóinak nagy része favágóként és bányászként dolgozott. A 19. század elején környékén antimon- és grafitbányászat (Lieskovec) is folyt. 1851-ben Fényes Elek monográfiájában említi az ekkor 1044 lakosú község rézbányászatát és vendégfogadóját. A korábban Béla néven ismert község 1877-től szerepelt Kassabéla néven. 1880-ban 1150, 1890-ben 1066, 1900-ban 911, 1910-ben pedig 880 lakosa volt. A rohamos népességfogyáshoz nagymértékben hozzájárult a kivándorlás a tengerentúlra. 1890-ben 120 ház volt a községben. 1893-ban kétosztályos egyházi iskola létesült a községben. 1912-ben erdőigazgatóság, a következő évben pedig fogyasztási szövetkezet létesült. Az első világháború 36 áldozatot követelt Kassabéla lakói közül. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 768, 1930-ban pedig 757 lakosa volt. A két világháború között három vízimalom, kis vízierőmű és fűrésztelep is működött a községben. Régi templomát 1936-ban lebontották, helyére 1938-41 között épült fel a mai Keresztelő Szent János-templom. 1938 novemberében az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt a falutól délre, a Vas-hegyen keresztül húzta meg, határának egy részét Magyarországhoz csatolva. Kassabéla 1945-ig határközséggé vált, szlovák-magyar határátkelőhellyel. 1939 márciusától 1945-ig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1940-ben 167 háza és 776 lakosa volt. 1943-44-ben kísérlet történt a 19. század első felében megszűnt vasércbányászat felújítására, az ekkor Magyarországhoz tartozó déli határrészben, ahol zsidó kényszermunkások és hadifoglyok is dolgoztak (Pogány-tábor). 1944-ben határában több partizánosztag is tevékenykedett (Petőfi- és Hrozný-csoport), szeptember 4-én a partizánok vonultak be Kassabélára, majd december 21-én a németek szállták meg a falut, mely 1945. január 21-én szabadult fel. 1949-ben megindult a rendszeres autóbuszjárat Kassa felé, 1960-ban pedig bevezették az elektromos áramot a községbe. 1948-ban 746, 1961-ben pedig 894 lakosa volt. 1967-ben a Ruzsini-víztároló építése során víz alá került Kassahámor község kataszterét Kassabélához csatolták, majd egy évvel később a szintén elárasztott Óruzsin határát is, területét ezzel több, mint kétszeresére növelve (67,91 km²) 1994-ig (ekkor Óruzsint Kisladnához csatolták át). Kassahámor a Kassa város birtokában lévő területen, bányásztelepülésként jött létre a 16. század elején Abaúj és Szepes vármegyék határánál. Vashámorát 1505-ben alapították, ekkor említik először „Malleum” néven (a hámor latin neve). A 17. század közepén 9 jobbágy és 11 zsellérporta volt a faluban. 1693-ban a vashámort, a bányát és a sörfőzdét a Mentzel és a Fay családoknak adták bérbe. 1772-ben 43, főként szlovák anyanyelvű család élt a faluban, a bányászaton és a kohászaton kívül fakitermeléssel és mészégetéssel foglalkoztak. A 18. század végén részben Kassa városának, részben a Csáky családnak a birtokában volt. 1828-ban 85 háza és 576 lakosa volt. 1851-ben 591 lakosa volt. Modern vasgyárát a következő évben, 1852-ben alapította Jakobs Ottokár. 1873-ban megépült a Kassa-Oderberg vasútvonal Hernád völgyében vezető szakasza, Jakobs Ottokár hamarosan kavicsozott utat építtetett a vasútvonalig, ahol később külön vasútállomást is létesítettek (a kassahámori állomás a hármas megyehatár közelében, de már Sáros megye területén volt, ma helyét a Ruzsini-víztároló vize fedi). 1880-ban 720, 1890-ben 654, 1900-ban 642, 1910-ben pedig 616 lakosa volt. 1890-ben 112 ház volt a községben. A 19. század végén a Jakobs-féle vasgyár 19 épületből állt és 260 munkás dolgozott itt, ekkor évi 22 ezer mázsa nyersvasat, vasöntvényt, csövet, mérlegsúlyokat, géprészeket, ekevasat, takaréktűzhelyeket állítottak elő, részben galíciai és szerbiai exportra. A vasgyár egészen 1965-ig működött. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Kassai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 493 lakosa volt. 1939 márciusától 1945-ig a fasiszta szlovák bábállamhoz csatolták. 1940-ben 114 háza és 580 lakosa volt. 1943-ban a szlovák közigazgatásban hozzácsatolták Kissolymár községet (tulajdonképpeni belterületének nyugati, az Apátka-patakon túli részét). 1948-ban hivatalos szlovák nevét Košické Hámryról Košické Hámrera módosították. 1948-ban 734, 1961-ben pedig 835 lakosa volt. 1952-55 között megépült a Bujanov-alagút, ezzel a vasúti fővonalat áthelyezték és a kassahámori vasútállomás megszűnt. Az egyesített község 1966-ban a Ruzsini-víztároló építésekor víz alá került, területét 1967-ben Kassabélához csatolták. Kissolymár története szorosan összefonódik Kassahámoréval, az Apátka-patak nyugati, Szepes megyéhez tartozó partján alakult ki a 16. században, a kezdetektől egybeépülve az abaúji Kassahámorral. A 19. század második feléig nem szerepel önálló településként, területe Nagysolymárhoz tartozott. 1880-ban 187, 1890-ben 206, 1900-ban 210, 1910-ben pedig 187 lakosa volt. 1905-ig hivatalos neve Kisfolkmár volt, ekkor kapta hatósági magyarosítással a Kissolymár nevet. 1920-ig Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 137, 1930-ban 136 lakosa volt. 1939 márciusától 1945-ig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1940-ben 23 háza és 144 lakosa volt. A szlovák közigazgatásban 1943-ban Kassahámorhoz csatolták. A Ruzsini-víztároló építésekor (1963-1972) a település központja víz alá került. Az egyesített Kassabélának 1970-ben 1014, 1980-ban 998, 1991-ben pedig 955 lakosa volt. Az 1970-es években vízisport- és üdülőközpontot létesítettek a Ruzsini-víztároló partjain, a község határában sorra épültek a hétvégi házas telepek és egy új szálloda (Hotel Belá) felépítésére is sor került. Az alapiskola új épületét 1967-ben, a kultúrházat 1973-ban, az egészségügyi központot pedig 1980-ban adták át. A községet a vezetékes vízszolgáltatásba 1972-ben kapcsolták be. A község címerét és zászlaját 1997-ben fogadták el. 2001-ben 940, 2011-ben 981, 2017-ben pedig 997 lakosa volt. 2001-ben 273 ház volt a községben, melyből 235 volt lakott.

Kassabéla legfontosabb gazdasági ágazata az idegenforgalom (számos üdülőkörzet, több szálloda és penzió), de erdőgazdálkodása, juh- és szarvasmarhatenyésztése is említést érdemel. A községben teljes szervezettségű szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus temploma modern stílusban épült 1938-1941 között, kegyképként tisztelt, Szűz Máriát ábrázoló barokk oltárképe 1781-ben készült. A plébánia 18. század második felében barokk-klasszicista stílusban épült műemlék épülete egyben a község legrégebbi fennmaradt háza. A faluban a népi építészet több szép példája fennmaradt a 19. század második és a 20. század első feléből. Kassahámor Szent Kereszt tiszteletére szentelt neoklasszicista stílusú római katolikus temploma (1861-98) 1966-ban a falu csaknem teljes belterületével együtt elpusztult. Kassahámor és Kissolymár településrészeken, illetve az Aranyos-völgyben, a Béla-völgyben (Potoky) és az Apátka-völgyben (Galová lúka) kiterjedt hétvégi házas üdülőövezetek találhatóak. Kassabélát a kék jelzésű turistaútvonal köti össze a Gaľová-elágazás (780 m) érintésével a ruzsini vasúti híddal, a sárga jelzésű útvonal dél felé a Vashegyen keresztül a felsőtőkési Lajos-menedékházzal, illetve északkelet felé a Nemcova dolka elágazással (662 m) teremt összeköttetést. Kassahámorról a kék jelzésen Apátka és Aranyida, a sárga jelzésen Kojsó községbe, a zöld jelzésen pedig a Takarós-hegyen át a Magas-hegyre (Vysoký vrch, 851 m) juthatnak el a hátizsákos turisták.