Jolsva

Jolsva a Murány-patak (Muránka) bal partján, 258 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a Magura-hegy (883 m) délnyugati és a Szkalka (Skalka, 537 m) északkeleti lábánál, Rozsnyótól 30 km-re nyugatra, Nagyrőcétől 12 km-re délkeletre, Tornaljától 28 km-re északra, Rimaszombattól pedig 51 km-re északkeletre. A város a Murány-völgy déli részének központja, határának északi részét a Gömör-Szepesi érchegység részét alkotó Rőcei-hegység (Magura, Veľká Šteť – 753 m, Dúbrava – 684 m) foglalja el, a várostól délre a Jolsvai-karszt mészkőhegysége magasodik (Slovenská skala – 621 m, Tri peniažky – 564 m, Szkalka – 537 m). A város központjától 2,5 km-re északnyugatra található a Meleghegyi-magnezitüzem (Teplá voda) kiterjedt bánya- és ipari övezete. A Jolsvától északkeletre, a Jordán-patak völgyében egy kis hétvégi házas övezet (Brezovinka) alakult ki, a völgyben feljebb haladva a Pod Hrádkom-barlang és a Bremetínska skala következik. A várostól keletre nyíló Koldus-völgyben (Žobrácka dolina) halad az 526-os út a Jolsva és Gacsalk határánál található 609 m magas hágóra, ahonnan a Jolsva és Martonháza határánál található Hrádok-hegy és a Martonházi-aragonitbarlang felé vezet egy bekötőút. Határában a mezőgazdaságilag művelt területek zömét a várostól délre, a Murány- és a Múrok-patak kiszélesedő völgyében találjuk. 2010-ben területének 61,5 %-át (2879 ha) erdő (főleg bükk és tölgy), 15,1 %-át (706 ha) rét és legelő, 9,8 %-át (457 ha) pedig szántóföld foglalta el. A város belterülete (296 ha) az összterület 6,3 százalékát teszi ki. Jolsvát az 532-es út köti össze Tornaljával és Nagyrőcén keresztül Murányaljával (20 km), az 526-os út Csetneken (16 km) keresztül Rozsnyóval, illetve Gömörrákoson (10 km) át Nyustyával (38 km) teremt összeköttetést. A várost érinti a Pelsőcöt Murányaljával összekötő vasútvonal (megállóhelyekkel Jolsván és Melegvíznél), melyen azonban 2011-ben leállították a személyforgalmat. Jolsva délről Kövi, Kisperlász és Jolsvatapolca, keletről Hámosfalva, Gacsalk és Martonháza, északról Baráttelke, Hizsnyó és Lubény, nyugatról pedig Nandrás községekkel határos. Katasztere egy-egy ponton érintkezik keleten Csetnekével, északkeleten (a Magura-hegyen) Rozsfalváéval, északnyugaton pedig (a 648 m magas Štyri chotáre-hegyen) Turcsokéval.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó város. 1876-ig mezővárosként, majd 1920-ig rendezett tanácsú városként Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, 1886-tól a járás székhelyeként. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Nagyrőcei járáshoz, majd annak megszüntetése után a Rozsnyói járáshoz tartozott, a Nagyrőcei járás 1996-os helyreállítása után újra annak része lett. 1922-ben elvesztett városi címét 1966-ban nyerte vissza. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, ebben az időszakban nagyközségként Gömör és Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. Területe az elmúlt évszázad során nem változott, 1910/21-ben és 2011-ben egyaránt 46,80 km² volt.

Jolsva népessége 2011-ben 3229 fő volt, melynek 68,0 %-a szlovák, 14,8 %-a roma és 1,3 %-a (42 fő) magyar nemzetiségűnek (2,0 %-a – 63 fő – magyar anyanyelvűnek) vallotta magát, 15,3 %-a viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. 2013-ban a város lakosságának 40,1 %-a tartozott a roma etnikumhoz, mely a legmagasabb arány Szlovákia városai közül. A középkorban még főként németek lakta, a 16. századtól zömében szláv lakosságú, a szlovák-magyar nyelvhatár északi oldalán fekvő bányaváros a 19. század végére szlovák többségű volt, de jelentős magyar kisebbség is élt itt (1880-ban lakosságának 41,3 %-a volt magyar és 52,0 %-a szlovák anyanyelvű). Az 1910-es népszámlálás a meginduló asszimiláció eredményeként már magyar többséget mutatott ki (80,4 %), a csehszlovák uralom azonban alapvető változást hozott: 1921-re a magyar nemzetiségűek száma 17,8 %-ra, 1930-ra pedig 7,3 %-ra esett vissza. Az 1941-es népszámlálás adatai (ekkor a lakosság zöme – 93,1 % – magyarnak vallotta magát) nem tükrözik a tényleges viszonyokat. 1991-2011 között a szórványba került magyarság arányának folyamatos csökkenése (4,6 %-ról 1,3 %-ra, 115 főről 42 főre) figyelhető meg, a roma nemzetiségűek aránya (1991-ben 11,1 %, 2001-ben 9,5 %, 2011-ben 14,8 %) hektikusan változik és nem tükrözi a romák tényleges arányát a városban. A város népessége 1880-1921 között viszonylag stabilan alakult, 1921-1930 között (a magnezitgyár üzembe helyezésével párhuzamosan) csaknem egynegyedével nőtt (2822 főről 3493 főre), 1938-ra (a lakosság egy részének a bécsi döntés miatti elmenekülése miatt) azonban 2566-ra esett vissza. A második világháború utáni iparfejlesztés ismét megnövelte a lakosság számát (1941-1970 között egyharmadával, 2672 főről 3538 főre), a hanyatlás azonban már az 1970-es években kezdetét vette: 1991-ig 29,1 százalékkal csökkent Jolsva népessége (3538 főről 2508 főre). 1991-2001 között ez a folyamat megfordult – egyetlen évtized alatt csaknem egyharmadával (2508 főről 3287 főre) nőtt a lakosság száma, ez a romák tömeges beköltözésével van összefüggésben. 2001-2017 között a város lakosságszáma ismét stabilan alakult (2001-ben 3287, 2011-ben 3229, 2017-ben 3216 fő). 1921-ben Jolsva lakosságának 47,4 %-a evangélikus, 38,8 %-a római katolikus és 8,5 %-a izraelita vallású volt. 2011-ben a felekezeten kívüliek alkották a lakosság 28,4 %-át, a római katolikusok 27,7 %-át, az evangélikusok száma 10,2 %-ra esett vissza és rendkívül magas volt a vallási hovatartozásukról nem nyilatkozók aránya (28,2 %) is. A holokausztig a városban népes izraelita vallású közösség is élt (1938-ban a lakosság 8,3 %-át alkották). Jolsva egyetlen külterületi lakott helye Meleghegy (Teplá Voda), melynek 2011-ben 41 lakosa volt. A város népsűrűsége 2011-ben 69,0 fő/km² volt.

A település neve szláv eredetű, az „égerfákkal szegélyezett vízfolyás” (Jalševa) jelentésű Ilsva-patakról (a Murányi-patak középkori neve) kapta. 1243-ban Ilswa néven említi először Pelsőc határjáró levele Jolsva várát, valamint Detre vasműhelyét, mely az Ilsva-patak mellett épült. Favára minden valószínűség szerint már a tatárjárás előtt állt a Várhegyen (Hradovisko). Ezt a várat 1243 után már nem említik, a tatárjárás után jelentőségét vesztette. A vidék eredeti szláv lakossága nem alkotott települést a 13. század második feléig a gyéren lakott, erdős vidéken, Jolsva településként csak 1271-ben szerepel először a forrásokban. 1243-ban már, mint „Márton földje”, a Zách nemzetség birtoka volt. A létrejövő bányásztelepülést a szlávok mellett németek is lakták, akik főleg a Szepesség felől érkeztek ide. 1330 körül, Pelsőccel, Csetnekkel és Dobsinával egyidőben kapott mezővárosi rangot, de kiváltságlevele nem maradt fent. Egyházát (védőszentjének említése nélkül) 1353-ban említik először a források. A 14. századtól a Rátold család birtoka, az egész Murány-völgyre kiterjedő uradalom központja. A későbbi Jolsva várát a patak nyugati partján a Rátoldok emeltették a 14. század második felében. Ez a vár a huszita háborúk során pusztulhatott el, 1453-ban már nem említik. A gyorsan fejlődő bányásztelepülésnek és vásárközpontnak 1427-ben már 155 lakott portája volt, ekkor a megye egyik legnépesebb helysége volt. A Rátold nembeli Ilsvay György halála után, 1427-ben egy időre királyi birtok lett, később a Bebekek szereztek jelentős befolyást, majd 1453 után a Perényiek. Az 1440-es években a várat elfoglalták a husziták. Miután Szapolyai János 1461-ben bevette Murány várát, Jolsva a murányi uradalomhoz tartozott egészen 1849-ig. 1539-ben tanácsi szabadalmat, 1552-ben pedig pallosjogot szerzett, 1556 őszén azonban egy török támadás elpusztította a várost, 160 házát felégették, mintegy 400 lakosát rabságba hurcolták. Egy évvel később már csak 600-an éltek itt, ekkor I. Ferdinánd három évre mentesítette a várost adókötelezettségei alól. A 16. századra középkori arany-, ezüst-, réz-, ólom- és vasbányászata megszűnt, német lakosai nagyrészt elhagyták a várost. A század végéig tartó török hódoltság hanyatlást hozott; a magas adóterhek elérték az évi 2000 forintot. 1573-ban még 61 üres telkét jegyezték fel és 1598-ban is csak 161 lakott házainak száma. Új lakói elsősorban a murányi uradalom szlovák falvaiból és az északi vármegyékből érkező kézművesek voltak. 1599-től Jolsva evangélikus anyaegyház lett. 1642 körül ismét hódolni kényszerült. A török veszély elmúltával, a 17. század második felében újra megindult a munka a hámorokban és hutákban, sorra alakultak meg a céhek (kovács, takács, csapó, kordoványos, varga, szűrszabó, tímár stb.). Már a 16. századtól fogva nagy jelentőségű volt a szekeresek céhe, mely a török hódoltsági területre is szállított. 1609-től a Széchy család, majd 1645-től Wesselényi Ferenc birtoka volt. 1627-ben itt tartotta Széchy Mária és Bethlen István menyegzőjét, 1645-ben pedig Wesselényi Ferencet itt iktatták főispánná. 1655 után Jolsva több alkalommal volt megyegyűlés színhelye. 1670-ben Széchy Mária az evangélikus lakosság tiltakozása ellenére katolikus papot hozott a városba és áttérésre kényszerítette a lakosságot, a katolikus egyházközség 1689-ben alakult újra. 1696-ban 144 családfő közül 101 folytatott önálló ipart. 1709-1710-ben a pestisjárványban a város 1408 lakosa vesztette életét. Egyházközségét 1707-ben katolikus apátplébános vezette, 1733-ban és 1766-ban is katolikusnak írják az összeírások, de az ellenreformáció törekvései sikertelenek maradtak: az 1775-ös iskolai összeírás tanúsága szerint katolikus rektora 162 evangélikus és 18 katolikus gyermeket oktatott. 1750-ben itt nyílt meg Gömör vármegye első gyógyszertára. 1720-tól a Koháry (Coburg) család Murány-völgyi birtokközpontja volt, akik 1796-1801 között kastélyt is építtettek itt. A 18. századtól kezdték meg a város máig legjellegzetesebb termékének, a kolompnak a gyártását. 1828-ban 535 háza és 4045 lakosa volt. 1829-ben a város nagy része leégett. A 19. század közepén kénes vizű fürdő létesült Jolsván, mely az 1920-as évekig üzemelt. 1851-ben Fényes Elek geográfiai szótárában az ekkor több mint 4 ezer lakosú városban több mint 600 kézművest említ, kiemeli cseresznyetermesztését is. A 19. században híres volt Jolsva almatermesztése is, a filoxéra pusztításáig pedig szőlőhegye is volt. 1858-ban posta-, 1871-ben pedig távíróhivatal létesült, 1866-ban megalakult a Jolsvai Biztosítótársaság. 1876-ban a mezővárosi rang megszüntetésével rendezett tanácsú várossá alakult, és 1886-tól a Nagyrőcei járás állandó székhelye lett, de népessége 1850-1880 között (a kisipar hanyatlásának következményeként) több mint egyharmadával csökkent: 1880-ban 2730 lakosa volt, 1891-ben 436 háza és 2419 lakosa, ez a szám 1900-ra 2790-ra nőtt. 1893-ban megnyitották a Pelsőcöt Murányaljával összekötő vasútvonalat és felépült a jolsvai vasútállomás. Két évvel később vezették be a villanyvilágítást. A 19. század végén az új nyersanyagok, a magnezit és a zsírkő (1896-tól) bányászata ismét fellendítette a város gazdaságát. 1894-ben, 1897-ben és 1899-ben magnezitkohókat létesítettek a városban, de 1910-től már csak a melegvízi kohó üzemelt. A századfordulón műmalom és festékgyár is működött itt, a magneziten és a zsírkövön kívül dolomit, kovakő és kvarcit kitermelése is folyt. 1897-ben honvédkaszárnyát létesítettek Jolsván, melyben 1900-ban 187 katona állomásozott. 1901-ben Cházár András siketnéma intézetet alapított a városban, mely 1944-ig működött. Az első világháborúban 51 jolsvai vesztette életét. 1920-ig Jolsva Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Az új melegvízi magnezitgyárban 1923-ban indult meg a termelés, 1921-ben a városnak 2822, 1930-ban már 3493 lakosa volt. 1932-ben a sztrájkoló munkások éhségmenetének színhelye volt. 1934-ben a csehszlovák hatalom is kaszárnyát építtetett Jolsván. 1938. novemberében az első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta (1945-ig), ekkor határvárossá vált, Jolsvatapolca és Kisperlász kivételével valamennyi szomszédja (1939. márciusától) a szlovák bábállam része lett. A határmegvonás miatt szlovák és cseh lakóinak egy része elmenekült, 1938-ra 2566-ra esett vissza a lakosság száma (ekkor 615 ház állt Jolsván). 1922-ben elvesztett városi rangját a magyar közigazgatásban sem kapta vissza. 1944-ben zsidónak minősített lakosságát (1938-ban 213 fő volt izraelita vallású) megsemmisítő táborba hurcolták. A város 1945. január 21-én szabadult fel. 1950-ben megindult az első autóbuszjárat és megalakult a termelőszövetkezet és az állami gazdaság (ekkor 984 hektár volt a mezőgazdaságilag művelt terület). A szocialista iparfejlesztés során új bányákat nyitottak a Miková- és a Jedľovec-hegy oldalában, újraindult a zsírkő kitermelése, 1955-56-ban kibővítették a magnezitgyárat, 1966-69-ben új nagyolvasztót is létesítettek. 1964-ben átadták a Vasút utcai alapiskola új épületét. 1966. november 7-én Jolsva visszakapta városi jogállását és hamarosan új lakótelepet is létesítettek. A magnezitbányászat fejlesztése azonban súlyos környezeti károkat okozott az egész Murány-völgyben (ma is Jolsva Szlovákia legszennyezettebb levegőjű városa). Jolsva népessége már az 1970-es években csökkenni kezdett, 1970-ben 3538, 1980-ban 2959, 1991-ben pedig 2508 lakosa volt. A város címerét 1980-ban fogadták el, alapját a 14. századi városcímer képezi. A rendszerváltás után a város súlyos gazdasági válságba került, felerősödtek a gettósodási folyamatok. Az 1990-es évek tömeges elbocsátásai után 2007-ben a Jolsvai Magnezitüzem 1280 dolgozót foglalkoztatott. 2011-ben megszüntették a személyszállítást a Murány-völgyi vasútvonalon.

A Jolsvai Magnezitüzem az ország legfontosabb (a világkészlet mintegy 7 százalékát adó) magnezitlelőhelyére települt, ma is a város gazdaságának meghatározója. Határában fotovoltaikus erőmű működik. A városban szlovák tannyelvű alapiskola, óvoda és egy speciális alapiskola található. Legjelentősebb műemléke a főtéren álló copf-klasszicista stílusú, háromszintes Koháry-kastély, mely 1796-1801 között, az egykori Rátold-vár és a pálosok kolostorának helyén épült. Később mezőgazdasági iskolának és diákotthonnak adott otthont, ma elhanyagolt állapotban van. A városháza, homlokzatán Jolsva címerével 1781-ben épült rokokó, a Vigadó pedig 1845-ben klasszicista stílusban, a városi múzeumnak egy 18. századi polgárház ad otthont. Szent Péternek és Pálnak szentelt kéttornyú római katolikus temploma Gömör egyik legnagyobbja, 1838-49 között épült klasszicista stílusban. Az evangélikus templom az 1780-as években copf-klasszicista stílusban épült, tornyát 1834-ben építették hozzá. A város történelmi központjában számos 18-19. századi építészeti emlék maradt fent, többek között az evangélikus líceum (1784) és a városi vendéglő (1845) épülete. A Gótikus úton fekvő Jolsvát a zöld jelzésű turistaút köti össze a Hrádok turistaközpontjával és a Martonházi-aragonitbarlanggal.