Hámosfalva

Hámosfalva a Jolsvai-karszt keleti részén, a Rozlozsnica-patak (vagy Gacsalki-patak) völgyében, 285 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Csetnektől 5 km-re délnyugatra, Jolsvától 15 km-re keletre, Rozsnyótól 19 km-re nyugatra, a Veterník-hegy (610 m) északi lábánál. Határa 260-674 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik, legmagasabb pontja a Jolsva és Hámosfalva határánál emelkedő Tri chotáre, a Rozlozsnica-patak völgyét és a környező, lomboserdőkkel borított mészkőhegyeket (a völgytől délre a Rygeľ, Veterník Rysa skala, Kosová és Čertovo, északra pedig a Sintina, Stará hora és a Hlinisko emelkednek) foglalja magába. A falutól északkeletre, Hámosfalva, Csetnek és Kuntapolca hármashatáránál magasodik a 483 méter magas Vörös-haraszt (Červená chrasť). 2010-ben a község területének 70,1 százalékát (883 ha) erdő (főként bükk és tölgy), 21,4 %-át (269 ha) rét és legelő foglalta el, a szántóföldek aránya alig 5,0 % (63 ha) volt. Külterületi lakott helye nincs, belterülete alig 19 hektárt foglal el. Az országúti közlekedés szempontjából zsákfalunak számít, közúton csak az 526-os út Csetneket Jolsvával összekötő szakaszáról elágazó 2 km-es bekötőúton közelíthető meg, a 3 km-re fekvő Kuntapolcával csak mezőgazdasági út teremt összeköttetést. Nyugatról Jolsvatapolca és Jolsva, északról Gacsalk, keletről Csetnek és Kuntapolca, délkeletről Csetnek (Somkúti határrész), délről pedig Gömörliget községekkel határos.

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban végig a (változó területű) Rozsnyói járáshoz. 1939-1945 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Dobsinai járás). Területe az elmúlt évszázad során nem változott (12,59 km²).

Hámosfalva a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, többségében szlovák lakosságú község. 2011-ben 191 lakosa volt, melynek 97,9 %-a szlovák és 0,5 %-a (1 fő) magyar nemzetiségűnek vallotta magát. 2013-ban a népesség 59 %-a a roma etnikumhoz tartozott, de ez a népszámlálási adatokban nem tükröződik (csak az 1991-es népszámlálás során vallotta magát a népesség 17,9 %-a roma nemzetiségűnek). Az évszázadok óta szlovák többségű faluban a 20. század első feléig magyar kisebbség is élt – 1880-ban a népesség 6,9 %-a, 1910-ben 22,3 %-a, 1921-ben már 28,1 %-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek (1991-ben már csak 4,1 % – 6 fő – magyar nemzetiségűnek). A 20. század első felében népessége viszonylag stabilan alakult – 1880-ban 305, 1910-ben 328, 1921-ben 306, 1942-ben 314 lakosa volt. 1970-ben még 255-en lakták, ezután azonban népessége gyors fogyásnak indult, az elvándorlás révén 1980-1991 között egyharmadával csökkent a lakosság száma (214 főről 145-re). A folyamatot az elnéptelenedő faluba beköltöző romák fordították meg, akik ma már a népesség többségét alkotják. 1991-2001 között csaknem egyharmadával nőtt a népesség (145 főről 191-re), majd 2001-2011 között stagnálás, 2011-2017 között pedig ismét 12,6 %-os gyarapodás (191 főről 215 főre) figyelhető meg. 1921-ben még csaknem a teljes lakosság (98,7 %) evangélikus vallású volt, 2011-re az evangélikusok aránya 19,9 %-ra esett vissza, a római katolikusoké 8,4 %-ra nőtt, a relatív többséget viszont a felekezeten kívüliek csoportja (46,6 %) alkotta. Hámosfalva népsűrűsége egyike a legalacsonyabbaknak a régióban (2011-ben 15,2 fő/km²), az alacsony járási átlagnak az egyharmadát sem érte el.

Hámosfalva a 13. század közepén jött létre, amikor a Pelsőctől északra elterülő nagy lakatlan erdőséget a gömöri királyi várhoz csatolták. 1258-ban „Rosusna” alakban említik először, eredeti neve szláv eredetű, a vízelágazásra vonatkozó rozsocha szóból alakult ki a magyar Rozlozsnya név, melyet kezdetben a patakra, majd a településre alkalmaztak. A Veternik-hegy neve egyike a legrégebbi gömöri hegyneveknek, „Beternyk” alakban már 1243-ban előfordul a forrásokban. Bár lakossága a kezdetektől szláv volt, a várbirtok védelmét ellátó magyar népesség is jelen volt, ez bizonyítják 1258-as határjárásának magyar földrajzi nevei. A 14. század első felében, a Záchokkal folytatott hosszas pereskedés után az Ákos nemzetség birtokába került (a 16. századig). Pelsőc tartozékaként hosszabb ideig Szendrőhöz csatolt konfiskált birtok volt. 1318-ban „Rososne” alakban említik, 1427-ben 16 portát számláltak a faluban. 1548-ban Bebek Ferenc gömöri ispán birtokában volt. A 16. század második felében lakossága evangélikus hitre tért. A 17. században Wesselényi nádor kezére jut, aki elzálogosítja, majd egy évszázadon át adták kézről kézre zálogbirtokosai. A török veszedelem idején félreeső fekvése révén megmenekült a nagyobb károktól, lakói szénégetéssel és pásztorkodással foglalkoztak, illetve a csetneki és ochtinai hámorokba fuvaroztak. 1773-ban Rozlossna néven szerepelt, lakói szlovákok és ruszinok voltak. 1787-ben 51 háza volt, 1828-ban 44 háza és 382 lakosa. 1897-ben a vármegyei politikai élet fontos szereplőjének számító Hámos család után kapta hatósági magyarosítással a hivatalos Hámosfalva elnevezést, mely azonban nem honosodott meg. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták, de az 1921-es népszámláláskor még lakosságának 28,1 %-a magyarnak vallotta magát. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz csatolták, 1938. novemberétől határközséggé is vált, mivel a szomszédos Kuntapolcát az első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta (1945-ig). 1970-ben még 255 lakosa volt, ez a szám 1980-ra 214-re, 1991-re pedig 145-re esett vissza. A 20. század végén a romák beköltözésével a község népessége nagyrészt kicserélődött, ugyanakkor a 2013-ra roma többségűvé vált település erős gettósodásnak indult. A község címerét és zászlaját (melynek alapját a falu 18. századi pecsétje képezi) 2007-ben fogadták el.

A periférikus helyzetű aprófaluban sem alapiskola, sem óvoda nem működik. Későbarokk-klasszicista stílusú evangélikus temploma a 18. század közepén épült, mai alakját az 1796-1801 közötti átépítés és bővítés során nyerte el. Az evangélikus lelkészlak falán emléktáblát helyeztek el a falu szülöttének, Július Botto (1848-1926) történésznek a tiszteletére.