Hacsó
Hacsó a Tiszolci-Rima (Tisovecká Rimava) völgyében, annak bal partján, a Zbojište-patak torkolatánál, 346 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nyustya központjától 6 km-re északra, Rimafűrésztől 3 km-re, Tiszolctól pedig 6,5 km-re délre, a Vepor-hegységhez tartozó Osztra-hegy (1011 m) keleti lábánál. A települést érinti a Rima völgyében haladó 72-es főút Nyustya és Tiszolc közötti szakasza. Megállóhely a Rimaszombat-Tiszolc vasútvonalon (Hacsónál és Skálienél). Határának keleti részét a Ratkói-hegység, nyugati részét a Vepor-hegység foglalja el, nagy részét erdő (főleg bükkös) borítja. Délről Nyustya, nyugatról Klenóc, északról Rimafűrész (Tiszolc), keletről Dombosmező kataszterével határos. Északi határának egy részét a Zárubný potok, déli határának egy részét pedig a Bystrý potok alkotja.
1971-ig önálló község, azóta Nyustya városrésze és négy kataszteri területének egyike. 1920-ig kisközségként Gömör és Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott (1802-ig Hont vármegye Kishonti kerületéhez). A csehszlovák közigazgatásban 1949-ig, majd 1960-tól a Rimaszombati járáshoz, 1949-1960 között pedig a Nyustyai járáshoz tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Nyustyai járás). Területe 1921-hez képest (9,48 km²) csak kis mértékben változott, 2011-ben 9,41 km² volt, mely a város területének 13,8 százalékát alkotja.
Hacsó népessége 2011-ben 261 fő volt, itt élt a város népességének 3,4 százaléka. Ebből azonban Hacsó településen csak 171-en éltek, de statisztikailag a Nyustya kataszteréhez tartozó Skálie településrészt (90 fő) is Hacsó városrészhez sorolták. 1880-ban 300, 1910-ben 577, 1921-ben pedig 493, zömében szlovák nemzetiségű lakosa volt, a magyar anyanyelvűek 1910-ben a lakosság 23,1 %-át, 1921-ben 6,1 %-át alkották. 1921-ben lakosságának kétharmada (67,8 %) evangélikus, 30,2 %-a pedig római katolikus vallású volt. A község népessége 1961-ben érte el maximumát (587 fő), 1970-re 463-ra esett vissza, majd a közigazgatási önállóságának elvesztése utáni négy évtizedben népességének csaknem kétharmadát elveszítette.
Hacsó első írásos említése 1412-ből származik, ekkor „Hach” alakban szerepel az írásos forrásokban. A kezdetektől szláv lakosságú, főként fakitermeléssel és pásztorkodással foglalkozó település volt. A 16. században az I. Ferdinánd és Szapolyai János közötti harcokban kétszer is felgyújtották. A 18. században fűrészmalom működött itt, ekkoriban a lakosság nagy része a nyerges mesterséget űzte. 1796-ban Vályi András monográfiájában már kiemeli a hacsóiak faedénykészítését (tányérok, mozsarak), mely a 19. században is meghatározó maradt. 1802-ig a Kishonti kerülethez tartozott, keleti határa egyben Hont és Gömör vármegyék határát alkotta. 1874-ben megépült a Feled-Rimaszombat-Tiszolc vasútvonal, melynek építésénél Hacsó és Nyustya között értékes magnezitkészleteket fedeztek fel. Hamarosan felépült Mutniknál a magnezitpörkölő, mely rohamos fejlődést hozott Hacsó számára is, népessége 1880-1910 között csaknem a duplájára (300 főről 577 főre) nőtt. Hivatalos nevét 1907-ben a korábban használt Hacsava helyett hatósági magyarosítással Hacsóra változtatták. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Rimaszombati járásához, majd Csehszlovákiához, 1939. márciusától 1945. januárjáig pedig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1940-ben 475 lakosa volt. A második világháború után részben Hacsó határában hozták létre az új magnezitüzemet, mely ma is üzemel. 1961-ben 587, 1970-ben pedig 463 lakosa volt a községnek, melyet 1971-ben Nyustyához csatoltak.
Evangélikus temploma 1816-ban épült klasszicista stílusban, mai alakját 1905-ös átépítése során nyerte el. A 19. században a faluban működött Matej Hrebenda (1796-1880), a cseh és szlovák irodalom terjesztője, aki a helyi temetőben nyugszik, emlékművét 1968-ban avatták fel.
