Felsőmecenzéf

Felsőmecenzéf a Kassai-hegység (Szomolnok-Kassai-hegylánc) déli lábánál, az Opustený-patak partján, 390 méteres (határa 290-1153 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Kassától 38 km-re nyugatra, Szepsitől 18 km-re északnyugatra, Mecenzéftől pedig 2 km-re északra. Lúciabánya településrész a község központjától 3,5 km-re keletre, a Borzó-patak völgyében fekszik, részben Jászó kataszteri területén, 390 méteres tengerszint feletti magasságban. A község orsós piacutcás szerkezetű központja az Opustený-patak teraszain kialakult 40-50 m széles kettős völgyi főutca mentén 1,3 km hosszan húzódik, közepén a Mária Magdolnának szentelt katolikus templommal, mellette a régi városházával. Ettől délre találjuk a település középkori magját, északra pedig a meredekebb (mintegy 40 métert emelkedő) és később (a kora újkorban) kialakult északi részt. A falutól északra magasodik a 774 méter magas Őrhegy (Strážny vrch, Wachhübl). A község határa északon a Kassai-hegység gerincéig nyúlik, itt sorakoznak a Mörderfleck (947 m), a Rablókő (Zbojnícka skala, 1147 m), a Nyíres-domb (Ovčinec, 1012 m) és a Tri studne (969 m) csúcsai, valamint Felsőmecenzéf legmagasabb pontja, a Kloptana-hegy (Kloptáň, 1153 m). A hegygerinc évszázadokon át Abaúj és Szepes vármegyék határát alkotta. Felsőmecenzéf határát nyugatról az Arany-patak (Zlatná, Goldseifen), keletről pedig a Borzó-patak völgye alkotja, a kettő között a Humel-patak (Čmel) völgye húzódik észak felé egészen a gerincig. Délkeleten egészen a Bódva-patakig húzódik a községhatár, itt találjuk a Bükk-erdőt (Bukový les) és a Rák-patak völgyét. 2010-ben területének 76,5 %-át (2483 ha) erdő (tölgyesek, bükkösök, a magasabb részeken erdeifenyvesek), 10,3 %-át szántóföld (333 ha), 8,6 %-át (280 ha) pedig rét és legelő foglalta el. A szántóföldek a határ déli részén, a falu közvetlen keleti és nyugati szomszédságában összpontosulnak. Felsőmecenzéf a közúti közlekedés szempontjából zsákfalunak számít, csak az Alsómecenzéfről ide vezető 3362-es úton (és a vele párhuzamos alsómecenzéfi Kelői utcán – Prochotská ulica) közelíthető meg. Lúciabányára a Bódva-völgyében vezető 548-es útról a ferenctelepi (Počkaj) vasúti megállóhely közelében leágazó 3,5 km hosszú 3361-es mellékút vezet. A Bódva-völgyi vasút egy szárnyvonala az 1990-es évekig vasúti összeköttetést is biztosított a bányatelep számára. Felsőmecenzéfet délről és délnyugatról Mecenzéf, nyugatról Szomolnokhuta, északról Prakfalva és Gölnicbánya, keletről pedig Jászó katasztere határolja. Délnyugati határának egy részét az Arany-patak, déli határának egy részét az 548-as (Jászót Mecenzéffel összekötő) út, keleti határának legnagyobb részét pedig a Borzó-patak (Borzov) alkotja.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1618-ban szerzett bányavárosi címét 1871-ben vesztette el. 1920-ig nagyközségként Abaúj-Torna vármegye Szepsi székhelyű Csereháti járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig, a járás megszüntetéséig a Szepsi járáshoz tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Tátra megye, Gölnicbányai járás). 1960-ban Alsómecenzéffel egyesítették Mecenzéf (Medzev) néven, 1999-ben újra önálló községgé alakult. Területe az elmúlt évszázad során csak minimális mértékben változott (1910-21: 32,42 km², 2011: 32,44 km²).

A községnek 2011-ben 535 lakosa volt, melynek 83,0 %-a volt szlovák, 10,7 %-a német és 0,4 %-a (2 fő) magyar nemzetiségű (1,5 %-a – 8 fő – magyar anyanyelvű). A középkorban németekkel benépesített bányásztelepülés lakosságának többsége az 1920-as évekig német nemzetiségű volt. A felsőmecenzéfi németek Alsómecenzéf és Stósz lakóival együtt a Bódva-völgyi mánta néprajzi csoporthoz tartoznak. Míg 1880-ban a lakosság 88,3 %-a, 1890-ben 78,0 %-a, 1900-ban 52,8 %-a, 1910-ben már csak 33,1 %-a volt német anyanyelvű. Ez a csökkenés részben a kivándorlással, részben a számottevő szlovák betelepüléssel (1880-1910 között a szlovák anyanyelvűek aránya 5,0 %-ról 22,2 %-ra nőtt), részben pedig a meginduló magyarosodással magyarázható. A magyarok arányát növelte az 1890-es években alapított lúciabányai gyártelepre magyar nyelvterületről történő betelepülés is. 1890-ben a lakosság 4,4 %-a, 1900-ban már 15,5 %-a, 1910-ben pedig 37,6 %-a volt magyar anyanyelvű, az államfordulat után, 1921-re ez 19,5 %-ra, 1930-ra pedig 13,1 %-ra esett vissza. A magyarul tudók aránya 1910-ben 48,3 %, 1910-ben 67,9 % volt. Az 1921-re visszaállt német relatív többséget (44,2 %) 1930-ra szlovák többség (46,2 %) váltotta fel. A német lakosság nagy részét 1945 után kitelepítették, de kisebb részük helyben maradt és ma Felsőmecenzéf a számottevő német lakossággal rendelkező néhány szlovákiai község egyike (2001-ben 12,7 %, 2011-ben 10,7 % volt a német nemzetiségűek aránya). A községben roma kisebbség is él (2001-ben 9,6 % volt a roma nemzetiségűek, 2011-ben 10,1 % a roma anyanyelvűek aránya). 2013-ban a lakosság 14,6 %-a tartozott a roma etnikumhoz. A község népessége igen jelentős változásokon ment át az elmúlt kétszáz év során: a 18. században még több mint kétezres bányaváros népessége a 19. század végéig folyamatosan csökkent és népességének csaknem felét elveszítette 1828-1890 között (az 1828-as 1938 főről 1869-re 1613 főre, 1880-ra 1359 főre, 1890-re pedig 1066 főre esett vissza). Lúciabánya megnyitásával a helyzet gyökeres fordulatot vett: 1900-ra több, mint egyharmadával, 1411 főre, 1910-re pedig 1575 főre nőtt a község népessége. 1941-ben csaknem ugyanennyien, 1522-en lakták a községet, ez a szám a kitelepítések után, 1950-re 840 főre esett vissza. 1950-1970 között több, mint egyharmadával nőtt a népesség (840 főről 1150 főre), ezután azonban ismét rohamos népességcsökkenés vette kezdetét, az egykori bányaváros falusorba süllyedt, 2001-ig népességének több mint a felét elveszítette. A közigazgatási önállóság visszaszerzése után ez a folyamat megállt, a lakosság száma stabilizálódott (2001: 529 fő, 2011: 535 fő, 2017: 515 fő). A lakosság többsége (1921-ben 85,3 %, 2011-ben 64,1 %) római katolikus vallású, a felekezeten kívüliek 2011-ben a népesség egyötödét (20,4 %) alkották. 1921-ben (a lúciabányai bányatelep más vidékekről ideérkezett népessége révén) számottevő görög katolikus (8,3 %), evangélikus (4,3 %) és református (2,3 %) kisebbség is élt a községben. 2011-ben a lakosság 12,5 %-a (65 fő) élt az erősen elöregedett népességű Lúciabánya településrészen, ugyanekkor a község népsűrűsége 16,5 fő/km² (a járási átlag alig egyötöde) volt.

Felsőmecenzéf korai története összekapcsolódik Alsómecenzéfével, a két település csak a 15. század első felében vált szét. A korábban lakatlan, erdővel borított völgyben (a középkorban Abaúj északnyugati részét a hatalmas Fekete-erdő foglalta el) a 13. században, a tatárjárás utáni betelepítéssel jött létre. Nevét a Pivering-patakról kapta, melyet ekkor németül „Metzen seifen” (tkp. Matild pataka) néven ismertek (1332-ben „Mochilidis” alakban fordul elő). Első telepesei egyes források szerint a Rajna vidékéről, mások szerint Elzászból és Stájerországból érkeztek 1255-1272 között. A jászói prépostsághoz tartozó bányásztelepülés 1359-ben „Mechenseuph” néven szerepelt. Régi temploma a mai településközpont déli részén állt, a 19. század első felében bontották le. 1427-ben Alsómecenzéf saját templomának megépültével vált ketté a két Mecenzéf, ekkor említik először „Felsew-Mecenzef” néven. Míg Alsómecenzéf a hámorkohászatra szakosodott, Felsőmecenzéf évszázadokon keresztül bányászközség maradt. 1550 körül lakossága evangélikus hitre tért, a 17. század második felében rekatolizált. 1618-ban bányavárosi címet kapott II. Mátyástól. Legrégebbi pecsétjét 1652-ből ismerjük. A 18. század elején lakóinak nagy része elpusztult az 1709-10-es pestisjárványban: 1715-ben alig 25, öt évvel később pedig 40 lakott portája volt. 1728-ban megerősítették bányavárosi jogait, de ez nem vetett véget az évszázadokon át húzódó harcnak a földesúri jogot érvényesíteni kívánó jászói premontrei apátsággal. 1750-ben alakult meg a felsőmecenzéfi serfözők céhe. 1773-ben épült a Mária Magdolnának szentelt új templom, melynek főoltárát a régi jászói premontrei templomból hozták ide. 1780-ban 255 háza és 2319, zömében német anyanyelvű lakosa volt. 1794-ben területcserére került sor Alsómecenzéffel, az Arany-patak mentén levő rétek Felsőmecenzéfhez, a Mittlere Riegl és a Kirchengezimmer hegydűlők pedig Alsómecenzéfhez kerültek. A 19. században a bányászat hanyatlásával a lakosság szögkovácsolással, zsindelyfaragással, takarmánytermesztéssel foglalkozott, illetve vándorló út- és csatornaépítőként talált megélhetést. Az 1870-es évek elejének közigazgatási átszervezésével bányavárosi címét elveszítve nagyközséggé vált. Az 1870-es évektől a szögkészítés gépesítésével tömegek vesztették el munkájukat és kényszerültek kivándorlásra, az 1869-ben még 1613 lakosú község népessége 1890-re 1066-ra esett vissza. Az emigrációval párhuzamosan számos szlovák gazdálkodó telepedett le a községben, elsősorban Jászómindszentről és a szepesi Nagykuncfalváról. A 19. század végén határában ezüsttartalmú rézérc és vasérc bányászata folyt. 1883-ig antimonkohó is üzemelt a községben. Döntő változást hozott a Felsőmecenzéfhez tartozó Lúciabánya modern vasércbányaközpontjának megnyitása 1891-92-ben (egy régi, már 1785-ben művelt bánya helyén). A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. telepére 1894-ben vasúti szárnyvonal is épült és számos bányász telepedett le az ország más részeiről (de érkeztek lengyelek és szlovének is). A telepen hamarosan magyar tannyelvű iskola is létesült és drótköteles pálya („Sodronyka”) kötötte össze a jászómindszenti Rúfuszbányával. Bár az új települést kettéosztotta a községhatárt alkotó Borzó-patak, közigazgatási szempontból (az 1938-45 közötti időszakot kivéve) Felsőmecenzéfhez sorolták. 1900-ra 1411-re, 1910-re 1575-re nőtt Felsőmecenzéf lakosságának száma. 1919. júniusában harcok zajlottak a község határában a magyar vöröskatonák és a cseh legionárusok között, az ezekben elesett öt vöröskatona a helyi temetőben nyugszik. 1920-ban a községet Csehszlovákiához csatolták. Ebben az időszakban vált szlovák többségűvé: az 1921-es népszámlálás még német (44,2 %), az 1930-as már (cseh)szlovák (46,2 %) relatív többséget mutatott ki. Az első köztársaság idején új, emeletes iskolaépületet építettek a községben. 1938. novemberében az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt Felsőmecenzéf és Stósz között húzta meg (a kataszteri határ által kettéosztott egész Lúciabányát Magyarországhoz csatolva), ezzel határközséggé téve a falut. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1944. őszén határában partizántevékenység folyt. A község 1945. január 21-én szabadult fel. A beneši dekrétumok értelmében jogfosztottá váló német lakosságának nagy részét később kitelepítették, ezzel népességének csaknem felét elveszítette: míg 1941-ben 1522, 1950-ben csak 840 lakosa volt. A házak száma 242-ről 184-re esett vissza. 1960-ban Alsómecenzéffel egyesítették Mecenzéf néven. Ugyanebben az évben számolták fel a község határában található cigánytelepet (Goldseifen), lakóit az alsómecenzéfi Parapüschl-telepre költöztették át. 1970. július 1-jén bezárták a lúciabányai vasbányát, ezután a bányatelep rohamos hanyatlásnak indult. 1970-ben Felsőmecenzéfnek még 1150 lakosa volt, ezután azonban gyors népességfogyás vette kezdetét: 1980-ban 844, 1991-ben 630, 2001-ben már csak 529 lakosa volt. A fejlesztés hiánya azonban lehetővé tette az épített örökség nagy részének és a történelmi településképnek a megőrzését. 1978-ban megszüntették a felsőmecenzéfi alapiskolát. 1999. június 3-án népszavazás eredményeként újra önálló községgé alakult. 2003-ban fogadták el a község címerét és zászlaját, előbbi rajzának alapját a 17. századi pecsét alkotja.

A községben szlovák nevelési nyelvű óvoda található. Nagyrészt eredeti állapotában megőrzött történelmi központja (házainak mintegy fele 1945 előtt épült) 1994 óta védett műemléki zónát alkot. Luciabánya településképe jellegzetes bányászházaival szintén műemléki védettséget élvez (1995 óta). Szent Mária Magdolnának szentelt római katolikus temploma 1773-ban barokk-klasszicista stílusban épült. Berendezése barokk, főoltára eredetileg a régi jászói apátsági templomé volt. A mellette álló (ma is a községi hivatalnak otthont adó) régi városháza a 17. század közepén, reneszánsz stílusban épült. A Humel-völgyben található Antl-hámor védett technikai műemlék a 19. század második feléből. Felsőmecenzéfet a sárga turistajelzés köti össze a Kassai-hegység gerincén át (Trohánka, 969 m) Prakfalvával és a szepesi Gölnic-völggyel.