Felsőfalu

Chvalová
község
magyar lakosság 1910
98%
200
magyar lakosság 2011
34%
60
Népesség: 215
Terület: 9,27 km²
Tszf. magasság: 222 m
Körzethívószám: +421 (0) 47
Irányítószám: 98263
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Sajó-Hernád-medence, Vályi-dombság 1918 előtti vármegye, járás, rang: Gömör és Kis-Hont vármegye Tornaljai járás kisközség

A község a Gömöri-medence keleti részén, a Turóc-patak nyugati ágának (Rátkai Turóc) völgyében, a Turóc jobb partján, a Vályi-dombság északkeleti oldalán fekszik, Gömörfalvától 9 km-re, Tornaljától 17 km-re északnyugatra, Kisvisnyó közvetlen déli szomszédságában. Egyike az úgynevezett „agyagövezet“ községeinek. A Gömörfalvát Újvásárral (8 km) összekötő mellékúton közelíthető meg. Határának (mely 220-433 méteres tengerszint feletti magasságban) mintegy háromnegyedét erdő borítja. Nyugatról Gesztes és Gömörispánmező, északról Újvásár (Kisborosznok katasztere), északkeletről Kisvisnyó, keletről Szkáros, délről pedig Felsővály községekkel határos.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz, 1960-1996 között a Rimaszombati járáshoz tartozott, 1996-ban a Nagyrőcei járáshoz csatolták. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás), ebben az időszakban határközséggé vált, nyugati határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Területe (9,27 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Népesség

Felsőfalu a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A 17. századtól túlnyomórészt szlávok lakta település a 19. századra már vegyes lakosságúnak számított, kettős identitású lakossággal, mely 1880-tól kezdve a népszámlálások során túlnyomórészt magyar nemzetiségűnek vallotta magát. 1880-ban 221, 1910-ben 205, 1921-ben pedig 184, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1880-ban alig érte el a 8,1 %-ot. 1920 után szlovák lakosság települt a községbe, a (cseh)szlovákok aránya 1930-ra 35,9 %-ra, 1938-ra pedig 50,6 %-ra nőtt. 1921-1941 között 44,6 %-al gyarapodott a község népessége (184 főről 266-ra), az 1941-1991 közötti fél évszázadra a folyamatos csökkenés jellemző (42,5 %-os népességvesztéssel), 1991-2011 között pedig ismét csekély (13,7 %-os) növekedés figyelhető meg (153 főről 174-re). 1945 után magyar lakosságának mintegy egyötödét kitelepítették Magyarországra, ennek ellenére Felsőfalu 1970-ben még magyar többségű volt (53,1 %), 1991-re viszont már a lakosság 58,2 %-a szlovák nemzetiségű volt. A 2011-es népszámláláskor a lakosság mintegy kétötödét alkotó roma lakosság nemzetiségi bevallásának megváltozásával a szlovákok aránya is visszaesett: a lakosság 34,5 %-34,5 %-a vallotta magát magyarnak és szlováknak, 25,9 %-a pedig romának. A lakosság relatív többsége (49,4 %) továbbra is magyar anyanyelvű. Az eredetileg református többségű (1921-ben 56,5 %) községben ma már a római katolikus vallásúak (42,5 %) alkotnak relatív többséget, a reformátusok aránya 33,9 %-ra csökkent.

Történelem

Területén már a kőkorszakban éltek emberek, ezt bizonyítják a bükki kultúrához tartozó település leletei. A korai bronzkorban a pilinyi kultúra népe élt itt, de kerültek elő pénzérmék a 11-12. századból is. A mai település a 14. század elején keletkezett, a Hanva-nemzetség birtokán, Szkáros határából vált ki. 1343-ban "Felfalu" néven említik először. 1427-ben "Felsewfalu" néven említik. Eredeti lakossága szláv volt, később a 15-16. században vegyes lakosságú település volt. A 15. században a Zsoldos család birtoka, amely ekkor 12 portát bírokolt a faluban. A 17. században, a török támadások hatására magyar lakóinak nagy része elmenekült és csak a 18. század elején telepítették újra. Ekkor lakossága nagyrészt kicserélődött, a 18. században és a 19. század elején református vallású szlovák faluként említik, ahol azonban a magyar nyelvet is beszélte a lakosság.1828-ban 224 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdaságból, faárukészítésből, pálinkafőzésből éltek. 1907-ig Felfalu néven szerepelt, ekkor kapta a hivatalos Felsőfalu nevet. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz, ebben az időben határközség volt. 1945 után magyar lakosságának egyötödét kitelepítették.

Mai jelentősége

Római katolikus temploma a 19. század elején épült késő barokk stílusban (egy kúriából alakították át), a késő klasszicista református templom pedig 1875-ben. A község határában található Felsőfalui-barlang fontos régészeti lelőhely - neolitikum kori települést és késő bronzkori rituális temetkezési helyet tártak fel itt.