Igencsak közel került 100 m-es mellúszásban a felnőtt szintidőhöz is, mindösszesen 2 másodpercnyire van ettől a céltól.
A szakmai zsűri a fűri Château Rúbaň borászatot hozta ki győztesnek
Első lépésben a vizuális kétnyelvűség, később pedig a kisebbségi szóbeli és írásbeli érintkezés biztosítása a feladat.
Szívén viseli a komolyzene népszerűsítését.
A kezdeményezés karitatív célja is fontos
Pedagógusoknak szóló, tantermi stratégiák népszerűsítésével foglalkozó fejlesztőprogram, módszertani megerősítő stratégia.
Régi idők emlékei
Időbe telik majd megszokni a változtatásokat, fontosabb az, hogy bárhogy hangozzék is el a szentmise, tiszta szívvel és lélekkel járjunk Isten házába.
A kullancsok elleni védekezés életmentő lehet!
Az állam egyelőre nem ura a helyzetnek, mert a rengeteg kérelem megválaszolatlanul marad és az iskolák saját költségen nem tudják finanszírozni az asszisztensek bérét.
Önzetlen segítségnyújtás, érdekképviselet és közösségépítés
Így érzi magát teljes embernek, hogy anyanyelvén tanulhatott középiskolás koráig.
Slávik Szilvia a szlovák iskolában töltött napokat traumaként élte meg, megingott az identitásában, nem találta önmagát.
A cikkben megtalálja a nyertes szavalók névsorát!
Az anyanyelvi oktatás fontossága nem megkérdőjelezhető.
Magyar gyereket magyar iskolába!
A megkérdezett vállalkozások több, mint fele tartja elképzelhetőnek, hogy ebben az évben bezárja a vállalkozását, ha nem történik változás.
A magyarság jövője nem a széthúzásban, hanem a nemzeti összetartozásban van.
Rangos pálinkafőző-versenyt szerveznek a mátyusföldi Nádszegen. Hiánypótló rendezvény lesz ez a maga nevében. Hajrá, Esszencia Spirit!
Amikor elfogynak a szavak ...
Az egyszülős családok kihívásai.
"Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik."