A szlovákiai szakemberek már a kilencvenes években szorgalmazták a detenciónak is nevezett speciális védelmi intézkedés bevezetését.
A bíróság különböző esetekben rendelheti el a zárt intézetben való elhelyezést.
Vladimír Vido nyerte a lekéri igazságügyi elmegyógyintézet igazgatói posztjára kiírt pályázatot – közölte az Egészségügyi Minisztérium.
A Garamon már eddig is 19 kisebb vízierőmű áll.
A baleset körülményeiről egyelőre a rendőrség sem tud túl sokat.
A legizgalmasabb helyeken – a Barsi Múzeummal és a Műemlékhivatallal karöltve – jövő tavasszal ásatásokat is kezdeményeznek.
Most úgy tűnik, november elején megkezdődnek a felújítási munkálatok - Csenger Tibor
A felnőtt nők és a férfiak ezúttal is négy, a diákok pedig hat korcsoportba sorolva versenyeznek majd.
A beruházás összköltségvetése meghaladhatja a 18 millió eurót.
A polgármesternek nincsenek információi arról, hogy a 2020. decemberi rendőrségi vizsgálatkor mennyi lakója volt a családi háznak.
A portálunkhoz eljutott információk szerint az áldozat egy közeli település magyar református lelkésze.
Ráadásul jogosítványa sem volt.
A Juhász Gábor vezette Dudich Ferenc polgári társulás idén újra megszervezi az Alsó-Garam menti helytörténészek találkozóját, november 30-án.
A versenyzőket minden évben gazdag, eredeti tombola várja, ugyanis burgonya és hagyma is került a díjak közé.
A Dudich Ferenc Polgári Társulás Lekér Község Önkormányzatával együttműködve immár 24. alkalommal szervezte meg a Zelenyák tizenhármas elnevezésű nemzetközi futóversenyt.
Szlovákia és Magyarország között a mai napig nem jött létre együttműködési szerződés a sírkutatást és a hadisírgondozást illetően.
A legfontosabb, hogy legyenek itt magyar gyerekek. Amikor a kilencvenes évek közepén iskoláskorú voltam, a szlovák gyerekek tanultak meg magyarul a beilleszkedés kedvéért. Most éppen fordítva történik.
Van nekünk dicső múltunk, de nem elég ezzel rendelkezni, hanem minden nap tennünk kell azért, hogy ne csak múltunk legyen, hanem legyen jelenünk és főleg jövőnk!
Várhatóan 2012 végén nyitják meg Lekéren Szlovákia első erőszakos bűnözők gyógyítására specializálódó elmegyógyintézetét.