2022. május 18., 08:12

Zselíz – Szükség van-e elkerülő útra?

Csonka Ákos, Zselíz város önkormányzati képviselője a zselízi elkerülő út kialakítását sürgetné; ezért is fordult a Közlekedésügyi Minisztériumhoz, Jaroslav Kmeť államtitkárhoz, a Szlovák Útkezelő Vállalathoz és Nyitra Megye Önkormányzatához.

zselízi elkerülő út
a terv
Fotó: Csonka Ákos

A leviceonline.sk közlésében látott napvilágot a Nyitra Megyei Területrendezési Terv stratégiai dokumentuma, valamint a Szlovák Útkezelő Vállalat által kiadott tanulmány, amely a Nyitra és Léva környéki utak korszerűsítésének lehetőségeit taglalta. A képviselő ennek kapcsán tett javaslatot tett egy új, rövid, de véleménye szerint annál hasznosabb és hatékonyabb útszakasz létrehozására. Mint mondta, előterjesztése összhangban van azzal a területrendezési tervvel, ami Szlovákia gyorsforgalmi- és elkerülőút-hálózatát foglalja magába:

Az elkerülő útra egyre nagyobb szükség lenne, ugyanis a városunkon áthaladó tranzitforgalom megnövekedése fokozottan terheli meg a város főutcáját, illetve az ott és annak környékén lakókat, üzleteket, szolgáltatásokat.”

A múltban erre vonatkozóan már több kezdeményezést megfogalmaztak, de valamennyi csak ötlet szintjén merült fel, s végül mind megvalósíthatatlannak bizonyult.

Az érintett hatóságok a Nyitra Megyei Területrendezési Terv stratégiai dokumentum keretén belül elkészítettek egy nagy volumenű projektet, ami az R7-es és R3-as gyorsforgalmi út keretén belül tehermentesítené nemcsak Zselízt, de Lévát, Verebélyt és egyéb más terhelt településeket is. A Zselízt elkerülő útszakasz Sáróig terjedő szakasza mintegy 17 km és akár 50 millió euróra van tervezve. Lássuk be, még az R7-es is alig halad (Dunaszerdahelyt se érte még el), amire ugyebár elvileg van némi politikai akarat, sőt Pozsonyt Kassával sem sikerült Szlovákiának autópályán összekötni (Magyarországnak igen), így ez a koncepció gyakorlatilag fantazmagória, és lehet, még unokáink se élik meg ennek megépülését”

– fogalmazta meg Csonka Ákos, majd így folytatta:

A teljes szakasz egy töredékének megépítése részmegoldást jelentene a problémánkra. A tervezet szerint az elkerülő út nyugatról kerülné meg a várost az I/76-os állami besorolású útról az egykori Tolmácsi Gépgyár (SES) felől lekanyarodva, majd keresztezné a III/509012-es III. osztályú megyei utat és haladna tovább.”

Véleménye szerint a tranzitforgalom ezzel az eltereléssel a III/509012-es úton, illetve a Nagypuszta–Garammikola közti úton kerülhetné ki Zselíz városának nagy részét, esetleg tovább haladhatna Nagysalló irányába.

Rögtönzött, gyors piackutatást végezve felmértem ennek anyagi költségeit is. Az arra húzódó földterületek önkormányzatunk, Zselíz város és az állam tulajdonában vannak, így különösebb földvételi problémába nem ütközne a projekt. Ha figyelembe vesszük a jelenlegi piaci árakat, beleértve a földterületek megvételével és különböző engedélyeztetési folyamatok ügyintézési költségeivel az 1,5 km-es út megépítése 2 millió euró körül mozogna”

– fűzte hozzá a képviselő, aki tisztában van vele, hogy az építkezést minden bizonnyal nehezítené annak a ténye, hogy a kialakítandó útszakasz egy helyen a Léva–Párkány között húzódó vasútvonalat is keresztezné, így egy vasúti átjáró létesítésére is szükség lenne.

A Csonka Ákos indítványára megfogalmazott válaszában Jaroslav Kmeť hangsúlyozta, hogy mind a minisztérium, mind pedig a Szlovák Útkezelő Vállalat számára prioritás az ország összes I. osztályú útját érintő problémák orvoslása. Mint jelezte, a Szlovák Útkezelő Vállalat – költségvetési megfontolások okán – elsősorban a balesetveszélyes állapotban levő szakaszok felújításával fog foglalkozni.

Viliam Žák, a Szlovák Útkezelő Vállalat beruházási építkezési igazgatója is arra mutatott rá, hogy a zselízi elkerülő út kialakítása azért sincs a prioritási lista élén, mert egy 2015-ös mérés szerint a szóban forgó szakaszon 24 óra leforgása alatt mindössze 3 312 jármű halad keresztül, míg Léva esetében ez a szám naponta 17 367. Mindezektől függetlenül jegyezték Csonka Ákos javaslatát, s ígéretet tettek, hogy beledolgozzák azt a kivitelezési koncepcióba, illetve a megvalósíthatósági tanulmányba. Amennyiben történik előrelépés az ügyben, beszámolunk róla.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.